Az elmúlt egy-két évben mindenki számára világossá válhatott, hogy a klímaváltozás alapvető hatással lesz az életünkre.
Az egyik legfejlettebb világvárost, New Yorkot napokig narancssárga köd lepte be a valaha volt legpusztítóbb kanadai erdőtűz miatt. Líbiában több mint 20 ezer ember halt meg, miután egy példátlanul erős viharban összedőlt két gát. Magyarország jelentős része pedig rémisztő ütemben sivatagosodik, a 2022-es aszály pedig minden eddiginél vészjóslóbb előképe volt a valószínűsíthető jövőnek.
Európában már most tízezrek halnak meg az egyre gyakoribb és egyre szélsőségesebb időjárási anomáliák miatt, világszerte pedig milliók kénytelenek elköltözni szülőföldjükről.
Hosszú évtizedek tétlensége után azonban az elmúlt 5-6 évben érdemi változások történtek a klímaváltozás mérsékléséért. Számos jel alapján reménykeltőbbé váltak a kilátások, és egyre inkább tűnik úgy, hogy az emberiség elkerüli az apokaliptikus forgatókönyveket. A jelenség ezzel együtt rendkívül összetett, a következmények beláthatatlanok, de így is több fontos tanulság körvonalazódik az elmúlt évek alapján.
Bár a fosszilis energiahordozók éghajlatra gyakorolt hatásai 40-50 éve ismertek, a jelenségnek a 2010-es évek középéig sokadlagos szerepe volt a globális közbeszédben. Az elmúlt 5-6 év azonban látványos változást hozott el: a klímaváltozás prioritássá vált a fősodratú pártok agendájában, a reklámokban és a médiában központi témává vált, influenszerek sora propagál róla, globális klímavédelmi mozgalmak indultak útjukra. A jelenség a popkultúrában is meghatározóvá kezd válni, legyen szó könyvekről, sorozatokról vagy zenéről.
A szavak tettekkel párosulnak. Az EU-ban és az USA-ban is forradalmi jelentőségű klímavédelmi csomagokat fogadtak el. A világgazdaság valamennyi meghatározó szereplője határidőt tűzött ki a klímasemlegesség elérésére. Faültetési kampányok indultak el, terjed az autómegosztás, az elektromos autók és megújuló energiaforrások egyre láthatóbbak. Egyre nehezebb olyan pontot találni egy átlagos jövedelmű magyar faluban, ahol ne látszódnának napelemek.
Ezt a rendkívüli változást a magyar kormány irányváltása is szemlélteti. 2019-ig a Fidesz kommunikációs narratíváját a klímaszkepticizmus jellemezte, és a téma másodlagossága szakpolitikai szinten is megjelent (például a szélerőművek kvázi tiltásában vagy a húsfogyasztás propagálásában).
2019 környékén azonban fordulat állt be. A Fidesz által támogatott Tarlós István környezetvédelemmel kezdett el kampányolni, a KDNP zöldfordulatotot jelentett be, a kormány klímavédelmi akciótervet fogadott el, Orbán Viktor pedig a körforgásos gazdaságra való átállást hirdette meg.
A világ számos országához hasonlóan pár év alatt a magyar kormány is magáévá tette a zöld átállást: újra épülhetnek szélerőművek, Orbán pedig már arról beszélt, hogy reményei szerint pedig tíz éven belül az áramszükséglet 60 százalékát atomenergiából, 30-35 százaléka napenergiából fogják fedezni.
Hasonló változások zajlanak világszerte. Bár szimbolikus lépés, mégis mélyreható irányváltást jelent az elmúlt évtizedekhez képest, hogy a pár hete véget ért klímacsúcson az olajországok hozzájárulásával mondták ki az olajkorszak végét, amelyet a legnagyobb olajvállalatok is támogattak.
Az egyre szélesebb tömegbázis és az egyre riasztóbb időjárási rendellenességek mellett a technológiai fejlődés is megágyazott az irányváltásnak. A napenergia előállítási költsége tíz év alatt tizedére csökkent, a szélenergiáé pedig több mint felére. Ennek köszönhetően tíz év alatt több mint ötszörösére nőtt az előállított szél- és napenergia mennyisége.
Mostanra a megújuló energiaforrások előállítása olcsóbbá vált a fosszilisoknál, így 2022-ben már 70 százalékkal több pénzt fektettek megújuló erőforrásokba, mint szénhidrogének kitermelésébe.
Hasonló trendek rajzolódnak ki az elektromos autónál (bár az előállításuk miatt nem sokkal kevésbé környezetszennyezőek a hagyományos autóknál). Tavaly az újonnan eladott elektromos autók részaránya 20 százalék volt globálisan, ami az ötszöröse a 2020-as adatnak.
A technológiai fejlődés, a globális mobilizáció és a szakpolitikai változások hatásának látványos hatása lett a kilátásokra. Öt-hat évvel ezelőtt még 4-5 fokos globális hőmérsékletnövekedést jósoltak 2100-ra a klímamodellek, mostanra ez azonban – a jelenlegi irányelvek alapján – nagyságrendileg 2,7 fokra mérséklődött. A felmelegedés várható mértéke tehát öt év alatt felére csökkent.
A klímaváltozást előidéző üvegházhatású gázok csökkentése leegyszerűsítve két módon lehetséges: technológiai fejlődéssel (például zöld energiára váltással) és a fogyasztás csökkentésével.
Az elmúlt évek alapján pedig az a helyzet állt elő, hogy az általános észleléssel szemben éppen a sokat bírált gazdasági-politikai elit eredményei láthatóbbak: a technológiai átállással szemben ugyanis fogyasztásban nem látszik érdemi csökkenés.
Nyilvánvalóan sokan kezdtek el áldozatokat hozni (biciklire váltani, kevesebb húst enni/ruhát vásárolni, használt dolgokat venni, kevesebbet repülni), és számos előremutató alulról szerveződő kezdeményezés működik (közösségi komposztálástól használt ruhás Facebook-csoportokig), a globális fogyasztást nézve azonban ezeknek nem látszik érdemi hatása. 2022-ben több volt a szén-dioxid-kibocsátás, mint a Covid előtt.
A jelenség amiatt is ellentmondásos, mert a legtöbb embernek más a megélése. Felmérések alapján ugyanis a globális lakosság döntő többsége komoly fenyegetést lát a klímaváltozásban és érdemben is tenne ellene. Például egy 2021-es globális felmérés alapján a megkérdezettek 80 százaléka állította azt, hogy hajlandó lenne változtatni az életmódján a klímaváltozás miatt.
Ezek az állítások azonban nem tükrözik a valóságot. Még az éghajlatra különösen káros, szimbolikus tevékenységek fogyasztása sem csökken érdemben. Az egy főre jutó marhahúsevés az elmúlt években enyhén növekedett, a repülővel utazók száma közelíti a Covid előtti szintet, a környezetre kirívóan káros fast fashion szektor dinamikusan növekszik, nemcsak a fejlődő világban, hanem az USA-ban is.
Hasonló ellentmondások övezik a magyar lakosságot is. Egy 2021-es felmérés szerint a magyarok 43 százaléka rendkívül vagy nagyon tart a klímaváltozástól, 47 százaléka pedig valamennyire. A lakosság 58 százaléka pedig azt állította, személyes felelősséget is érez a klímaváltozás mérsékléséért. Bár a fogyasztás valóban csökken Magyarországon – persze vélhetően sokkal inkább gazdasági okokból – az arányok így sem tükrözik a felmérések eredményeit (ugyanakkor a magyar gázfogyasztás csökkenése vagy a napelem-boomon azt mutatja, hogy anyagi ösztönzőkkel érdemi változást lehet elérni).
Bart István, a Klímastratégiai Intézet 2050 vezetője így beszélt a jelenségről a Telex podcastjában: “Az emberek a legtöbb országban tudják, hogy van klímaváltozás, de azt még nem fogadták el, hogy ezért milyen áldozatokat kell hozni. (…) [A klímaváltozás] egy hosszú lefolyású válság, ahol az emberekkel nehéz elfogadtatni, hogy olyan intézkedéseket hozzunk meg, ami az ő napi kényelmüket befolyásolják. De ahogy egyre több személyes élményük van, valószínűleg egyre inkább elfogadóak lesznek a drasztikusabb klímavédelmi intézkedésekkel szemben.”
Így az elmúlt évek technológiai fejlesztései ellenére, a növekvő népesség és a tovább pörgő fogyasztás miatt még most is egyre több fosszilis energiahordozót használunk. Ugyanakkor az országok felében tetőzött már a fosszilis energia felhasználása, világszinten pedig várhatóan jövőre fog tetőzni a károsanyag-kibocsátás.
A SUV-ok népszerűsége látványosan szemlélteti, hogy a technológiai fejlődést hogyan korlátozza a fogyasztói kultúra. Méretükből fakadóan a SUV-ok jóval szennyezőbbek, mint a piacról egyre inkább kiszoruló kisautók, mégis egyre több fogy belőlük. Az új autók között közel 50 százalékos a részesedésük globálisan (akárcsak Magyarországon), és ezzel jelentősen csökkentik az elektromos átállás hasznát: az elektromos SUV-ok karbonlábnyoma – előállításuk és fogyasztásuk miatt – akár nagyobb lehet, mint belső égésű motoros kisautóké.
Az átállás tehát elindult, ami jelentős változás, viszont az is egyértelmű, hogy nem elég gyors ahhoz, hogy a klímaválságnak ne legyenek tömegesen áldozatai. Miközben az idő fogy, az átlaghőmérséklet egyre növekszik (a tavalyi év különösen riasztó mértékben), és nem kizárható, hogy már a következő években elérjük a 1,5 fokos határt.
Világszerte dráma változások zajlanak, a leginkább érintettek pedig értelemszerűen a szigetországok és a harmadik világ. Bármerre fordulunk, milliók élete válik nehezebbé vagy lehetetlenül el. Az ENSZ szerint közel kétmilliárd – főleg közepes vagy alacsony jövedelmű országokban élő – ember életét sújtotta aszály az elmúlt két évben, veszélyeztetve az élelmiszerbiztonságot. Csak néhány példa a klímaváltozás által leginkább sújtott régiókra:
Tavaly az egyik leglátványosabb időjáráshoz köthető katasztrófa Líbiában történt. Egy példátlanul erős vihar után két gát átszakadt, amelyeken már legalább húsz éve észleltek repedéseket. Több mint 20 ezren vesztették életüket. A két évvel ezelőtt pakisztáni áradásokban pedig az ország egyharmada víz alá került, felfoghatatlan károkat okozva.
Ezek az esetek három dologra világítanak rá:
Élet
Fontos