Nem adott túl sok okot az optimizmusra 2018, és ezért teljesen érthető, ha valaki úgy döntött, hogy inkább nem követi túl szorosan a folyamatosan áramló negatív híreket. De történt néhány olyan dolog is, amiről kár lett volna lemaradni, mert fontos, és szinte biztosan nagy hatással lesz az életünkre.

Ezeket próbáltam összeszedni most, egy szubjektív lista következik tehát arról a tíz (három magyarországi és hét külföldi) összetettebb történésről, ami egy évnyi intenzív hírfogyasztás után a legfontosabbnak tűnik most 2018-ból.

1. A Fidesz a független tudás ellen fordult

Nem maradt sok olyan tényező Magyarországon belül 2018-ra, amely bármilyen értelemben is ki tudná egyensúlyozni a politikai hatalmat. Ezt nem csak a Fidesz által könnyedén és fölényesen megnyert áprilisi választások mutatták, hanem az is, hogy gyakorlatilag megszűnt a közügyekkel kapcsolatos párbeszéd bármilyen formában. Az ellenzék eljelentéktelenedett, a hatalmat ellensúlyozó intézmények leromlottak. Így viszont nehéz fenntartani azt a folyamatos konfliktust, ami a Fidesz politikai működésében eddig nélkülözhetetlen volt.

Ezért volt érdekes fejlemény, hogy a kormánypárt idén a kommunikációs és hatalmi arzenáljának jelentős részét a hatalomtól függetlenül működő tudományos és szakmai műhelyek ellen irányította. Orbán Viktor szokásos éves programadó beszédében arról beszélt, hogy a hatalom új kulturális korszakot kíván létrehozni. Egy darabig nem volt egyértelmű, hogy ez mire is vonatkozik. Csak később derült ki, amikor a CEU letette a fegyvert a már évekkel korábban indult bürokratikus hadjárattal szemben, és bejelentette, hogy Bécsbe költözik, egyedülálló könyvtárával, tudományos kapcsolataival együtt.

Több új front is nyílt ezen a területen, a kormány például – az újonnan létrehozott Innovációs Minisztériumon keresztül – nagyobb beleszólást követel magának a tudomány ügyeibe, és közvetlenül dönt az önkormányzati elven működő akadémiai rendszer forrásainak egy részéről. Amikor pedig az akadémikusok ellenvéleményt fogalmaznának meg, akkor néha felmerül, hogy egyes kutatóintézeteket inkább bezárnának. A Corvinus egyetem alapítványba pakolása egyelőre a felsőoktatás magánosítására irányuló kísérletnek tűnik, ami – ha valóban minta lesz a többi egyetem számára – tovább erodálhatja az a csekély autonómiát is, amit eddig élvezhettek az egyetemek.

Mindeközben egyébként Magyarországon egész Európában egyedülálló módon csökken a diplomások lakosságaránya, az iskolaelhagyóké pedig nő. És sajnos az országot vezető hatalomtechnikusok azt sem veszíthetik szem elől, hogy azokban a járásokban támogatták nagyobb arányban a Fideszt, ahol átlagosan alacsonyabb az iskolázottság.

2. Létrejött a Magyarország Nyrt.

Rutinos tőzsdei hírkövetők is elveszthették többször a fonalat, amikor Mészáros Lőrinc és Jászai Gellért cégcsoportjának naponta sorjázó bejelentéseit próbálták követni és értelmezni. De most már érdemes eszmélni, hiszen láthatóvá vált a folyamat vége: az építőiparból és a médiaüzletből a kormányközeli üzletemberek által kiszívott pénzekből felépült egy központosított járadékvadász vállalatcsoport.

A történet tőzsdei része – legalábbis hivatalosan – 2017 elején kezdődött, amikor Mészáros Lőrinc megjelent nagybefektetőként a Konzumban, aztán az Opimusban.^*Az Opimus egyébként a Buda-Cash (csalás miatt első fokon 7,5 év börtönre ítélt) vezetőinek vagyonkezelőjeként működött korábban. Aztán egyre több vagyonelem került ezekbe a cégekbe, nem is akárhogy: a Mészáros-Jászai cégek alacsony áron vásároltak, de valós áron könyveltek, így aztán milliárdos nyereségek jöttek létre a semmiből (a cégekbe “úgy kerülnek az értékek, mint egy puttonyba”, mondta még tavaly a cégcsoport egyik vezetője). Az már idei fejlemény, hogy előbb Mészáros Lőrinc belerakta az ipari és mezőgazdasági cégeit az Opusba, majd a cégcsoport részeként működő Appeninn részvényt cserélt és összefonódott Orbán Viktor lányának férje, Tiborcz István BDPST Zrt. nevű vállalatával.

Végül pedig az is eldőlt, hogy a Konzum be fog olvadni az Opusba, és így létrejön egy bátran Magyarország Nyrt-nek nevezhető konglomerátum, aminek háromnegyedét Mészáros Lőrinc és családja birtokolja majd, de egyébként bárki beszállhat társtulajdonosnak. (A folyamat során kiderült, hogy Mészáros Lőrinc csak a tőzsdei vagyonával dollármilliárdosnak minősül).

Az Opus irányítói már Frankfurtban turnéznak a befektetői pénzekért, ahol olyan évtizedekig épült befektetési holdingokhoz hasonlítják magukat, mint az olasz Agnelli-család Exor-csoportja, a Grouppe Bruxelles Lambert (Belgium leggazdagabb embere és a negyedik leggazdagabb kanadai közös holdingja), vagy a török Koc csoport.

A központosítás kiterjed a kormánypárt médiájára is. Az év végén egészen bizarr “felajánlások” után egy fideszes politikusok és bizalmasok által vezetett alapítványba került kevés híján az egész kormánypárti médiafelület-birodalom. Mivel a versenyjogi szabályokat nem lehetett volna úgy feszíteni, hogy Gazdasági Versenyhivatal rábólintson a tranzakcióra, ezért a kormány inkább nemzetstratégiai jelentőségűvé nyilvánította a folyamatot, ezzel is megerősítve minden piaci szereplő felé, hogy Magyarországon a hatalom belátásától függően többféle szabályrendszer vonatkozhat a résztvevőkre.

3. Megoldódott az ezermilliárdos kötélhúzás

Sokáig izgulhattunk azon Magyarországon, hogy vajon megérkeznek-e azok a százmilliárdok Brüsszelből, amelyek kifizetése csúszott az uniós programok utólagos ellenőrzésekor talált visszásságok miatt. A kormánynál is komolyan számoltak a források visszatartásával, legalábbis ez derült ki abból a nem nyilvános jelentésből, ami eljutott hozzánk. Ha sokáig visszatartották volna a pénzeket, az egészen súlyosan megborította volna a magyar államháztartást. Főleg azért, mert a kormány teljes gázzal osztotta ki és utalta át a támogatásokat a cégeknek.

Augusztusban viszont elkezdett jönni a pénz, és az év végéig már ezermilliárd forintot meghaladó összeget utaltak át az Európai Unió alapjaiból a magyar intézményrendszernek. Arról nincsen hivatalos tájékoztatás, hogy egészen pontosan mi történt a háttérben, ami miatt ennyire megváltozott a brüsszeli bürokrácia hozzáállása. Csak sejteni lehet, hogy a magyar fél kompromisszumokat kötött néhány fontos ügyben, valószínűsíthetően elfogadtak jelentősebb pénzügyi büntetést is.

A kérdés rendeződésétől talán nem teljesen független, hogy Magyarország minden harcos retorika ellenére tökéletesen beilleszkedik az európai munkamegosztásban az országot megillető, alacsonyabb pozícióba. Például továbbra is milliárdokkal támogatja az állam az országban beruházó (nagyrészt európai) nagyvállalatok projektjeit, még akkor is, ha ezek nem teremtenek túl sok hozzáadott értéket. Sőt, a munkaerőhiányt részben a túlóraszabályok fellazításával igyekeznek enyhíteni, főként a külföldi munkaadók igényeinek megfelelően, annak ellenére, hogy már így is közel Magyarországon dolgozzák le az emberek a legtöbb munkaórát. Feltűnő az is, hogy legújabban a magyar fegyverbeszerzések is az EU-n belülről jönnek: helikoptert az Airbustól, harckocsit a német KMW-től, gépkarabélyokat pedig Csehországból vásárlunk.

4. Túl lehet már a csúcson a globális gazdaság

2017-ben még rendszeresen elhagyta a globális gazdasággal foglalkozó elemzők száját a “szinkronizált globális növekedés” kifejezés, ami arra utalt, hogy a világ nagy gazdaságai teljesen szokatlan módon egyszerre bővültek gyorsuló ütemben. 2018-ra viszont nagyot változott a helyzet, különösen a világkereskedelemnek kitett EU-ban és Kínában romlott el a beruházó cégek hangulata. A világban elharapódzó protekcionizmus és a politikai káosz arra késztette a beruházásokról, fizetésemelésekről és hasonlókról határozó döntéshozókat, hogy inkább várjanak ki.

De az Egyesült Államokban sem tűnik minden igazán egészségesnek. Az év végére hajszálnyira került a medvepiactól a legfontosabb amerikai részvényindex (tehát a szeptember végi csúcshoz képest majdnem húsz százalékot esett), a hozamgörbe pedig vészesen ellaposodott. Ezek ugyan csak piaci jelzések, de azt azért mutatják, hogy a Trump-féle adócsökkentések nem váltottak ki tartósan pozitív hatást: élénkítették ugyan a keresletet, csakhogy a Federal Reserve emiatt gyorsított a kamatemelési ciklusán, így végső soron megint csak nem tud gyorsabban nőni a gazdaság – és még az államkassza is üresen kong.

Mindenesetre az IMF odáig ment legutóbbi gazdasági jóslatában, hogy a globális növekedés 2018-ban 3,7 százalékon tetőzött, és innentől kezdve jó esetben lassabban hömpölyög tovább, rosszabb esetben pedig recesszió következik. Ez utóbbi különösen az olyan, világgazdaság felé kitett országoknak lenne rossz, mint Magyarország.

5. Magukat gyengítették Európa vezetői

Nem idén kezdődött a hagyományos európai pártrendszer szétesése, de az biztos, hogy új lendületet kapott, ahogyan azt az idén hatalomra jutott olasz posztmodern-szélsőjobbos koalíció is mutatja. És ezt a leginkább maguknak köszönhetik Európa vezetői, régen láthattunk utoljára olyan bénázás-sorozatot, mint a legnagyobb európai országokat irányító politikusoktól.

Emmanuel Macron francia elnök például XVI. Lajost idézően dilettáns módon viszonyul saját népéhez, és kelti a borzasztóan elitista politikus benyomását, amikor eleve rekordmértékű a populista erők támogatása a kontinensen. A francia elnök nem csak a kommunikációt rontotta el, a befektetésösztönzést és a környezetvédelmet előmozdítani igyekvő reformjait is sikerült népellenes intézkedésként bevezetnie. Nem is csoda, hogy a népszerűsége rekordmélységre süllyedt, az év végi tiltakozáshullám pedig a teljes politikai napirendjének kisiklásával fenyeget.

De ez mind semmi Theresa May és a teljes brit politikai osztály már-már viccbe hajló tehetetlenségéhez képest. Nagy-Britannia elitje a jelek szerint képtelen szembenézni azzal, hogy az országot az EU-ból kiléptetni szándékozó erők nyílt hazugságokkal döntötték el a Brexit-szavazást – sőt, May erősen hozzájárult a brit birodalmi fantáziavilág fennmaradásához, ami szerint a Falkland-szigetekkel és Kenyával kereskedve ki tudják majd váltani az európai piacokat. A mostani helyzetben úgy tűnik, oda vezetett ez, hogy a britek elfogadott megállapodás nélkül fognak kizuhanni az EU-ból, egyelőre felmérhetetlen következményekkel. 

Angela Merkelnek a saját pártján belüli keményvonalasokkal kellett küzdenie az év folyamán, amit egy ravasz trükkel oldott meg: a kancellári posztot megtartotta, de a pártelnökségről lemondott, és egy bizalmasának, a nehezen kimondható nevű Annegret Kramp-Karrenbauernek adta át. De az biztos, hogy azt a globális vezetői szerepet nem tudta eljátszani, amire a kontinensnek a sok külső és belső kihívás miatt valószínűleg szüksége lett volna. És a következő évet is gyengébb helyzetből kezdi, mint a tavalyit.

6. Trump elszabadult

Azt mindig is sejteni lehetett, hogy Donald Trump elnöksége meg fogja rengetni a világ legnagyobb gazdaságának intézményrendszerét. Ehhez képest 2017-ben még viszonylag kevés jele volt ennek a gyakorlatban, kormányzatának legfontosabb posztjait a hagyományos republikánus irányvonalat képviselő szereplők töltötték be, akik hatékonyan ellensúlyozták az ENSZ-közgyűlésen egyszerűen kiröhögött amerikai elnök kiszámíthatatlan húzásait.

Ez 2018-ra fokozatosan megváltozott, és Trump szép lassan felőrölte azokat az embereket, akik a sajtó népszerű szóhasználatával felnőtt felügyeletet gyakoroltak felette. Az év alatt repült Cohn, McMaster, Tillerson, Sessions, Kelly, és végül Mattis is.^*Ők sorban gazdasági főtanácsadó, nemzetbiztonsági főtanácsadó, külügyminiszter, igazságügyminiszter kabinetfőnök és végül hadügyminiszter voltak. Helyettük pedig olyan emberek jöttek, akiknek – Trumphoz való hűségükön túl – nincs különösebb politikai hátországuk vagy identitásuk, és ezért kár lenne tőlük azt várni, hogy bármennyire is féken tartsák az elnököt.

Emiatt Trumpnak egyre több tere nyílt arra, hogy gyakorlatba ültesse a meggyőződéseit. Először a kereskedelmi háború elindításánál vált nyilvánvalóvá, hogy ha Trump akar valamit, akkor nem fogják tudni észérvekkel lebeszélni róla. De ugyanez játszódott le a párizsi klímaegyezmény és az iráni atomalku felmondása vagy az észak-koreai válság kezelése körül, illetve legutóbb, amikor egy hirtelen ötlet (és egy Erdogannal folytatott telefonbeszélgetés) hatására úgy döntött, hogy kivonul Szíriából, és akkor már Afganisztánból is. Az ilyen döntések nem csak a világgazdaságot, hanem az egész, utóbbi három évtizedben rögzült világrendet is aláássák, hiszen az USA eddigi szövetségesei nem lehetnek többé teljesen biztosak az amerikaiak támogatásában. 

Miközben azonban Trump elszabadult, addig új nyakörvet és pórázt is kapott, miután a demokraták óriási győzelmet arattak a novemberi félidei választásokon, és megszerezték az alsóház irányítását. Így kedvükre alakíthatnak vizsgálóbizottságokat az USA-ban szokatlanul korrupt Trump-kormányzat ügyeinek feltárására, Trump pedig sok mindent nem érhet el, ha nem köt velük kompromisszumot. Ráadásul Trump minden igyekezete dacára a kormánytól félig-meddig függetlenül működő igazságügyi minisztériumot sem tudta semlegesíteni: egy becslés szerint nagyjából 17 egymástól elkülönő vizsgálat vagy nyomozás zajlik Trumppal szemben, amelyek közül az egyik esetében akár már most is vádat emelhetnének az elnökkel szemben. Az már 2019 érdekes története lesz, hogy a Trump hatalmát korlátozó tényezők hogyan találkoznak majd a kontrollt vesztett Fehér Házzal.

7. High-tech diktátora lett Kínának

Tavasszal eldőlt, hogy Hszi Csinping – hacsak puccsal el nem távolítják, vagy meg nem unja a hatalomgyakorlást – élete végéig fogja totális hatalommal vezetni a világ második, és hamarosan talán első legnagyobb gazdaságát, Kínát. A kínai kommunista párt kongresszusa ugyanis úgy döntött, hogy eltörli az újraválaszthatóság korlátját, amivel páratlan hatalom jutott Hszi elnök kezébe.

A jelek szerint Kínában nem is aprózzák el a diktatúrát, legyen szó teljesen népcsoportok internálásáról vagy az “Egy út, egy övezet” név alatt futó globális befolyás terjesztéséről. A kemény eszközökre szüksége is lesz Hszinek, aki egyébként öt-hat éve egy masszív korrupciósellenes kampány keretében számolt le pártbeli ellenfeleivel. A kínai gazdaság ugyanis részben a kereskedelmi háború hatására, részben a korábban felhalmozott adóssághalom miatt lassulóban van, ami könnyen kirobbanthatja a társadalomban lappangó feszültségeket.

Nagy figyelmet kapott idén a kínai hatalmi apparátus által felügyelt, a big data, a képfelismerő szoftverek és a mesterséges intelligencia legmodernebb technikáit ötvöző megfigyelőrendszer, illetve ennek ötvözése a társadalmi pontrendszerrel. Ez az integrált kontroll ugyan még nem valósult meg, de nem látni, hogy az országon belül ki állítaná meg egy ilyen disztópikus rendszer kiépítését.

8. Senki nem vonta felelősségre a Facebookot

Volt néhány súlyos vállalati történet idén (lassan széteső GE, őrült fordulatokat bemutató Tesla), de mégis, kevés cég került olyan elképesztő PR-pokolra, mint a Facebook ebben az évben. Szinte minden héten fény derült valami felháborító dologra, ami a cégnél történt, és a vállalat vezetőinek láthatóan fogalmuk sem volt, hogy mit kezdjenek ezekkel a botrányokkal.

Amellett, hogy a cég üzleti modellje – egy gigantikus adatporszívó, ami a világ legjobban célozható reklámgépezetét működteti – mindig is megkérdőjelezhető volt, de azért a népirtások, lincselések, választási manipulációk, állami trollhadseregek, nagyvállalatoknak átadott magáncsetelések és hasonlók tényleg meglepetésként érhettek sokakat. Ráadásul tudományos munkák sora bizonyítja, hogy a közösségi médiának kitett emberek magányosabbnak és szomorúbbnak érzik magukat. Néhány lelkiismeretesebb volt Facebook-vezető már teljes erővel kampányol korábbi cége ellen, az Instagram- és a WhatsApp-alapítók is leléptek, de az egész Szilícium-völgyben általános lett, hogy a tech-dolgozó szülők teljesen eltiltják a gyerekeiket a kütyüktől.

A Facebook vezetői a nyilvánosság előtt a fent látható furcsa, félig bocsánatkérő videóval reagáltak a botrányokra, a színfalak mögött viszont bosszút forraltak. A cég második embere, Sherryl Sandberg például odáig ment, hogy kamuhírportál üzemeltetésében is utazó jobboldali PR-céget állított rá a vállalat kritikusaira.

Mindennek fényében különösen visszatetsző, hogy egyelőre alig látni annak nyomait, hogy a nagy globális techcégek hazájában, az Egyesült Államokban bármit is tennének a politikusok, hogy szabályozzák ezeket az oligopóliummá sűrűsödő óriáscégeket. A Facebook esetében legfeljebb a részvényárfolyam esése és a felhasználói bázis lassú lemorzsolódása adhat reményt, hogy valami változni fog.

9. Nem lehet tagadni az éghajlatváltozást

Sok embernél idén jöhetett el a pillanat, amikor szembesülni kellett azzal, hogy tudósok szerint tényleg kezdünk kifogyni az időből, ha tenni akarunk valamit, hogy ne változzon meg a Föld éghajlata a felismerhetetlenségig. A nyári európai hőhullám és vagy az őszi kaliforniai erdőtüzek, az északi jégtakaró elolvadása, a megváltozó éghajlat mezőgazdaságban, faiparban és halászatban is érzékelhető és jól dokumentált hatása egyre több embert győz meg arról, hogy tényleg történik az éghajlattal valami visszafordíthatatlan.

Az alábbi egyszerű grafikonon például nehéz fogást találni:

Az sem kizárt, hogy talán már ki is fogytunk az időből, és inkább az van hátra, hogy kitaláljuk, hogyan adaptálódjon az emberiség az új körülményekhez. Erre utal, hogy hiába sikerült megállapodnia a világ összes országának abban, hogy törekedni fognak együttesen arra, hogy a felmelegedés 1,5-2 fokon belül maradjon az ipari forradalom előtti időszak átlaghőmérsékletéhez képest, idén mégis nőtt a globális szén-dioxid kibocsátás, és várhatóan a következő években is fog. Nem segít az sem, hogy egy olyan elnök került hatalomra Brazíliában, aki határozattan a mezőgazdasági lobbi érdekeit képviseli az Amazonas körüli erdőirtásról folyó vitákban.

De annyit mindenképpen javult a helyzet, hogy legalább a konszenzus a realitás irányába mozdult. És a párizsi megállapodással létrehozott intézményrendszer sem halt meg egyelőre, például elfogadtak egy szabálykönyvet, ami alapján tovább folyhatnak az egyeztetések.

10. Szorul a hurok az egyszer használatos műanyagokon

Történtek tényleg jó dolgok is a világban 2018-ban, legyen szó az extrém szegénység, a járványok vagy az írástudatlanság visszaeséséről vagy néhány korrupt rezsim bukásáról (Dél-Afrika, Malajzia). De ami igazán átütő erejű volt, az az Európai Unió döntése az egyszer használatos műanyag evőeszközök, szívószálak, italkeverő pálcikák és egyebek kivezetéséről. Az apró műanyag szemét feltakarítása szinte lehetetlen, így viszont előbb-utóbb bemosódik a tengerbe, ahol még kisebb darabokban újra bekerül a táplálékláncba, és végső soron újra az emberek egészségét is fenyegetheti.

Az EU ráadásul a cigicsikkeket és más káros műanyagokat gyártó vagy forgalomba hozó cégeket a szennyezés feltakarításának kifizetésére is kényszeríti majd. Ami még jobb, talán meg sem kell várni a döntés 2021-es életbe lépését, mert a cégek már korábban levehetik ezeket a fölösleges, szennyező dolgokat a polcokról. Remélhetőleg az európai gyakorlat más országokba is átterjed majd. Már csak arra várhatunk, hogy a szupermarketekben pakolhassuk a gyümölcsöket papírszatyorba, ne csak egyszer használatos nejlonzacskókba. És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a leginkább környezetkárosító bioüzemanyagok mellett az EU a pálmaolaj használatát is korlátozta, amire szintén nagy szükség volt már.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet 2018 angela merkel Donald Trump Emmanuel Macron évértékelő Hszi Csin-ping magyarország nyrt Mészáros Lőrinc Orbán Viktor Olvasson tovább a kategóriában