Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. április 8. 07:27 Élet, Vállalat

Ideje volt már, hogy közellenség legyen a műanyag szívószálból

Ha elmúltál 3-4 éves, és nincs rá egészségügyi okod, akkor valószínűleg otthon nem használod már azokat a csőrös poharakat vagy cumisüvegeket, amelyekből úgy lehet inni, hogy biztosan nem folyik ki a szád mellett az ital. Ez azért van, mert megtanultál pohárból inni, segédeszközök nélkül.

Ha viszont elmész egy étterembe, lehet, hogy jól esik szívószálon keresztül szürcsölni az italt, már csak azért is, mert például a gyorskiszolgáló éttermekben vagy a bárokban eleve úgy nyomják a kezedbe a poharat, hogy benne van a szívószál, vagy végtelen mennyiségben vehetsz belőle a szalvétád mellé. Sőt, annak érdekében, hogy a szívószál jól álljon, és az ital ne folyjon ki, gyakran még egy középen lyukas műanyag fedelet is kapsz, akkor is, ha nem elvitelre kéred a kávét vagy az üdítőt.

Nem lenne ezzel nagy baj, ha őrületes mennyiségben nem növelné meg a műanyag szemetet. De sajnos ez a helyzet. A szívószálat általában kevesebb mint tíz percig használják, majd eldobják, és sajnos a szelektív gyűjtés elterjedtsége ellenére is nagyon sok jut belőle a környezetbe. A szelektív gyűjtésre a szívószál kis mérete és alakja miatt sok étteremben nincs idő és akarat, de sokszor még a hulladékfeldolgozó gépek is nehezen bírnak vele, mert könnyen átcsúsznak a válogatáson.

De még ha újra is hasznosítják a szívószálat, a kérdés akkor is marad, hogy minek gyártunk, szelektálunk és hasznosítunk újra nagy mennyiségben egy olyan tárgyat, amelyre nincs feltétlenül szükségünk.

A felmérések szerint egy tengeri teknős ma 50 százalékkal nagyobb eséllyel eszik műanyagot, mint 30 évvel ezelőtt, és a szívószálat gyakran nézi élelemnek. Amikor pedig eldugul tőle az orra, az tényleg ki tud akasztani, az alábbi videót ezért csak erős idegzetűeknek ajánljuk.

A teknősök sorsa azonban a mi sorsunk is, mert a tengerben élő állatok műanyag fogyasztása közvetve elmérgezi a táplálékláncot, így a környezetünk elszennyezése nyomokban visszakerülhet az ebédlőasztalunkra. A Világgazdasági Fórum azt jósolja, hogy 2050-re az óceánokban lévő műanyagok tömege már nagyobb lesz, mint az összes halé együttvéve.

A szívószál az utóbbi időben azért került a középpontba, mert nagy szennyező és tényleg könnyű lenne lemondani róla. Az Egyesült Államokban 325 millióan élnek jelenleg, és naponta 500 millió szívószálat használnak el, döntő részben csak megszokásból. Európában az Egyesült Királyság vezet, az amerikainál lényegesen jobb aránnyal, de 65 millió lakosra ott is napi 23 millió szívószál jut.

Szerencsére a szívószálellenes kampányok világszerte egyre több éttermet érnek el, és a tulajdonosok legalább nem automatikusan tolják az italba, hanem csak akkor, ha a vendég külön kéri.

A sarki vendéglő akciója persze fontos, de csak kis lépés, ezért jelentős hír, hogy végre a McDonald’s is beszállt a szívószál elleni nemes harcba. Az Egyesült Királyságban májusban kezdődik a teszt, amelynek során csak kérésre adnak szívószálat, és a műanyagról áttérnek a papír alapra. Ezzel vissza is mennek kicsit az időben, hiszen a hatvanas évek elejéig a szívószál még papírból készült, és csak azért tért át az ipar a műanyagra, mert az olcsóbb és könnyebben gyártható lett.

Ez azt is jelenti, hogy ha tömeges mértékben hagyjuk el a műanyagot, akkor a környezetvédelem árát az éttermekben a vendégek fogják megfizetni. Készülnek már szívószálak bambuszból, fémből és üvegből is, de ezek jóval drágábbak, mint a műanyag.

A szívószálak egyik legnagyobb gyártója, a Primaplast vezérigazgatója nemrég a BBC egyik műsorában elismerte, hogy egyre nagyobb nyomás alatt van a piac, de ő is arra hivatkozott, hogy az alternatív, gazdaságos megoldások fejlesztése megakadt. Ő nyilván nem örülne, de minden jel arra mutat, hogy célszerűbb lenne egyszerűen leszokni a szívószálról, és csak azoknál használni, akik egészségügyi vagy egyéb okok miatt tényleg rászorulnak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Vállalat környezetvédelem műanyag szívószál teknős tenger Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Lukács András
2024. április 17. 04:34 Élet

A kereslet visszafogásával érdemes csökkenteni az üzemanyagárakat

A kormány olcsóbb üzemanyagot szeretne, ám az élhető jövőt az szolgálná, ha ez azért valósulna meg, mert kevesebb benzinre és gázolajra van szükség.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Váczi István
2024. április 3. 15:52 Élet

Új korszak előtt a G7

Ahogy múlt héten beszámoltunk róla, új tulajdonoshoz kerül portálunk, ez a folyamat ma lezárult, így új kiadó működteti tovább a G7-et.

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.