Hírlevél feliratkozás
Szentkirályi Balázs
2020. március 23. 18:53 Podcast

„Itt komplett iparágakat húztak le a vécébe” – ismert szakértők a válságról

Ami az elmúlt 30 napban történt a világgazdaságban, tehát hogy egyszer csak egy évtizedek óta nem látott gazdasági mélyrepülés közepében találjuk magunkat a Covid-19 járvány eredményeként, arra senki nem számított. Hogy értékeljük a helyzetet, ismert gazdasági szakértőket kérdeztünk.

Akik műsorunkban megszólalnak: Chikán Attila, Gyurcsik Attila, László Csaba, Palócz Éva és Szabó László. A műsort a fenti lejátszás gombra kattintva is meg lehet hallgatni, de jobb feliratkozni ránk valamelyik okostelefonos podcast appban, és a Spotify-on is be lehet követni minket.

Itt komplett iparágakat húznak le a vécébe, és tökmindegy, hogy okos voltál vagy óvatos, elveszíted az árbevételedet

– mondta Szabó László, a Hold Alapkezelő felügyelőbizottságának elnöke. László Csaba korábbi pénzügyminiszter szerint lesznek olyan iparágak, ahol 50-80 százalékos bevételcsökkenéseket láthatunk majd, ami teljes egészében ellehetetleníti az üzleti modelleket. A sokkszerű gazdasági leállás miatt egy egész generáció ismerkedhet meg olyan dolgokkal, mint az áruhiány, a mennyiségi korlátozok vagy a mozgási szabadság beszűkülése.

A válságra ezért gyors és nagy léptékű válaszokat kell adni.

A gyorsaság a legfontosabb. Ha sokáig fontolgatjuk a lépéseket, akkor félő, hogy a gazdaság olyan szövetei is szétmállnak, amelyeknek nincsen oka. (…) A munkahelyek megőrzését szolgáló intézkedéscsomagot kellene összeállítani. Most nem a költségvetés számít, el kell engedni költségvetést

– mondta Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója. Szerinte a kormány által eddig ezen a téren hozott intézkedések nem lesznek elég nagyok, „nem a 15 százalékos szociális hozzájárulási adó elengedésén fog múlni”, hogy valakinek megmarad-e az állása. Szabó László szerint is érdekes, hogy miközben a magyar kormány 50-100 milliárd forintos programokkal számol, addig az eurózónában napok alatt eldöntötték a korábban éveken át nyitott kérdéseket, és gyakorlatilag korlátlan költségvetési mozgástérrel indítják a válságmentő intézkedéseket.

Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója szerint viszont az ablakon kidobott pénz most gazdaságot élénkíteni: amíg a vírusjárvány le nem cseng, addig hiába van pénze az embereknek, nem tudják és nem is akarják elkölteni azt. Chikán Attila korábbi gazdasági miniszter szerint a most meghozott intézkedéseknél azt is vizsgálni kell, hogy a válság után is fenntarthatóak legyenek.

A magyar kormány egyébként az utóbbi években költekezéssel fűtötte tovább a gazdasági növekedést, ez most visszaüthet. De Palócz Éva szerint kedvező, hogy a magyar államadósság szintje alacsonyabb, mint az előző válság tetőzése után volt. A rendszerváltáskori gazdasági összeomlás tapasztalata arra int mindenkit Palócz szerint, hogy ne várjunk jót a „teremtő rombolástól”, a munkahelyeket meg kell óvni, mert nem fognak maguktól visszaépülni.

Már csak azért is fontos lenne elkerülni, hogy kezelhetetlenül nagy csődhullám söpörjön végig a magyar cégeken, mert egy ponton túl már a bankokat is ki kellene menteni – mondta Gyurcsik. Az államkötvény-piac és így a monetáris politika ugyanakkor alapvetően átalakulhat a válság után.

A jegybankok fogják ezeket az őrült nagy hiányokat megfinanszírozni, nem a piacok. Nem fognak felmenni a kamatok, ez egy ósdi elgondolás. A klasszikus kötvénypiac az államadósság szempontjából elveszti a jelentőségét. Egy hadigazdasági alapján elrendelt modern monetary theory veszi át a piacot, ahol az állam és a jegybank által közösen eldöntött kamatszint mellett fogják a jegybankok lejegyezni az állampapírokat

– mondta Szabó László.

Gyurcsik Attila szerint az infláció is elszállhat a válság eredményeként. Egyik oldalról az állami élénkítőcsomagok, másrészt a globalizáció várható visszaépítése miatt. Szabó László szerint azért is érdemes a jövőben is magas inflációval számolni, mert a most felhalmozott adósságokat egyszer el kell inflálni – ez történt a II. világháború után az Egyesült Államokban is.

A szakértők szerint nem reménytelen a helyzet. Ha tavasz végére véget ér a mélyrepülés, akkor a nyári romeltakarítás után ősszel akár újra is indulhat a növekedés Palócz Éva szerint.

Soha, legalábbis az általam ismert gazdaságtörténetben nem fordult elő, hogy ennyire a társadalomtól függött volna a válság megoldása. Most nem a közgazdászok, szakemberek vagy üzletemberek helyes vagy helytelen döntésein múlik a megoldás, hanem az egész társadalomén

– mondta Chikán Attila.

Kövesd a G7 Beszélgetéseket Spotify-onItunes-on, Overcaston vagy bármelyik podcast-appon! (De csak miután lájkoltál minket Facebookon, és feliratkoztál a hírlevelünkre.) Korábbi vendégeink:

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Podcast Chikán Attila gyurcsik attila lászló csaba palócz éva podcast szabó lászló Olvasson tovább a kategóriában

Podcast

Bucsky Péter
2025. április 26. 06:06 Podcast

Kimarad a nagy európai hadiipari fejlesztésekből Magyarország, és ennek jó oka van

Európában rég nem látott hadiipari fejlesztések zajlanak, de Magyarországon nincsenek olyan cégek, amelyek ebből igazán profitálni tudnának.

Holtzer Péter
2025. április 19. 06:50 Podcast

Egyszerre aggasztó és biztató a klímahelyzet – mi az oktatás szerepe?

Ha majd a fenntarthatóság tantárgyból tett érettségi is beszámítható lesz a felsőoktatási felvételibe, szélesebb körben fogják oktatni.

Bucsky Péter
2025. március 29. 06:06 Podcast

Lemarad a gazdaság a népesség növekedése mögött, ha nem csökken Afrika kizsákmányolása

A nehézségekben a rossz kormányzási gyakorlatoknál is nagyobb szerepe lehet az adóelkerülésnek és az egyoldalú kereskedelmi kapcsolatoknak.

Fontos

Avatar
2025. május 21. 16:36 Adat, Közélet

Miért ne tudná saját pénzből emelni a tanárok bérét a kormány?

Az egyetemek felé súlyozta át az oktatási kiadásokat a kormány, ezért lenne nehezebb csak hazai forrásból emelni a közoktatásban dolgozók bérét.

Stubnya Bence
2025. május 21. 14:02 Adat, Világ

Nem is állnak olyan rosszul a magyar fizetések a régiós mezőnyben

A magyar nettó átlagbérek meghaladták a szlovák, cseh, román, lett, észt béreket is az árkülönbségek kiszűrését lehetővé tevő vásárlóerő-paritáson számolva.

Vámosi Ágoston
2025. május 21. 11:17 Vállalat

Meg vannak számlálva a titkosított fizetések napjai

A jövőre már kötelező átláthatóság komoly feszültségeket okozhat a munkahelyeken, ha nem készülnek fel a cégek a felmerülő kérdések megválaszolására.