Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2020. október 17. 07:10 Podcast

Van, amiben már felzárkóztunk, de a 2020-as évek nagy kérdése, hogy a fenntarthatóságot is elérjük-e

A Társadalmi Riport 1990 óta jelenik meg kétévente, így idén van a tanulmánykötet 30. születésnapja. A jövő héten jelenik meg a kiadvány 2020-as száma, amivel kiemelten fogunk foglalkozni a G7-en. A tanulmánykötet egyes fejezeteit összesen hat cikkben dolgozzuk majd fel, ezek a jövő héttől kezdve fognak megjelenni. A legérdekesebb részleteket Tóth István Györggyel, a Tárki vezérigazgatójával és a kötet egyik szerkesztőjével beszéltük át.

Hiába tematizálja a közéletet egyre inkább a klímaváltozás, a magyar lakosság kevesebb mint 10 százaléka gondolja azt, hogy ez az egyik legfontosabb társadalmi probléma ma Magyarországon. A magyar társadalom különböző csoportjai nagyon eltérően viszonyulnak a környezetvédelemhez, viszont Tóth István György szerint a környezettel kapcsolatos érzékenység egy tanulási folyamat, amiben Magyarország is halad előre. Érdekes módon a kötet egyik tanulmánya alapján a fenntarthatósági intézményrendszerünk az EU élmezőnyében van, ezért is szomorú, hogy az elmúlt évtizedet a környezetet kizsákmányoló gazdasági növekedés jellemezte.

A kötetből az is kiderül, hogy a magyarok hasonlóan osztják fel a különféle életszakaszokat, mint a nyugat-európaiak, tehát például nálunk is kitolódott a fiatal felnőtt kor, és a házassághoz való hozzáállásuk is a nyugati attitűdhöz közeledett. Az egyik tanulmány szerint a magyar munkaerő képzettsége és kompetenciája sok szempontból felülmúlja az OECD-átlagot – például, hogy a középkorosztály és az idősebb nők matematikai tudása a tagállamok átlaga fölött alakul Magyarországon.

Tóth István szerint az eredmények hallatán akár hátra is dőlhetnénk, csakhogy „nagyon nagyok a belső különbségek Magyarországon belül, bizonyos csoportoknak lényegesen átlag felett, másoké pedig lényegesen átlag alatt vannak a képességei”, a családi háttér nagyon sokat számít, és az aktív kori képzések intézményrendszere sincs jó állapotban Magyarországon egy olyan korszakban, amikor folyamatos tanulás szükséges a munkaerőpiacon.

Az egyenlőtlenségekre a magyar családszerkezet is egyre nagyobb hatással van: főleg az, hogy a magyarok európai átlag feletti arányban házasodnak össze velük hasonló társadalmi helyzetűekkel. A hajléktalanság előfordulása, a hajléktalan emberek száma nagyságrendelileg nem változott Magyarországon a rendszerváltás óta, viszont azokban a tényezőkben nagy változások voltak, amik a hajléktalansághoz vezethetnek.

A kötet egy fejezete a Társadalmi Riport hagyományaihoz képest rendhagyó módon nem egy hosszabb távú társadalmi trenddel, hanem egy aktualitással, a járvánnyal foglalkozik. Ebből kiderül, hogy tavasszal a magyar lakosság úgy vélte, hogy a korlátozó intézkedésekből származó gazdasági károk nagyobbak, mint az előnyök. Ennek egy generációs vetülete is van, ugyanis a járvány egészségügyileg az idősebbeket, gazdaságilag viszont a fiatalabbakat érinti jobban. A 2000-es évek közepén iskolából kikerülő generáció már a második válságot éli át a munkaerőpiacon, ami Tóth István György szerint az ő helyzetüket, életesélyeiket hosszú távon is meghatározza majd.

A beszélgetést a fenti lejátszás gombra kattintva is meg lehet hallgatni, de jobb feliratkozni ránk valamelyik okostelefonos podcast appban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA magyar elit kezdi körbefalazni magát, és ezt a közpolitika is segítiA mai G7 podcastban a ma megjelenő Társadalmi Riport 2018-ról beszélgetünk Tóth István Györggyel, a kötet társszerkesztőjével egyebek mellett a magyar társadalom egyik furcsaságáról.

Kövesd a G7 Beszélgetéseket Spotify-onItunes-on, Overcaston vagy bármelyik podcast appon! (De csak miután lájkoltál minket Facebookon, és feliratkoztál a hírlevelünkre.) Korábbi vendégeink:

(A podcast gyártásában segített: Bagyinszki Dániel.)

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Podcast életkor felzárkózás fenntarthatóság hajléktalanság házasság járvány társadalmi riport tóth istván györgy Olvasson tovább a kategóriában

Podcast

Bucsky Péter
2024. március 26. 13:11 Pénz, Podcast

A folyószámlán parkoltatott pénz aktív kezelésével több kolléga bérét kereshetik meg a kkv-k

A magyar vállalatok tízezer milliárd forintot tartanak érdemi kamat nélkül folyószámláikon, pedig tisztes hozamot kínáló, mégis likvid befektetések is elérhetők.

Bucsky Péter
2024. február 10. 04:38 Podcast

Egy évszázaddal később is kimutathatók az oktatáspolitikai döntések hatásai

A Klebelsberg-korszak általános iskolái jobban ellenálltak a falusi iskolák bezárásának. A népességfogyás miatt ma a kisvárosi gimnáziumok kerültek veszélybe.

László Pál
2024. február 6. 15:35 Podcast, Támogatói tartalom

Űrhajós nem, influencer annál inkább lenne a legtöbb általános iskolás

Az alfa generációs magyar gyerekek 55 százaléka már pénzt is keresett, kétharmaduk a technológia segítségével, felük közösségi média platformokon, míg negyedük online streamelésen keresztül jutott bevételhez.

Fontos

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.