Hírlevél feliratkozás
Kasnyik Márton
2019. március 10. 14:23 Élet

Eljött az idő, hogy pánikba essünk az éghajlatváltozás miatt

A klímaváltozás igazán csak a jegesmedvéket, a korallzátonyokat és legfeljebb a tengerparton lakókat fogja kellemetlenül érinteni, igaz? És ha odafigyelek, hogy hogyan gyűjtöm a szemetet, lekapcsolom a villanyt és csak hétvégén járok autóval, akkor teszek valami érdemit, hogy ne lehetetlenüljön el az élet a bolygón? Egyébként is, a klímaváltozás amúgy is csak sok-sok évtized múlva okoz majd katasztrófát, amikor már senki nem fog élni, akit ismerek, nem?

Hát nem. Ennél sokkal-sokkal rosszabb a helyzet. És ebből az következik, hogy ideje elkezdenünk szembenézni a tényekkel, és az ebből eredő félelemmel. Legalábbis ezt állítja egy most megjelent könyv, a Lakhatatlan Föld (Uninhabitable Earth) David Wallace-Wells-től.

Wallace-Wells nem éghajlattudós és nem is környezetvédő aktivista, csak egy újságíró. De talán éppen ezért tudja új szempontokból megfogalmazni azokat a tényeket, amikről egyébként sokat hallottunk már. A könyv egy másfél éve megjelent, akkor váratlanul nagy sikert aratott esszén alapul – itt-ott érződik is, hogy sebtében lett megírva -, ahol a szerző már bemutatta, hogyan áll a témához.

Eszerint a klímatudósok indokolatlanul óvatosan fogalmaznak. Mintha meg lennének ijedve attól, hogy a közvélemény előtt levonják a következtetéseket az eredményeikből. Különösen tartózkodnak a tudósok attól, hogy belemenjenek abba a spekulációba, hogy mi lesz, ha a mostani modellek alapforgatókönyvei helyett a kevésbé optimista verziók valósulnak meg. Ehhez az óvatossághoz hozzájárulhatott egy évtizeddel ezelőtti kamubotrány, egy brit egyetem kutatóinak kiszivárgott emailjei, ami óta a klímatudósok mindent megtesznek, hogy ne tűnjenek túlságosan vészmadárkodónak. Wallace-Wells szerint ez óriási hiba, az indokolatlanul visszafogott hangnem és a néhány havonta érkező szemöldökráncoló jelentések arra ugyan alkalmasak lehetnek, hogy megtartsák a tudományos közösség presztízsét, a közvéleményt viszont abban a hitben tartják, hogy minden rendben.

Pedig ez egyáltalán nem igaz. A könyv magját néhány nagyon durva állítás adja. Ezek a következők.

  • Amióta a világon mindenki tisztában lehet azzal, hogy a széndioxid felmelegedést okoz,*A szerző 1992-t hozza fel, amikor Al Gore már kiadta első könyvét az éghajlatváltozásról, az ENSZ már létrehozta a tudomány klímaváltozás-ügyi álláspontját összegző IPCC-t, és már rég túl voltunk James Hansen NASA-tudós nyolcvanas évekbeli amerikai kongresszusi meghallgatásain, ahol a világ közvéleménye először nézhetett szembe a széndioxid-kibocsátás és a felmelegedés közötti okozati kapcsolattal. több széndioxidot pumpáltunk a levegőbe, mint korábban összesen. Ez mind az utóbbi néhány évtizedben, a mi életünk alatt történt, miközben tudtuk, hogy amit teszünk, az káros.
  • A kilencvenes években még azt mondták a tudósok, hogy a 2 fokos felmelegedés a katasztrófa határa. A mostani klímamodellek szerint a 2 fokos felmelegedés inkább a pozitív forgatókönyv, de ehhez is csoda kellene, például hogy hamar negatív széndioxid-emissziója*= több széndioxid szív ki az emberiség a légkörből, mint amennyit odajuttat. legyen a legtöbb gazdaságnak. Valójában néhány évtized alatt 3-4 fokos felmelegedés felé, 2100-ra pedig 4,5 fokig tart a világ. Amikor utoljára 4 fokkal melegebb volt a Földön az átlaghőmérséklet, akkor pálmafák voltak az Északi-sarkon, nem éltek még emberek, és a bolygó nagy része élhetetlen pokol volt.
  • Ha azt hisszük, hogy a klímaváltozás egyszerűen létrehoz majd egy új egyensúlyi helyzetet, amihez alkalmazkodni lehet majd, nagyon is tévedünk: egy egyre meredekebb lejtőről van szó, évről évre egyre rosszabb lesz, sokkok egyre elviselhetetlenebb sorozata fogja a belátható időn belül szétzilálni az emberi civilizációt. Amit most látunk – hurrikánok, erdőtüzek, szárazságok, jégmentes Északi-sark, olvadó permafroszt, pusztuló korallzátonyok és a többi -, azt nem fogjuk megszokni, mert folyamatosan egyre több éghajlati sokk jön.

Mik ezek a sokkok? Forróság, a mezőgazdaság összeomlása és az éhezés, erdőtüzek, savasodó óceánok, áradások és az édesvíz szűkössége, járványok, klímamenekültek, konfliktusok, a nagy rendszerek szétesése. Miután fejezetenként végigtárgyalja ezeket a témákat – végig hosszasan beidézve a releváns tudományos megjelenéseket -, Wallace-Wells a könyv kétharmadánál megjegyzi: “Ha idáig eljutottál, akkor egy bátor olvasó vagy.” Ezek külön-külön is megoldhatatlan problémának tűnnek, hát még együtt. Összességében oda fognak vezetni, hogy az emberiség élettere brutális mértékben leszűkül és minden kiszámíthatatlanná válik. És most már nincs sok esély arra, hogy teljes egészében megelőzzük ezeket a hatásokat, legfeljebb – óriási áldozatokkal – lassítani tudjuk bekövetkezésüket.

De a hatások nem állnak meg a természetnél vagy az emberiség nagy rendszereinél, hatni fognak az egyén szintjén is. A most születő generációnak például bele kell törődnie abba, hogy rosszabbul fognak élni, mint mi, a szüleik. Így biztosan nehéz lesz fenntartani azt a valahol még mindig élő gondolatot, hogy az emberiség története alapvetően a haladásról szól. Már most találkozni olyan gondolatokkal, hogy emberek azért nem akarnak gyereket, mert félnek, hogy milyen világ várja majd őket. Sőt, Wallace-Wells szerint még az is lehet, hogy az utóbbi években erőre kapott outdoor fitnesz divathullámnak is köze van valahol ahhoz, hogy az emberek érzik, elkényelmesedett, tohonya városlakóként nem lesz sok esélyük a jövőben. De a természet hirtelen sokkal fenyegetőbb lesz, mint az emberiség története idején eddig valaha volt.

A könyvet olvasva nehéz nem arra gondolni, hogy ha ez tényleg így lesz, akkor mi lesz velem, vagy a gyerekemmel? Hová költözzek, hogyan készüljek fel a várható változásokra? Ezek a tudomány mai állása szerint egyáltalán nem paranoid gondolatok. Hogyan fog az emberiség szélvész sebességgel kifejleszteni olyan technológiai megoldásokat, amivel meg lehet majd akadályozni, vagy legalább enyhíteni az éghajlatváltozás legsúlyosabb következményeit?

A zöld energiánál például hiába történt meg a csoda, és vált a korábbinál több léptékkel hatékonyabbá a technológia – ez egyelőre csak arra volt elég, hogy nőjön a részedése az energiamixben, a fosszilis energiahordozók égetésének növekedését viszont egyáltalán nem lassította, nem hogy visszafordította volna. (Elképesztő módon évente ezermilliárd dollárokkal támogatjuk a fosszilis energiahordozók felhasználását.)

 

Pedig a zöld energia kihasználása talán a legkönnyebb az egészben: egy ingyen energiaforrás kiaknázására nyilván van gazdasági ösztönző. Talán, ha elszállnak a mezőgazdasági árak, akkor lesz ösztönző az élelmiszertermelés innoválására is, legyen szó vertikális gazdálkodásról, még szárazságtűrőbb génmódosított terményekről vagy laboratóriumi húsról, bár az már kétséges, hogy ilyen rövid időhorizonton meg lehet oldani ezeket a fejlesztéseket. A negatív emisszióhoz viszont sokkal költségesebb erőfeszítésekre lenne szükség: megfelelően nagy emissziós adókra, a légköri szén óriási léptékű lekötését lehetővé tevő gigantikus beruházásokra, és ez a mostani helyzetben nagyjából elképzelhetetlen. Olyan fokú gazdasági mozgósítás kellene, mint legutóbb a világháborúk idején.

Erdőtűz az észak-spanyolországi Asztúria tartományban fekvő Llanesben 2019. március 4-én. MTI/EPA/EFE/José Luis Cereijido

Nem ígér sok jót, hogy éppen akkor kellene kezdene valamit ezzel a kérdéssel, amikor a fejlett országokban ezer jele van annak, hogy megkérdőjeleződött a szakértő elitekbe vetett hit. Pedig a felmelegedés sajátossága, hogy a most a légkörbe kibocsátott szén később fejti ki a hatását, és csak akkor fogunk tenni valamit a visszafogása érdekében, ha már most elhisszük a tudományos konszenzust. Kompetens politikusból pedig sosem álltunk túl jól, de mostanában mintha direkt a társadalom erkölcsileg legkevésbé rátermett, leginkább önérdekkövető tagjait választanák meg vezetőnek.

És tényleg, Donald Trump, akinek a környezettel szembeni bűneit sokáig lehetne sorolni, legutóbb egy beszédben hosszasan gúnyolta azokat, akik egyáltalán felvetik problémaként az éghajlatváltozást (“Drágám, tévét szeretnék nézni, fúj éppen a szél?”). Az amerikai jobboldal még mindig klímatagadó, az lett az új politikai retorikai fegyver, hogy a demokraták be akarják tiltani a marhákat és le akarják bontani a házakat. Az európai országok az utóbbi időben egyre jobban bizonyítják, hogy nem lehet tőlük semmilyen kérdésben globális vezető szerepet várni. Ha pedig Kínától, Indiától és a feltörekvő országoktól várjuk a probléma megoldását, akkor rögtön foglalkozni kellene a klíma-igazságosság rázós kérdésével. (Oroszország és az olajmonarchiák pedig nyilvánvalóan erősen ellenérdekeltek a kérdés napirenden tartásában.)

De amikor valaki már túllépett a klímaváltozás tagadásán, akkor sem lesz sokkal könnyebb a helyzet. Wallace-Wells sokat foglalkozik azzal, hogy miért ilyen nehéz szembenézni ezzel a valósággal. Hiszen az éghajlatváltozás tagadása után a legtöbb embernél a következő lépés azonnal a beletörődés. Az éghajlatváltozás annyira sokféle módon fejti ki hatását az életünkre, hogy hajlamosak vagyunk ezeket elkülöníteni egymástól, és nem egy komplex rendszerként tekinteni rá, ahol ezek a részek külön nem oldhatóak meg, viszont egymás hatásait erősítik. Egyszerűen túl nagy, túlságosan totális a probléma. Több millió évnyi fosszilizáció alatt felhalmozódott energiahordozót nyomtunk a légkörbe alig néhány évtized alatt, hogyan nézzen szembe ezzel egyetlen egyén? Nem csoda, hogy a monumentális feladat láttán a legtöbb ember azzal reagál, hogy kikapcsol, a saját, most még nagyon is élvezhető életére koncentrál, és nem akar tudomást venni erről az egészről. A szokásokat egyébként is nagyon nehéz megváltoztatni.

És ami talán a legfélelmetesebb az egészben, hogy Wallace-Wells eredeti esszéjére még sok tudós húzta a száját, erre a könyvre már alig hangzik el kritika. Ugyan szerepel egy-két vitatható állítás a könyvben – például egy azóta már megcáfolt blogposztra támaszkodva túlozza el a Bitcoin környezeti hatását, a járványokról szóló fejezetben pedig arra hivatkozva kelti az aggodalmat, hogy a “gyomrunkban lévő baktériumok 99 százalékát nem ismerjük” -, de a könyv túlnyomó többségében a legelismertebb tudósok legjobb folyóiratokban megjelent munkáit ismerteti és kommentálja. Csak éppen azt veszi alaphelyzetnek, ahová most tartunk, és nem azt a pozitív verziót, amit egyre elképzelhetetlenül nehéz lesz elérni.

Ebből úgy tűnhet, hogy a könyv nem mutat kiutat, de valójában ennél ravaszabb a szerző. Wallace-Wells szerint

a félelem a legerősebb mozgatórugója az emberi cselekvésnek, ezért muszáj ezt is bevetni, ha azt szeretnénk, hogy az emberiség magához térjen.

Nála is a félelem váltotta ki, hogy foglalkozni kezdjen a témával. (Több helyen is leírja, hogy őt az állatok kihalása, meg általában a természet nem érdekli igazán, de ha már a városi civilizációt is elsodorja a természet, akkor ő maga is félni kezd.) Máig sokkal többen közönyösek a küszöbön álló klímakatasztrófával szemben, mint amennyien depresszióssá váltak volna a félelem miatt. Ahhoz, hogy ez változzon, ideje őszintén beszélni arról, hogy mennyire meg fog változni mindenki élete belátható időn belül. A rossz, a nagy rossz és a katasztrofális között nagy különbségek lehetnek, és ez mind azon múlik, hogy milyen szinten belül sikerül tartani a felmelegedést. Ehhez viszont politikai akarat és mozgósítás is kell. Wallace-Wells szerint ez azt is jelenti, hogy itt az ideje, hogy a klíma-aktivisták ne csak a jegesmedvékről vagy a – felmelegedés szempontjából mellékszálnak számító – hulladékkérdésről beszéljenek, hanem mozgassák meg azt a félelmet, amit joggal érezhetünk a könyv olvasásakor.

A tudományos közvélemény mindenesetre az utóbbi időben valóban egyre jobban szabadjára engedi a retorikát, amikor az új eredményeket mutatják be. Hogy ezt a változást éppen Wallace-Wells esszéje és könyve váltotta ki, vagy fordítva, ezek voltak a korszellem változásának eredményei, esetleg maguk a tudományos kutatások adnak az eddiginél is több okot a pesszimizmusra, azt nehéz megítélni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMegvannak a klímaváltozás elleni eszközök, már csak használni kéne őketRohamosan fejlődnek és terjednek a környezetbarát technológiák, mégis csúcson van a szén-dioxid kibocsátás, amire még az éghajlat változásával foglalkozó kutatók sem számítottak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem tartják be az országok, amit Párizsban ígértek, és továbbra is árasztják a légkörbe a szén-dioxidotAz ENSZ szerint egyre nagyobb a szakadék a valóság és az országok ígérgetése között. Egyre nehezebb lesz megmenteni a bolygót.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKorábban teheti tönkre az életünket a klímaváltozás az ENSZ új jelentése szerint, mint eddig gondoltukHa nem változtatunk, már 2040-re komoly válság lesz a Földön a klímaváltozás miatt. Úgy tűnik, a 1,5 fokos felmelegedés lesz az új küszöb.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMár tudósok szerint is készülni kell a megszokott világunk végéreA mostani társadalmak összeomlásáról már nemcsak elvont víziók szólnak, hanem a klímaváltozást övező tudományos vitákban is mindinkább szó esik apokaliptikus forgatókönyvekről.

Élet éghajlat éghajlatváltozás klímaváltozás könyv könyvajánló környezetvédelem Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Avatar
2019. szeptember 21. 06:55 Élet

Kutatás bizonyítja, hogy érdemes lelki támaszként kezelni a háziállatunkat

Egyre többet költünk a háziállatainkra, de úgy tűnik megéri: egy jó kutya pont olyan szerepet tölthet be, mint egy ember családtag.

Torontáli Zoltán
2019. szeptember 19. 10:03 Élet, Világ

A fröccsnek annyi, ha ilyen tempóban tör előre az alkoholos ízesített szóda

Megőrülnek az emberek az új italért, amely nem hizlal annyira, mint a sör vagy a bor.

Torontáli Zoltán
2019. szeptember 17. 17:18 Élet, Világ

Legalább havi bruttó félmilliós fizetést kell adni egy osztrák biciklis futárnak

Jövőre életbe lép az ágazati kollektív szerződés, bérminimummal és karácsonyi pénzzel.

Fontos

Fabók Bálint Kasnyik Márton
2019. szeptember 20. 16:47 Adat

A magyarok egy picit jobban szennyezik a bolygót, mint bárki más, de Áder János szerint mi nem számítunk

Több mint kétszer akkora a magyar széndioxid-kibocsátás, mint ami a fenntarthatósághoz kell. A "környezetvédő" köztársasági elnök szerint nem nekünk kell cselekednünk.

Bucsky Péter
2019. szeptember 20. 07:00 Vállalat

Startupok helyett saját magukat támogatják az MVM cégének vezetői

Kétszer akkora a veszteség, mint amit befektettek. És azt is olyan cégekbe, amelyeknél nem látni életképes üzleti modell nyomát sem.

Tóth István János
2019. szeptember 19. 15:50 Közélet

Javítja a korrupció ellenőrzését az iskolázottság szintje?

Magyar adatok bizonyítják az összefüggést: ahol többen érettségiznek, ott aránylag kevesebbet lopnak.