Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2024. július 23. 15:58 Adat, Vállalat

A számok nem indokolják, hogy vendégmunkásokkal dolgoztató beruházót támogasson a kormány Nógrádban

Újabb jelentős támogatást ad az állam a dél-koreai BC GEN salgótarjáni leányvállalatának, amely nemrég a kölcsönzött helyi munkaerő egy részét vietnámi vendégmunkásokra cserélte.

Számokban: a BC GEN (korábban Bumchun Precision) 2020 óta gyárt Salgótarjánban alkatrészeket akkumulátorokhoz, az induláshoz 13,3 milliárd forintot ruházott be, ehhez 2,65 milliárd forint támogatást kapott, és 200 munkahelyet ígért.

  • Most 21 milliárd forintért bővít, amihez 3,75 milliárdot kap, és 400 új munkahelyet hoz létre az üzemben, ahol „a jövőben megháromszorozott kapacitással fognak alumínium akkumulátorcsatlakozókat előállítani az elektromos járművekhez” Szijjártó Péter külügyminiszter bejelentése szerint.

Alulnézet: a cég arról lett híres, hogy tavaly év végén – idén év elején mintegy 60 magyar kölcsönzött dolgozót bízott meg azoknak a vietnámi vendégmunkásoknak a kiképzésével, akiket végül a helyükre felvett, erről a 24.hu számolt be.

  • A vállalat ügyvezetője akkor arra hivatkozott, hogy egyrészt a megnövelt létszámmal nem tartottak lépést a megrendelések, másrészt nemcsak magyarokat küldtek el, hanem vietnámiakat, kirgizeket és ukránokat is.

Háttér: az eset azért érdekes, mert Nógrád vármegyében sok az álláskereső, a jogszabályok pedig csak akkor engedik vendégmunkások felvételét, ha az állásokra nincs magyar jelentkező (a Nemzetgazdasági Minisztérium vizsgálata azonban nem tudta bizonyítani a jogsértést). A mostani bejelentés nem tér ki arra, hogy a 400 új munkahelynél biztosítják-e a helybeliek elsőbbségét.

Mit mondanak ők? Az ügyvezető már idézett januári levelében azt írta, hogy az akkori 742 fős létszámuk „döntő hányada” magyar. „Alapelvünk, hogy a cégünknél közvetlenül foglalkoztatott magyar dolgozók számát növeljük a lehető legnagyobb mértékben. A későbbiekben is törekszünk a helyiek számára biztosítani munkahelyeket” – utalt a most bejelentett bővítésre.

Felülnézet: tavaly Nógrád vármegyében a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat jelentése szerint mindössze 64,2 milliárd forintnyi beruházás valósult meg, ez az ország legalacsonyabb értéke, ráadásul 10 százalékos csökkenést jelzett.

  • Március végén 9900 álláskereső volt a megyében, számuk egy év alatt 114-gyel nőtt. Betöltetlen álláshely csak 2804 volt, ez több mint 25 százalékos zuhanás egy év alatt, és a helyek több mint 80 százaléka közmunka volt. A teljes munkaidőben alkalmazottak nettó átlagkeresete 292 ezer forint, egy év alatt csak 13 százalékkal nőtt, 17,6 százalékos infláció mellett.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTöbb új szabállyal is igyekszik elszeparálni a kormány a vendégmunkásokat a helyiektőlKonténervárosokban is lehetne cigarettát árulni, és visszadobható lenne a munkavállalási engedély kérelme, ha a munkásszálló nem a helyi lakosoktól elkülönített területen van.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKell-e félteni a magyar dolgozókat a vendégmunkásoktól?Az ellenzék szerint káros a vendégmunkásokat hazai jelenléte, a kormány szerint a magyar munkahelyeket védik. De mi történik eközben a munkahelyeken?

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTörvénytelenül sok vendégmunkást emlegetnek, de a törvényt még azok sem értik, akik a külföldieket közvetítikA DK szerint törvénysértő, hogy 120 ezer vendégmunkás dolgozik itthon. A törvény alapján ez nem egyértelmű.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Vállalat álláskeresők BC GEN beruházás munkahely Nógrád Salgótarján vendégmunkások Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Torontáli Zoltán
2025. július 8. 15:51 Adat, Közélet

A bizalomvesztés ördögi körébe került a magyar gazdaság

Ha a lakosság nem hisz a növekedésben, akkor nem fogyaszt, de akkor a cégek nem ruháznak be, de akkor nem lesz növekedés.

Stubnya Bence
2025. július 7. 13:42 Adat

Közép-Európát sújtják leginkább hosszabb és súlyosabb aszályok a fejlett világon belül

Magyarországon és a közép-európai régióban nőtt a legnagyobb mértékben az aszályok kiterjedtsége és intenzitása az OECD-országok mezőnyében.

Jandó Zoltán
2025. július 7. 06:03 Adat, Vállalat

Nem volt elég 63 milliárd forint egy évre a labdarúgó NB I-nek

A csapatok bevételei között elkezdtek markánsabban megjelenni piacinak tűnő elemek is, de ha jobban a számok mögé nézünk, kiderül, hogy nincs érdemi előrelépés.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. július 8. 14:07 Közélet, Pénz

Több száz magyar dolgozó maradhat ki az Otthon Start programból

A nemzetközi szervezetek alkalmazottai fennakadhatnak a kétéves magyar jogviszony szűrőjén, de messze nem ez egyetlen nyitott kérdés.

Torontáli Zoltán
2025. július 8. 06:02 Közélet, Vállalat

Az árrésstop miatt nincs elég olcsó tej a boltban

Az intézkedés rövidtávú hatása mára kifulladt, de továbbra is olyan piactorzítást okoz, amelynek mellékhatásai senkinek sem jók.

Al-Hilal István
2025. július 7. 17:08 Pénz

Feldoppingolt arany lehet a bitcoin, de más kriptoeszközök is egyre fontosabbá válnak

Ahogy a digitális pénzeszközök integrálódnak a pénzügyi rendszerekbe, megértésük nélkül egyre kevésbé lehet megalapozott befektetési döntéseket hozni.