Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2024. november 20. 14:03 Adat, Pénz

A Magyar Telekom akciózott akkorát, hogy levitte a teljes inflációt

A múlt heti inflációs adatokon belül az egyik legnagyobb meglepetést a telefon- és netszolgáltatások árának csökkenése okozta. Az elmúlt öt évben példátlan deflációt az okozta, hogy a Magyar Telekom szeptember végén új, akciós otthoni szolgáltatásportfoliót vezetett be.

Felülnézet: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) múlt kedden publikált adatai alapján októberben éves alapon 3,2 százalék volt az infláció, ami kisebb, mint amekkorát az elemzők vártak. Szeptemberhez képest az árak 0,1 százalékkal nőttek.

  • A legnagyobb meglepetést a telefon-, internetszolgáltatások árindexének alakulása okozta, ezek ára ugyanis október és szeptember között 6,8 százalékkal csökkent. 
  • Ez jelentősen hozzájárult a szolgáltatások 0,9 százalékos árcsökkenéséhez és a várakozásokhoz képest kisebb átlagos inflációhoz is. Az utóbbit 0,2 százalékponttal húzta le Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzőjének számítása szerint.

Reakció: „Ilyen mértékű csökkenésre a statisztikai idősor 1992-es rendelkezésre állása óta nem volt példa! Sőt, az elmúlt három évben jellemzően 0,2-0,5 százalékos áremelkedést hozott a szolgáltatások esetében az októberi hónap” – írta erről Virovácz Péter.

Számokban: ahogy az alábbi ábrán is látszik, ehhez hasonló mértékű árcsökkenésre az előző években nem volt példa. Az előző három év októberében érdemben nem változott a KSH erre vonatkozó alindexe. 2020 óta a legnagyobb csökkenést 2023 augusztusában és 2021 szeptemberében regisztrálta a statisztikai hivatal, 2,9 és 2,7 százalékot.

 

Előzmények: idén és tavaly a fogyasztók főleg a telekommunikációs cégek inflációkövető díjkorrekcióival találkozhattak. 

  • Ezek bár jogilag rendben vannak, a Magyar Nemzeti Bank többször is jelezte, hogy megkérdőjelezhetőnek tartja a gyakorlatot, mert az áremelések nagyobbak voltak a cégek költségeinek növekedésénél, így a profitjukat emelték.

Alulnézet: „A telefon-, internetszolgáltatás 6,8 százalékos előző hónaphoz viszonyított árindex-csökkenésének az volt az oka, hogy az egyik, nagy súllyal szereplő telekommunikációs szolgáltató otthoni csomagjainak árai drasztikusan csökkentek szeptemberről október hónapra” – írta megkeresésünkre a Központi Statisztikai Hivatal. 

  • A statisztikai hivatal az árindex számításához konkrét termékek és szolgáltatások árát figyeli. Az alábbi ábrán az látszik, hogy a „telefon, internet” kategóriában mik ezek a reprezentánsnak hívott szolgáltatások.
  • A kategóriában a nagyobb piaci részesedéssel rendelkező szolgáltatók által kínált díjcsomagok árai alapján számítják az árindexet. „Az említett termék a 650040 kódú, TV + Internet + Telefon csomagajánlat reprezentánsba tartozik” – írta kérdésünkre a KSH.
 

Tágabb kontextus: a Yettelt, a 4iG csoporthoz tartozó Digit és a Vodafone-t, illetve a Magyar Telekomot is megkérdeztük arról, hogy volt-e olyan otthoni csomagjuk, amelynek az ára csökkent szeptember és október között.

  • A Magyar Telekom számolt be erről. Azt írták, szeptember végétől új otthoni szolgáltatásportfóliót vezettek be, aminek keretén belül kibővítették a tévécsomagjaikat. Ennek része lett a Netflix, és a díjcsomag részeként elérhetővé tették a Selekt streaming szolgáltatást is*kivéve a Közszolgálati, Alap és az S díjcsomagban. Az új portfólió akciós, ami a kedvezmény visszavonásáig tart.
  • A KSH figyelembe veszi az akciókat, de nem nézi, hogy azokat hányan veszik igénybe. „Az időszakos akciók megjelennek a hivatalos statisztikában árváltozásként, ha ezek a fogyasztók számára elérhető árakat jelentenek. Az új fogyasztói árak az összes fogyasztó számára elérhetőek, tehát az áremeléseket és árcsökkentéseket teljes mértékben elszámoljuk”.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkFolytatódnak az áremelések, amik miatt megorrolt a bankokra és a telekomcégekre a jegybankÁtlagosan 28 százalékkal kerülnek többe idén a nagyobb bankoknál nyitható egyszerűbb számlák tavalyhoz képest.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Pénz infláció internet KSH telefon telekommunikáció tv Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Hajdu Miklós
2025. április 24. 13:29 Adat

Megfeleződött a gyilkosságok száma Magyarországon, Ausztriában ötödével nőtt

Alacsony szintről, de Svédországban, Dániában és Ausztriában nagyot nőtt a gyilkosságok száma. Régiónkban csökkenés jellemző, az élen Romániával.

Torontáli Zoltán
2025. április 22. 13:12 Adat

Egyre csak öregedő magyar autópark mellett pörgött fel a használtpiac

Ahogy megnőtt a lakosság reáljövedelme, elkezdte bepótolni az elmaradt autóvásárlásokat. Az állomány fiatalodásához azonban több új kocsi kellene.

Váczi István
2025. április 22. 10:56 Adat

Az egész fejlett világnál többet költ Ausztria szociális célokra

Gazdaságarányosan 75 százalékkal költ többet Ausztria a szociális védelem céljaira, mint hazánk, így abszolút összegekben még nagyobb a különbség.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. április 25. 15:24 Világ

A magyar kormány kivár, a lengyelek tovább fegyverkeznek az uniós pénzügyi engedéllyel

Már eddig is ők költötték a legtöbbet a hadseregre a NATO-tagállamok közül gazdaságarányosan, de ezt kevésnek látják az orosz fenyegetés árnyékában.

Elek Péter
2025. április 25. 13:12 Világ

Lehet logika Trump viselkedésében, de megéri?

Meglepő, túlzott és közgazdaságilag nehezen indokolható az elnök vámpolitikája, de az legalább már látszik, hogy a célkeresztben elsősorban Kína van.

Torontáli Zoltán
2025. április 25. 06:07 Közélet, Vállalat

Kevesebb pénzt adna a kormány a Demján Sándor Program nyertes cégeinek

Az 1+1-nevű részt az utolsó pillanatban 1,25+0,75-re módosíthatják, így a nyertes pályázóknak nem adnának annyi támogatást, amennyit ígértek.