Hírlevél feliratkozás
Kasnyik Márton
2018. december 1. 07:49 Podcast

Lépéselőnyben vannak az adócsalók a NAV-val szemben

Komoly hátrányt jelent a NAV számára az adócsalásra létrehozott bűnszervezetekkel szemben, hogy míg utóbbiakat egy szűk kör fogja össze, addig az adóhatóságnál szétapózva jelennek meg az ügyek. A csalók ugyanis rendszerint nagyon összetett céghálókat építenek fel, amelyeknek egyes vállalatai időről időre bedőlnek ugyan, és ki is derül róluk, hogy nem fizettek adót, ezekkel azonban gyakran különböző csapatok foglalkoznak az adóhatóságnál. Így az esetek a NAV-on belül csak hosszú idő után érnek össze, és a komplex, jól átgondolt hálózatok miatt még akkor sem biztos, hogy egyből sikerül eljutni a központi szereplőkig.

A csalók számára ebben a folyamatban kulcsfontosságú tényező az idő. Arra mennek, hogy minél tovább húzhassák a dolgot, így ugyanis nagyobb eséllyel tudnak eltűnni és ússzák meg büntetlenül. Időnyerésre pedig gyakran próbálnak felhasználni olyan úgynevezett székhelyszolgáltatókat, amelyek arra szakosodtak, hogy saját ingatlannal nem rendelkező vállalkozók számára biztosítanak székhelyet.

Emiatt az alapvetően egy valós piaci igény miatt létrejött, és sok esetben a vállalkozások indulását is segítő székhely-szolgátatói szektor részben ilyen adócsaló cégek búvóhelyévé vált. A sok tízezer társaságnak otthont adó irodákba és lakásokba az átlagnál sokkal nagyobb arányban vannak bejegyezve olyan vállalatok, amelyek szerepelnek a 100 millió forintnál nagyobb adótartozással rendelkező cégek listáján. A problémával – még ha máshogy is látják a helyzetet, mint a NAV – maguk a szolgáltatók is tisztában vannak, és próbálnak is tenni ellene, egyelőre azonban csak szórványos sikerrel.

A témáról Jandó Zoltán írt a héten két cikket a G7-en. Eheti podcastunkban vele beszélgetünk a probléma súlyáról, a megoldási lehetőségekről és egyéb érdekességekről.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikk21 apró iroda és lakás, ahol sok tízmilliárdnyi közpénz tűnt elA legnagyobb adótartozást felhalmozó cégek negyede, közel 400 vállalat mindössze 21 címre van bejelentve. Van ahol 38 ilyen vállalkozás "működik". Miért nem tesznek semmit?

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgészen apró iparágban próbálnak megbújni a legnagyobb adócsalókLáthatóan sok vállalkozásnak van szüksége a székhelyszolgáltatóra, ám az ilyen címeken megbújó adócsalók sokkal több pénzt visznek el, mint amennyit a teljes szektor keres.

Kövesd a G7 Beszélgetéseket Itunes-on, Overcaston vagy bármelyik podcast-appon! (De csak miután lájkoltál minket Facebookon és feliratkoztál a hírlevelünkre.) A korábbi adásaink itt vannak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Podcast adócsalás NAV székhelyszolgáltatók Olvasson tovább a kategóriában

Podcast

Bucsky Péter
2025. április 26. 06:06 Podcast

Kimarad a nagy európai hadiipari fejlesztésekből Magyarország, és ennek jó oka van

Európában rég nem látott hadiipari fejlesztések zajlanak, de Magyarországon nincsenek olyan cégek, amelyek ebből igazán profitálni tudnának.

Holtzer Péter
2025. április 19. 06:50 Podcast

Egyszerre aggasztó és biztató a klímahelyzet – mi az oktatás szerepe?

Ha majd a fenntarthatóság tantárgyból tett érettségi is beszámítható lesz a felsőoktatási felvételibe, szélesebb körben fogják oktatni.

Bucsky Péter
2025. március 29. 06:06 Podcast

Lemarad a gazdaság a népesség növekedése mögött, ha nem csökken Afrika kizsákmányolása

A nehézségekben a rossz kormányzási gyakorlatoknál is nagyobb szerepe lehet az adóelkerülésnek és az egyoldalú kereskedelmi kapcsolatoknak.

Fontos

Stubnya Bence
2025. május 22. 15:53 Világ

A termékcsomagolások egységesítésével reagálna az EU Trump vámjaira

Az unió tagállamai közti szabályozási eltérések a termékekre kivetett 44 százalékos vámnak felelnek meg. Kettős nyomásra változtatna ezen Brüsszel.

Vámosi Ágoston
2025. május 22. 13:05 Tech, Vállalat

Új szakaszba lép az eladók nélküli boltok hazai elterjedése a Szegen megnyitott üzlettel

Szegeden nyitott meg az ország valószínűleg első hibrid működtetésű üzlete. A technológiát szlovák és cseh Coopokban is alkalmazzák.

Avatar
2025. május 21. 16:36 Adat, Közélet

Miért ne tudná saját pénzből emelni a tanárok bérét a kormány?

Az egyetemek felé súlyozta át az oktatási kiadásokat a kormány, ezért lenne nehezebb csak hazai forrásból emelni a közoktatásban dolgozók bérét.