Támogasd a munkánkat!

A G7-et ingyen lehet olvasni, de nem ingyen készül. Támogass minket egyszeri, vagy rendszeres átutalással!

Havonta

Egyszeri összeggel

Volt itt egy álom, hogy létre lehetne hozni egy nagy, nemzetközileg is versenyképes magyar maffiát, de ez a terv – a mostani ismereteink szerint Portik Tamás és a neki dolgozó szlovák bérgyilkos, Jozef Rohác bukása miatt – nem valósult meg. Mára legfeljebb elszigetelt csoportok lovagolnak meg egy-egy hullámot, mint az emberkereskedelem vagy a cigarettacsempészet, de ezek huzamosabb ideig nem tudnak működni, és pláne nem integrálnak többféle tevékenységet. Közben a piac jelentős részét külföldiek vették át, és persze a legjövedelmezőbb tevékenységeket már nem az erőszakos bűnözők, hanem mások csinálják, magasabb szinteken.

A G7 podcast e heti adásában Dezső András a napokban megjelent könyvéről, a gyorsan bestsellerré váló “Maffiózók mackónadrágban – A magyar szervezett bűnözés regényes története a 70-es évektől napjainkig” című kötetről kérdezzük a szerzőt, aki civilben az Index újságírója. A beszélgetést a fenti lejátszás gombra kattintva lehet meghallgatni. (Vagy bármelyik okostelefonos podcast app letöltése után a “G7 Beszélgetések”-re feliratkozva).

A kilencvenes években is sokat kerestek a bűnözők, de a nyolcvanas évek zárt társadalmában sokkal nagyobb kontraszt volt az átlagemberek által keresett pár ezrek és a bűnözők zsákmányolt milliói között. A hetvenes évekbeli betörők, kasszafúrók és orgazdák világa a lassan liberalizálódó magyar gazdasággal párhuzamosan alakult ki. A betörők először gebineseknek adták el az állami raktárakból lopott árut, aztán a meggazdagodott gebineseket rabolták ki.

Hiába volt elvileg rendőrállam a rendszerváltás előtt, ez inkább csak a politikai ellenzéket tudta feltartóztatni, a bűnözésben nem volt sikeres. Gyakran előfordult, hogy nem az állambiztonsági hálózat húzott hasznot a beszervezett bűnözőkkel való együttműködésből, hanem pont fordítva, a bűnöző használta a titkosszolgálattól tanult technikákat és a betámogatottság hírnevét. Ez a kapcsolat a rendszerváltás után is tovább élt.

Akik nagy pénzeket halmoztak fel az alvilágban, azok valószínűleg a legális gazdaságban is sikeresek lettek volna. Prisztás József már hamiskártyásként is tudta használni éles eszét, rengeteg embert ismert, jó memóriája volt és remekül ráérzett az üzleti lehetőségekre. Kisbandi, az “alvilág bankára” ugyan nem tudta kezelni a pénzt, de olyan dumával tudott mindig pénzt szerezni, hogy biztosan nagyon sikeres sales-es lett volna a mai legális világban.

Pintér Sándor legendája ugyanannyira eltúlzott és megalapozatlan, mint sok alvilági figura hírneve a túloldalról: a mostani belügyminiszter soha nem volt pótolhatatlan csodanyomozó, de az alvilággal összebútorozó rossz zsaru sem, mint ahogyan egyes körökben beszélnek róla. Ezek csak mítoszok, és nem Pintér tehet arról, hogy 1998 nyarán véget ért a korábbi robbantás-sorozat. 2010 után viszont már volt mögötte egy olyan erős politikai hátország, hogy hozzáláthatott a korábbi alvilági leszámolások feltárásához és a maradék szervezői bűnözői csoportok felszámolásához.

Kövesd a G7 Beszélgetéseket Itunes-on, Overcaston vagy bármelyik podcast-appon! (De csak miután lájkoltál minket Facebookon és feliratkoztál a hírlevelünkre.) Korábbi vendégeink: