Hírlevél feliratkozás
Kasnyik Márton
2019. január 12. 07:47 Podcast

A klientúraépítés a jóléti állam része lett Magyarországon

Politikai mestermű, hogy a jelenlegi magyar kormány egy politikai táborban tartja a szegényeket és a középosztálybelieket, miközben ezek érdekei gyökeresen ellentétesek – mondta a G7 podcast eheti vendége, Kovách Imre szociológus. A beszélgetést a fenti lejátszás gombra lehet meghallgatni.

Kovách szerkesztette a 2017-ben megjelent Társadalmi Integráció című kötetet, ami az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának jelentős kutatását foglalta össze. (A kutatás előfutára volt ez a 2012-ben megjelent, olvasmányosabb tanulmánykötet, amit itt lehet pdf-ben elolvasni.) Az integráció itt egy elméleti keret, ami egyrészt arra próbál választ adni, hogy miért működnek együtt az emberek, miért nem esik szét a társadalom atomjaira, és másrészt hogy ebből a szempontból, tehát az embereket összefűző kötelékek felől nézve hogyan tagozódik a társadalom.

A kutatás eredménye szerint valahogy így állt össze a magyar társadalom 2015-ben:

  • Kapcsolatgazdag politikailag aktívak (15,5%), lényegében a fővárosi elit.
  • Lokálisan integráltak (9,2%), a vidéki elit.
  • Munkaerőpiacon integráltak (23,2%).
  • Rendszerintegráltak (17,4%), a diákok és a jobban élő nyugdíjasok.
  • Gyengén integráltak (16,1%), az alacsony jövedelmű dolgozók.
  • Normakövető dezintegráltak (12,9%), a szegény nyugdíjasok.
  • Dezintegrált kirekesztettek (5,6%).

A modell nem hierarchikus, de a három kevésbé integrált csoport mélyen elkülönül a társadalom többi részéről, és lényegében nincs politikai képviselete.

A kötet másik legfontosabb újdonsága, hogy mindenki által ismert („jóléti”) újraelosztási séma mellett két másikat is talált Magyarországon, ami nagy összegeket csoportosít át egyes társadalmi csoportoktól mások felé. Ezek a projektalapú, illetve a klientúraépítő újraelosztási rezsimek, amelyek már szociológiai szemszögből is jelentős szerepet játszanak a magyar társadalom egészében, ugyanakkor ahhoz további kutatások szükségesek, hogy azt is tudni lehessen, hogy mennyire fontos ezt a szerep. Mindenesetre ebből a szempontból a jóléti állami újraelosztás szerves része lett klientúraépítés.

Mészáros Lőrinc nem megy be a Nemzeti Bankba egy zsákkal, hanem inkább megoldják projektekkel.

Az újraelosztás magyarországi szintje olyan magas lett a mostani a helyzetben, mint utoljára a totalitárius rezsimek idején volt. Ez jelentős részben a beáramló uniós pénzeknek köszönhető, és a pénzek iránya jelentős mértékben a felső, illetve a felső középosztály. Az újraosztható források bősége ugyanis lehetővé tette a kormánypártnak, hogy ezzel az eszközzel is leszerelje potenciális ellenlábasait.

Kövesd a G7 Beszélgetéseket Itunes-on, Overcaston vagy bármelyik podcast-appon! (De csak miután lájkoltál minket Facebookon és feliratkoztál a hírlevelünkre.) A korábbi adásaink itt vannak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Podcast kovách imre MTA mta tk podcast szociológia társadalom társadalomtudomány Olvasson tovább a kategóriában

Podcast

Bucsky Péter
2025. április 26. 06:06 Podcast

Kimarad a nagy európai hadiipari fejlesztésekből Magyarország, és ennek jó oka van

Európában rég nem látott hadiipari fejlesztések zajlanak, de Magyarországon nincsenek olyan cégek, amelyek ebből igazán profitálni tudnának.

Holtzer Péter
2025. április 19. 06:50 Podcast

Egyszerre aggasztó és biztató a klímahelyzet – mi az oktatás szerepe?

Ha majd a fenntarthatóság tantárgyból tett érettségi is beszámítható lesz a felsőoktatási felvételibe, szélesebb körben fogják oktatni.

Bucsky Péter
2025. március 29. 06:06 Podcast

Lemarad a gazdaság a népesség növekedése mögött, ha nem csökken Afrika kizsákmányolása

A nehézségekben a rossz kormányzási gyakorlatoknál is nagyobb szerepe lehet az adóelkerülésnek és az egyoldalú kereskedelmi kapcsolatoknak.

Fontos

Avatar
2025. május 21. 16:36 Adat, Közélet

Miért ne tudná saját pénzből emelni a tanárok bérét a kormány?

Az egyetemek felé súlyozta át az oktatási kiadásokat a kormány, ezért lenne nehezebb csak hazai forrásból emelni a közoktatásban dolgozók bérét.

Vámosi Ágoston
2025. május 21. 11:17 Vállalat

Meg vannak számlálva a titkosított fizetések napjai

A jövőre már kötelező átláthatóság komoly feszültségeket okozhat a munkahelyeken, ha nem készülnek fel a cégek a felmerülő kérdések megválaszolására.

Mészáros R. Tamás
2025. május 21. 06:05 Világ

Hatalmas bukást kockáztat azzal, ahogyan Trump a nyersanyagokat hajszolja

Grönland vagy Ukrajna erőforrásainak megszerzése ártana az amerikai olajiparnak és a zöldenergiába fektető republikánus államoknak is, miközben komoly külpolitikai költségekkel jár.