Lakáshitelbe tolják az embereket, pedig ez sokaknak nem jelent megoldást

A magyarországi lakáspolitikában jelenleg az a cél, hogy a lakosság hitelkitettsége a GDP-arányában egy bizonyos szintet elérjen. De valójában sokkal inkább annak kéne lennie a kérdésnek, hogy az egyes társadalmi csoportok esetében milyen lakhatási megoldás lehet célszerű: ez lehet hitel, de mivel ez nem mindenkinek jelent megoldást, alternatívákra is szükség van – mondta Pósfai Zsuzsanna, a Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont kutatója az eheti G7 Podcastban.

A beszélgetést a fenti lejátszás gombra kattintva is meg lehet hallgatni, de jobb feliratkozni ránk valamelyik okostelefonos podcast appban, és a Spotify-on is be lehet követni minket.

Pósfai Zsuzsanna doktori dolgozata többek között ezeket a problémákat és okaikat elemezte: ennek a kutatásnak a rövidített verziója a Periféria legújabb tanulmányaként is megjelent nemrég, amit ide kattintva lehet elolvasni.

Olyan időszakokban, mint a mostani, amikor pénzbőség van a piacon, nagyon sok befektetésre váró forrás jelenik meg motorként a lakáspiaci folyamatok mögött: ha ugyanis máshol alacsonyabb hozamokat lehet elérni, akkor a lakáspiaci befektetések mindig relatív biztonságosnak számítanak és emellett a hozamok sem rosszak.

Ha ilyen nyomás miatt lesz több pénz a lakáspiacon, akkor az a pénz társadalmi és földrajzi értelemben szelektív módon olyan szegmensekbe fog kerülni, ahol a legbiztonságosabban megtérül. Ezek ugyanakkor a piaci szempontból egyébként is legjobbnak számító szegmensek, így ez a folyamat megnehezíti a különféle lakáspiaci szegmensek közötti átjárhatóságot. Sokan kiszorulnak a hitelpiacról, más, nyugati országokban elterjedt intézmények, lakhatási formák pedig nem elterjedtek kelet-európai ingatlanpiacokon, így a tulajdonlás alternatívája nem megoldott a megfizethetőség keretein belül.

A válság után szigorítottak a hitelkihelyezési szabályokon, így a hitelezés most egy sokkal kevésbé kockázatos konstrukció, de sokkal szűkebb is a köre azoknak, akiknek elegendő önereje és elég magas jövedelme van, hogy hitelt kapjanak. Pósfai szerint jelenleg egyszerre két célt próbál elérni a kormányzat. Egyrészt, hogy nőjön a hitelkitettség, mert az pörgeti a gazdaságot, de közben azt is, hogy ne legyen olyan bedőlés, mint 2008-ban. Ezeket próbálják kiegyensúlyozni, de arról továbbra sincsen szó, hogy azoknak a lakhatása hogyan lesz megoldja, akik ebbe a keretrendszerbe nem férnek bele.

A gazdaságilag függő helyzetű országokban, mint amilyen Magyarország, az ingatlanpiaci finanszírozás sokkal volatilisabb, mint nyugaton: a fellendülés idején jobban kinyílnak, a gazdasági visszaesés idején pedig elzáródnak a pénzügyi csatornák. Mindez a lakáspiaci árakon kívül az építőipari kapacitásokra is hatással van, ami Magyarországon abban mutatkozott meg, hogy a 2014-es fellendülés után ebben az iparágban alig lehetett embert találni, mert a 2008 utáni pangásban annyian mentek el más EU-s országba dolgozni. Ennek az a következménye, hogy nem épül elegendő új lakás.

Pósfai szerint azonban az új lakások építése önmagában nem tud széles rétegek számára megfizethető lakhatást biztosítani, és ezért probléma, hogy nincsenek hosszú távon biztosított pénzügyi források, amelyek a nyugaton elterjedt piaci alapú vagy állami hátterű bérlakások létrejöttének előfeltételei lennének. Ezek az olyan háztartásoknak is lakhatási alternatívát tudnak biztosítani, amelyeknek nem elég magas, vagy nem elég kiszámítható a jövedelmük ahhoz, hogy lakáshitelt kapjanak.

Korábbi vendégeink: