Hírlevél feliratkozás
Kasnyik Márton
2019. február 23. 07:35 Podcast

Mit mondanak a közgazdasági kutatások a versenyképességről?

Ha nincs állandó finanszírozás, akkor nem tudunk pályázni az uniós pályázatokra, sőt a már elnyert projektek is veszélybe kerülnek – mondta a G7 podcast e heti vendége, Muraközy Balázs közgazdász, aki az MTA közgazdaságtudományi intézetének (KRTK KTI) versenyképességgel foglalkozó Lendület-kutatócsoportját vezeti. A csoportjával elnyert nemzetközi H2020 projekt témája egyébként éppen a vállalati termelékenység, ami valahol ironikus, hiszen ez a téma a kormány céljai között is gyakran megjelenik – az innovációs minisztérium viszont az egész akadémiai kutatóhálózattal együtt a KTI jövőjét is kétségbe vonta.

Az adást a fenti lejátszás gombra kattintva lehet meghallgatni. (Vagy bármelyik okostelefonos podcast app letöltése után a “G7 Beszélgetések”-re feliratkozva).

Az egyik dolog, amivel egy kormány javítani tudná a magyar cégek gyászos termelékenységét, az éppen egy hatékony innovációs rendszer létrehozása lenne. Itt viszont fontos, mondta Muraközy, hogy az alapkutatás finanszírozásának tartalmaznia kell kiszámítható elemet – „hogy biztosan legyen áram a konnektorban” -, mert csak erre építve lehet aztán pályázni.

A gazdaságpolitika alakítói más helyeken is használhatnák a közgazdasági kutatóintézet eredményeit vagy adatbázisait. 

Például ki lehetne számítani az új családpolitikai eszközök várható hatásait,

legalábbis akkor, ha ezek egy többéves konzultatív folyamatban jönnének létre, és nem néhány hónap ötletelés után.

Muraközy szerint jogos igény, hogy az alapkutatásokat végző természettudományos vagy mérnök kutatók is legyenek jobban felkészülve abból, hogyan működik a vállalati innováció, és mire van igényük a hazai cégeknek. De ez nem egy egyoldalú folyamat, a vállalatoknál dolgozó mérnököknek is törekedniük kell arra, hogy megértsék, mit mond a kutató. Részben tehát koordinációs-kommunikációs problémáról van szó a szereplők között.

Nagyobb probléma, hogy a hazai vállalatok jó részének nincs meg a képessége, kapacitása és menedzsmenttudása, amivel innovációkat tudna megvalósítani, illetve be tudna kapcsolódni a nemzetközi gazdaság vérkeringésébe. Érdemes azt is figyelembe venni, hogy a külföldi cégek Magyarországra telepített k+f központjai csak korlátozottan javítják a magyar gazdaság innovációs kapacitását vagy a termelékenység növekedését.

A beszélgetésből az is kiderül, hogy megöli-e az ökonometriát a gépi tanulás, és hogy milyen témák pörögnek az amerikai közgazdasági kongresszuson.

Kövesd a G7 Beszélgetéseket Itunes-on, Overcaston vagy bármelyik podcast-appon! (De csak miután lájkoltál minket Facebookon és feliratkoztál a hírlevelünkre.) A korábbi adásaink itt vannak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA kormány úgy csinál, mint akinek egyáltalán nincs szüksége a magyar közgazdaságtanraFelmerült, hogy a kormány megszüntetné a legeredményesebb közgazdasági kutatóintézetet, a Corvinust pedig egy alapítványba játszanák át. Megrendítő csapás lehet a magyar közgazdaságtannak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Podcast innováció KRTK KTI Muraközy Balázs podcast versenyképesség Olvasson tovább a kategóriában

Podcast

Nagy Zsolt
2023. december 2. 04:34 Közélet, Podcast

Minden élőlényben ott ketyeg egy belső óra, de mi a sajátunkat egy évszázada elállítottuk

A G7 Mentés másként című podcastjának vendége Dr. Preubl György pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója.

László Pál
2023. november 29. 15:27 Podcast, Támogatói tartalom

Az energiaválság berúgta a fenntarthatóság ajtaját az ingatlanpiacon, a vártnál több épületet újíthatnak fel a jövőben

Fenntarthatósági szempontból nézve a felújítás felé kell, hogy menjen a világ.

László Pál
2023. november 28. 15:31 Podcast, Támogatói tartalom

Megváltozott, ahogy a munkám értékéről és áráról gondolkozom

A Pénz(m)érték sorozat ötödik részében az X-generációsok mesélnek arról, mit jelent számukra a pénz és a fenntarthatóság kapcsolata.

Fontos

Stubnya Bence
2023. december 2. 13:08 Vállalat

5 év alatt feleződött a makói Continental állománya, most újra embereket küldenek el

2018 szeptemberében még több mint háromezren, idén szeptemberben már csak a 1660-an dolgoztak a makói üzemben.

Hajdu Miklós
2023. december 1. 18:19 Közélet

Nem volt teljesen váratlan az Országos Meteorológiai Szolgálat megszüntetése

Többször is átalakítást ígért a kormány: most megszünteti a szervezetet és egy állami Zrt.-re bízza az időjárás-jelentéseket.

Nagy Zsolt
2023. december 1. 15:27 Világ

A hírolvasóért zajló verseny egyik legnagyobb vesztese maga a hírolvasó lesz

A figyelem egyre szélsőségesebb ingerekkel kelthető csak fel, de ennek ára van a hétköznapokban.