A magyar városok háromnegyede zsugorodik, és alig tud tenni valamit ez ellen

Amikor kiválasztottuk a településeket, ahol a kutatást végeztük, fontos kritérium volt, hogy kis- és középvárosokról legyen szó, tehát 10-20 ezres városokat kell elképzelni. Nagyon sok esetben volt egyfajta történelmi igazságtalanságérzés az ott lakók körében. Sokszor ez dominálta a zsugorodás témáját a helyiekkel való beszélgetések során, és nem is a demográfiai csökkenés – mondta Jelinek Csaba, a KRTK Regionális Kutatások Intézetének tudományos munkatársa az e heti G7 Podcastban.

A beszélgetést a fenti lejátszás gombra kattintva is meg lehet hallgatni, de jobb feliratkozni ránk valamelyik okostelefonos podcast appban, és a Spotify-on is be lehet követni minket.

A magyar történelem különböző időszakaiban Budapestre nagyon sok fejlesztési forrás érkezett. A megyei jogú városok esetében a Modern városok program nagyon sok fejlesztési forrást csatornáz ezekbe a városokba, a kisebb falvak esetében pedig a Magyar falu program különböző dimenziói jelentenek fejlesztési pénzeket, és Jelinek szerint pont ez a kis- és középvárosi kategória az, ahova a legtöbb esetben alig érkeztek fejlesztési források, legyen szó akár állami vagy piaci beruházásokról.

2001 és 2011 között a magyar városok 75 százalékában regisztráltak demográfiai zsugorodást, tehát a városok ekkora arányára volt jellemző, hogy az emberek onnan trendszerűen elvándoroltak. A Szociológiai Szemle nemrég megjelent tematikus lapszáma – négy városban elvégzett négyéves terepmunkára épülő – tanulmányaiban azt a kérdést járja körül, hogy a magyarországi kis- és középvárosi zsugorodás hogyan befolyásolja a térbeli és társadalmi egyenlőtlenségeket, illetve hogy ebből az ott élők mit érzékelnek, és hogyan reagálnak rá. A lapszám bevezető tanulmányát ide kattintva lehet elolvasni.

A városokon belüli népességdinamika elemzésekor látványos volt, hogy vannak növekvő és csökkenő városrészek: az, hogy melyik társadalmi réteg hogyan érzékeli a zsugorodást, attól is függ, hogy melyik városrészben lakik és melyik társadalmi réteghez tartozik – mondta a lapszám másik társszerkesztője, Virág Tünde, a KRTK Regionális Kutatások Intézetének tudományos főmunkatársa.

Virág Tünde szerint már a 80-as évek óta jellemző, hogy mindig a fiatalok és a képzettebbek költöznek el a kisvárosokból. Azokban a városrészekben, ahol nagy volt az elvándorlás, jellemzően középkorú népesség koncentrálódik, akiknek a gyerekei máshol próbálnak boldogulni. Ők nyilván sokkal erőteljesebben érezték a zsugorodást. Miközben azokban a városrészekben, ahol a szegényebbek, képzetlenebbek koncentrálódtak, akiknek nincs lehetősége elköltözni, nem érzik a zsugorodást, hiszen abban a környezetben ez nem jelent meg.

Az egyik oldalon látunk városvezetőket, akik próbálnak ezzel szembenézni, de a másik oldalon több olyan város is volt, ahol ezek a problémák nincsenek kibeszélve

– mondta Jelinek Csaba. Ez igaz volt valamennyire a helyi vállalkozókra is, ott volt egy réteg, akinek igazából előnye származott abból – például az alacsonyabb telekárak vagy az olcsó munkaerő miatt -, hogy ilyen zsugorodó környezetben termel. Volt egy másik vállalkozói réteg is, aminek viszont komoly problémát jelentett a munkaerőhiány.

A kis- és középvárosi önkormányzatok mozgástere 2010 óta jelentősen leszűkült, ahogy a bevételeik megcsappantak, és a központi kormányzat szerepe felértékelődött. „A mi négy városunkban nagyjából a felére csökkent a költségvetési főösszeg, ami elsősorban annak köszönhető, hogy kevesebb feladatot kell ellátnia az önkormányzatoknak” – mondta Jelinek Csaba. A bevételeken belül nagyon jelentőssé vált az iparűzési adó, aminek a nagysága viszont attól függ, hogy milyen cégek vannak jelen a környéken. Az új beruházások helyszínválasztása a helyi önkormányzati vezetők elmondása alapján viszont szintén nagyon központosítottá vált, így ezek a városok alig számíthatnak nagyobb beruházásokra.

A másik nagy forrást az uniós források jelentik. Itt is az a probléma, hogy a bürokrácia által nagyon kötött, hogy mire lehet ezeket a pénzeket fordítani, így ezek a városok gyakran nem tudnak ilyen forrásokat olyan feladatokra költeni, amire a legnagyobb szükség lenne. A közmunkával kapcsolatos juttatások is komoly bevételi forrást jelentenek. A negyedik nagy forrás pedig a „pofapénz”, ami a központi kormányzattól származó különleges juttatás. Utóbbiban nagyon fontosak az informális csatornák, főleg kormánypárti városvezetőknek van lehetősége ezeket a pénzeket kilobbizni.

Nagyjából ez a négy tétel az, ami mozgásteret tudna jelenteni ezeknek a városoknak, de összességében azt lehet mondani, hogy nagyon leszűkült az, hogy mit tud tenni egy zsugorodó kis- és középváros azért, hogy ne zsugorodjon, vagy úgy zsugorodjon, hogy az a helyi társadalomnak ne legyen rossz

– mondta Jelinek.

Kövesd a G7 podcastot bármelyik podcast-appon, és iratkozz fel a hírlevelünkre!

Korábbi vendégeink: