A magyar külpolitika által megcélzott nyugat-balkáni országok évtizedek óta alig közelednek Európához, ami kérdéseket vet fel a megtérüléssel kapcsolatban.
Ismét egyre több a támadás a Vörös-tengeren, ám a húsziktól kevésbé tartó orosz szellemflotta és a kínai kereskedők mégis növelik a forgalmat.
Magasabb életszínvonalhoz nagyobb termelékenység kell, de az olasz példa azt mutatja, hogy ezt nehéz elérni a mikro- és kisvállalkozások túlsúlyával.
Izrael és Lengyelország példája azt mutatja, hogy az illiberális politika növeli a gazdasági kockázatokat – de Magyarország e téren egyedi helyzetben van.
A kormány támogatásával hazánkban beruházó cégek egymás piaci részesedésére pályáznak, és nem biztos, hogy mindegyikük talpon marad.
A japán jegybank három évtizedig próbált inflációt csiholni, amitől fenntartható növekedést várt, a valóságban viszont tőzsdei pánikot okozott.
A kormányfő keveset mond a jövő világrendjének alkotóelemeiről, míg külföldön abban sincs egyetértés, hogy mi a rend lényege és hogyan lehet megteremteni.
Már nem a magas energiaárak, hanem a gyorsan romló demográfia, alacsony beruházási szint és politikai patthelyzet húzza vissza a német gazdaságot.
Rosszabb kondíciók, de lazább (gazdaság)politikai feltételek jellemzik az eddig főként fejlődő országok által felvett mentőcsomagokat.
Egyszerre védené a „dolgozó emberek", a hazai ipar és a milliárdos befektetők érdekeit, újabb vámháborút ígér, ami az exportfüggő Magyarországnak is fájhat.