Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2024. július 26. 13:04 Adat, Közélet

Fontosak vagyunk Ukrajnának, de messze nem a legfontosabbak

Megpendítette a kormányinfón Gulyás Gergely, hogy Magyarország fontos kereskedelmi partnere Ukrajnának, de hozzátette, hogy a Lukoil olajszállítmányainak kijevi blokádja kapcsán kialakult – egymást zsarolással vádoló – vitában nem fogjuk ezt a kártyát kijátszani.

  • Kiemelte a miniszterelnökséget vezető miniszter a magyar áram- és üzemanyagexportot, ám a Magyarországról történő kivitelben számos további tényező is nagy súllyal szerepel.

Háttér: Kijevben az orosz Lukoil Szlovákia és Magyarország felé történő kőolajtranzitjának leállítása mellett döntöttek. Ennek nyomán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter már bejelentette, hogy Magyarország tovább vétózza az Ukrajna támogatásával kapcsolatos kifizetéseket az Európai Békekeretből. Az orosz kőolajat más szerepelők azonban továbbra is szállíthatják Ukrajnán keresztül.

Számokban: 2024 első négy hónapjában 290 milliárd forint értékű áru érkezett Magyarországról Ukrajnába, ami a teljes kivitel értékének csak másfél százalékát tette ki. Ennek több mint negyedét, 75 milliárd forintot az úgynevezett ásványi termékek tették ki, ebbe a körbe tartoznak a finomított üzemanyagok és az elektromos energia is. Emellett jelentős a gépek exportja is.

  • Az ukrán export jelentős az ásványi termékeknél, a kategóriához tartozó kivitel 14 százaléka irányult az országba, míg a többi termékkategóriában jellemzően a másfél százalékos átlag körül alakult az Ukrajnába irányuló szállítások értéke a teljes forgalomhoz képest.
  • Magyarország Lengyelország és Németország után Ukrajna harmadik legfontosabb külkereskedelmi partnere volt tavaly az uniós tagállamok közül, ám a magyar kivitel értéke az Európai Unióból érkező teljes export volumenének mindössze nyolc százalékát tette ki, míg annak közel egyharmada Lengyelországból érkezett.

Mi várható? Gulyás Gergely ma az üzemanyaghiány lehetőségét is felvetette, az adatok tükrében pedig jól látszik, hogy a külkereskedelmi kapcsolatok  befagyásával a magyar energiaszektornak is lenne veszítenivalója.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA Lukoil-blokád csak újabb ürügy az ukrajnai magyar vétóra, meddig mehet ez?A fegyverszállításokat ugyan nem tudja blokkolni Magyarország, de a támogatások kifizetését igen, és minden jel szerint meg is teszi, amíg lehet.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMagyar olajellátás: „ha Al Caponéval üzletelsz, legyen B-terved”Nagyobb a füstje, mint a lángja a Lukoil-ügynek: nem valószínű, hogy az orosz olajipari cég ukrajnai szankcionálása komoly gondokat okozna a hazai energiaellátásban.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Közélet blokád kormányinfó külkereskedelem orosz-ukrán háború Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Avatar
2025. május 21. 16:36 Adat, Közélet

Miért ne tudná saját pénzből emelni a tanárok bérét a kormány?

Az egyetemek felé súlyozta át az oktatási kiadásokat a kormány, ezért lenne nehezebb csak hazai forrásból emelni a közoktatásban dolgozók bérét.

Stubnya Bence
2025. május 21. 14:02 Adat, Világ

Nem is állnak olyan rosszul a magyar fizetések a régiós mezőnyben

A magyar nettó átlagbérek meghaladták a szlovák, cseh, román, lett, észt béreket is az árkülönbségek kiszűrését lehetővé tevő vásárlóerő-paritáson számolva.

Hajdu Miklós
2025. május 20. 12:46 Adat

Egyre inkább a béreken is meglátszik a magyar gazdaság vergődése

Tovább csökkent a bérnövekedés üteme, és a gazdaság stagnálása miatt egyelőre nem látszik, mikor lehet erősebb a keresetek infláció feletti bővülése.

Fontos

Stubnya Bence
2025. május 22. 15:53 Világ

A termékcsomagolások egységesítésével reagálna az EU Trump vámjaira

Az unió tagállamai közti szabályozási eltérések a termékekre kivetett 44 százalékos vámnak felelnek meg. Kettős nyomásra változtatna ezen Brüsszel.

Vámosi Ágoston
2025. május 22. 13:05 Tech, Vállalat

Új szakaszba lép az eladók nélküli boltok hazai elterjedése a Szegen megnyitott üzlettel

Szegeden nyitott meg az ország valószínűleg első hibrid működtetésű üzlete. A technológiát szlovák és cseh Coopokban is alkalmazzák.

Vámosi Ágoston
2025. május 21. 11:17 Vállalat

Meg vannak számlálva a titkosított fizetések napjai

A jövőre már kötelező átláthatóság komoly feszültségeket okozhat a munkahelyeken, ha nem készülnek fel a cégek a felmerülő kérdések megválaszolására.