Hírlevél feliratkozás
Kolozsi Ádám
2023. október 3. 17:04 Közélet

Orbán Viktor tarthatja Brüsszelben a zsákot, a Bizottság heteken belül engedhet a költségvetés blokkolásával fenyegető magyar kormánynak

Az Európai Bizottság heteken belül felszabadíthatja a befagyasztott uniós támogatások jelentős részét – értesült a Financial Times (FT). Ez a hétéves költségvetési ciklusban 22 milliárd euró Magyarországnak járó kohéziós támogatásból körülbelül 13 milliárd eurót érinthet. A nem hivatalos hírt a brüsszeli tárgyalásokra rálátó források a G7-nek is megerősítették.

Ha valóban így döntenek november végéig Brüsszelben, az alapjaiban érinti a hazai finanszírozást. Ez komoly politikai győzelem lenne a magyar kormánynak, és azt jelentené, hogy bejött Orbán Viktor számítása.

A magyar miniszterelnök júliusban Tusványoson arról beszélt, hogy az EU-s költségvetés módosításának blokkolásával akarja elérni, hogy „kifagyasszák” az uniós forrásokat.

Ezt úgy kell csinálni, hogy az Európai Unió költségvetése a csőd szélén áll. Azt kéri a tagállamoktól, hogy fizessünk be mintegy 100 milliárd eurót, és módosítsuk a hétéves költségvetést. De ahhoz egyhangúság kell. És akkor tartani kell a zsákot, és kész. Ez van. Így. Ez a terv

– avatta be hallgatóságát a miniszterelnök a tárgyalási taktikájába.

Az EU-s költségvetés felülvizsgálata a gyakorlatban egy százmilliárd eurós növekményt jelent, aminek a felét Ukrajna támogatására fordítanák. A költségvetési kiegészítés nagyját tagállami befizetésekből finanszíroznák, és mivel ez konszenzusos döntés, minden tagállam jóváhagyása szükséges hozzá. Ez hatékony zsarolási fegyverként is használható.

Hivatalosan a kohéziós támogatások brüsszeli jóváhagyásának nincs semmi köze az uniós költségvetést érintő magyar jóváhagyáshoz. Hivatalosan a Bizottságnál sem kapcsolták össze ezeket a kérdéseket, és Navracsics Tibor uniós forrásokért felelős miniszter még kedden is azt mondta, hogy ezek független ügyek:

Időben lehet, hogy párhuzamosan folyik a kettő, a tárgyalássorozat, illetve az Ukrajnával kapcsolatos pénzügyi segítség előkészítése, de nem hiszem, hogy logikailag össze lenne kötve. A Bizottság legalábbis nem tett ilyesfajta utalást

– állította.

A két téma azonban nemcsak Orbán Viktor fejében kapcsolódik össze. A FT anonim brüsszeli forrásai közül többen szintén megerősítették a lapnak, hogy a Bizottság abban a reményben készül jóváhagyni az uniós pénzek kifizetését Magyarországnak, hogy cserébe Orbán Viktor hozzájárul az EU-s költségvetéshez.

Magyarország abban az esetben sem férne hozzá az uniós támogatások egészéhez, ha ez megtörténik, nagyságrendileg azok felét tenné a Bizottság elérhetővé, ha a sajtóértesülések megfelelnek a valóságnak. Kohéziós támogatásokból Magyarországnak 2027-ig elvileg 22 milliárd euró járna, emellé jönne még 5,7 milliárd euró a helyreállítási alapból.

Anélkül, hogy most túlzottan elmerülnénk a részletekben, a Bizottság háromféle feltételt támasztott az uniós támogatások lehívhatóságával kapcsolatban.

  • Egyrészt zajlik Magyarország ellen a jogállalmisági vizsgálat,
  • másrészt felállítottak 27 úgynevezett szupermérföldkövet, amiket teljesíteni kellene,
  • végül pedig ott vannak a feljogosító feltételek.

Most az utóbbiakról van szó, azon belül is a magyar igazságügyi reformról. Az igazságszolgáltatási rendszer megfelelő működése ugyanis olyan alapfeltétel, ami nélkül egyetlen számlát sem fizetnek ki: ha a Bizottság úgy ítéli meg, hogy egy tagállamban ez nincs biztosítva, akkor hiába vannak elfogatott támogatási szerződések, pénz nem érkezik Brüsszelből. Az Európai Bizottság sajtószolgálatának szavaival:

A bírói függetlenség hiánya minden programot érint, így ezt a problémát meg kell oldani ahhoz, hogy Magyarország bármilyen visszatérítésben részesüljön az uniós kohéziós alapokból.

Ezért fogadta el a magyar parlament májusban uniós nyomásra az igazságügyi reformot, hiszen ezt minden támogatás alapfeltételéül szabták. Bár a források egy másik részéhez az összes szupermérföldkő abszolválása, valamint a jogállamisági vizsgálat lezárása is kellene, a bírói függetlenség Brüsszelből is leokézott biztosítása nélkül semmilyen kifizetés nem történne.

A magyar kormány ugyan már júliusban is arról értesítette a Bizottságot, hogy az igazságügyi reformmal Magyarország megtette a magáét, a Bizottság azonban ezt nem látta ilyen egyértelműnek. A reformot, például az Országos Bírói Tanács megerősítését összességében ők is pozitívan értékelték, de a törvényalkotáson túl azt is szerették volna látni, hogy azt hogyan implementálják a gyakorlatban.

A Bizottság aggályai akkor szűnnek majd meg, amikor Magyarország megteszi a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy a végrehajtás összhangban álljon a Chartával, és amikor a Bizottság is megállapította, hogy az intézkedések valóban orvosolják a hiányosságokat

– hangsúlyozza az Európai Bizottság képviselete.

Ezért szeptember 26-án egy sor tisztázó kérdést tettek fel a magyar kormánynak. Bár a kérdéseket nem hozták nyilvánosságra, az azokat megismerő Magyar Nemzet és a Szabad Európa is azt írta, hogy ezek többek között azt célozzák, hogy a gyakorlatban a Kúria hogyan biztosítja a számára előírt automatikus ügykezelést. Ez már csak azért is érdekes, mert a politikai kinevezett Varga Zs. András Kúria-elnök a törvényt korábban elemeiben végrehajthatatlannak és a nemzeti szuverenitást korlátozónak mondta – pedig az ilyen részletszabályok garantálhatják, hogy ne lehessen politikai alapon kiosztani az ügyeket a bírák között.

Bár az újabb kérdéseket a Magyar Nemzet időhúzásnak minősítette, a FT és a G7 értesülései szerint Brüsszelben valójában arra készülnek, hogy heteken belül elfogadják a magyar kormány válaszait. Ez pedig azt jelenti, hogy a magyar kormány Orbán Viktor szavaival élve nem hiába tartja a zsákot, mindazok a források megnyílnak, amik idáig csak az igazságügyi reform brüsszeli jóváhagyása miatt voltak zárolva.

Ez összességében megközelítőleg 13 milliárd eurót jelent – ez az összeg persze nem azonnal érkezne, hiszen a 2027-ig tartó költségvetés kohéziós támogatásairól van szó, és egyes kifizetések még ennél is később fognak csak érkezni. A magyar kormány idáig 238 millió euró értékű számlát nyújtott be, ebből a kifizetések ezek alapján a jövő év elején történhetnek meg.

Elsősorban az operatív programok egy része szabadulna fel. Messze nem minden: 6,3 milliárd euró a korrupciós veszélyek, 2,6 milliárd eurónyi program kifizetése pedig egyéb okokból van zárolva: a tudományos élet szabadsága (2 milliárd euró, ez kapcsolódik az alapítványi egyetemek ügyéhez), a gyermekvédelmi törvény (600 millió euró) és a menedékjog (30 millió euró) feltételezett visszásságai miatt. A helyreállítási alap ettől független 5,8 milliárd eurójához pedig a 27 szupermérföldkő teljesítése (illetve ennek pozitív bizottsági értékelése) is szükséges.

13 milliárd eurónyi támogatás kifagyasztása azonban így is jelentős politikai győzelem Orbán Viktor számára a FT értékelése szerint is. Hogy a magyar kormány ezután valóban elfogadja-e az EU-költségvetés módosítását, és milyen további feltételekkel teszi ezt, a következő egy-két hónapban tisztázódhat – Brüsszelben novemberre szeretnék megkötni a költségvetés kiegészítését megalapozó politikai alkukat.

A magyar miniszterelnök korábban több szempontból is elfogadhatatlannak mondta a költségvetés-módosítási terveket, elsősorban az Ukrajnának adott újabb támogatásokat kifogásolta. A magyar Ukrajna-politika ugyan alapvetően várhatóan ezután sem fog megváltozni, vannak kompromisszumokra utaló jelek. Ukrajna a magyar követeléseknek engedve a napokban végül levette az OTP-t a háború szponzorainak (a gyakorlatban mérsékelt jelentőségű) listájáról, és egy másik vitás pont, az ukrán gabonával szembeni importtilalom kapcsán is kompromisszumot keres az érintett uniós tagállamokkal – ez Magyarországgal kapcsolatban is lehetséges forgatókönyv. A Kijevvel szembeni magyar követelések kapcsán így a kárpátaljai magyarságot súlyosan érintő kisebbségi jogkorlátozások feloldása lenne a legsúlyosabb pont.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkVon der Leyen fúrásával harcolná ki a kormány az uniós támogatásokatA költségvetés megvétózása fájdalmasan érintheti Ursula von der Leyen újraválasztási ambícióit.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikk13 milliárd euróhoz juthat hozzá Magyarország, ha Orbán Viktor jól tárgyalAzért a lengyelek példáját nem szabad elfelejteni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKözelebb került a kormány az uniós források megszerzéséhez, de maradt még bőven tennivalójaFelpörögtek a héten az események, de a még teljesítendő feltételek között vannak olyanok, amelyekkel a kormány korábban erősen szembehelyezkedett.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet európai bizottság Európai Unió európai uniós támogatás helyreállítási alap kohéziós alap uniós források Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Stubnya Bence
2024. május 9. 05:33 Közélet

A kormány és a multik sem járnak rosszul az ország gazdasági függőségével

A magyar és a lengyel nemzeti kormány is jobban támogatta a multik beruházásait az elődeinél. Egy új tanulmány szerint ez nem ellentmondás, az EU szabályaiból következik.

Stubnya Bence
2024. május 8. 10:13 Közélet, Vállalat

Folytatódnak az áremelések, amik miatt megorrolt a bankokra és a telekomcégekre a jegybank

Átlagosan 28 százalékkal kerülnek többe idén a nagyobb bankoknál nyitható egyszerűbb számlák tavalyhoz képest.

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.

Fontos

Hajdu Miklós
2024. május 8. 15:13 Pénz

A magas magyar áfa olyan drog, amiről nehéz lejönni

A kormány igyekszik minimalizálni a vállalati nyereségek adóztatását, emiatt nincs tér adócsökkentésekre sem a jövedelmeknél, sem a fogyasztásnál.

Mészáros R. Tamás
2024. május 8. 05:43 Pénz, Vállalat

Az OTP-t is érintheti, hogy fogy a türelem az Oroszországban üzletelő európai bankokkal szemben

A Raiffeisen, az Unicredit és az OTP is hatalmas profitot csinál az orosz piacon – amit az európai szabályozók igyekeznek keményebb eszközökkel megvágni.

Váczi István
2024. május 7. 16:33 Élet

Elkezdődött a G7 új korszaka

Újult erővel, több és frissebb cikkel térünk vissza.