Most mind a két országban 11 piros betűs ünnep van, de eltérőek a kilátások. A munkaszüneti napok számának uniós listavezetője Románia 17-tel.
Idehaza is sokan megfontolnák, hogy kevesebbet dolgozzanak akár kisebb fizetésért, de sok a buktató Antal Miklós, a téma kutatója szerint.
Akkumulátorok gyártásához és a lítium bányászatához szükséges technológiák kivitelét is korlátozzák, hogy a versenytársak ne tudjanak felzárkózni.
Egyre gyűlnek a választás előtti hangulatjavítás céljából bedobott tételek, jövőre az ezer milliárdot is bőven meghaladja majd a számla.
Idén eddig alig voltak itthon sztrájkok, a győri autóipari beszállító Nemaknál szervezett lehetett a harmadik. Az Audi-sztrájk évében 12 volt.
Tavaly még nemcsak a kormány, hanem az elemzők többsége is 3 százalék körüli növekedést várt idénre. Aztán jött a Trump-tornádó, és beindult a negatív spirál.
Magyarországon és a közép-európai régióban nőtt a legnagyobb mértékben az aszályok kiterjedtsége és intenzitása az OECD-országok mezőnyében.
Ezért idén szeptemberben csak azok fizetése emelkedik, akik kiemelkedő minősítést kaptak az igazgatóktól, a többieknek januárig kell várniuk.
A Vas vármegyei Répcelakon 160-an vesztik el az állásukat, a sajtok a francia tulajdonos németországi üzeméből fognak a hazai boltok polcaira kerülni.
Májusban 28 európai piacon összesen csaknem 66 ezer autót adtak el a kínai cégek, amellyel 2,9-ről 5,9 százalékra növelték a piaci részesedésüket tavaly májushoz képest.