Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2024. július 23. 13:52 Adat, Pénz

Keveset költünk a kormány terveihez képest, és még a megtakarítást sem állampapírba tesszük

A kormány reményei ellenére nem látszik változás abban, hogy a magyar lakosság nem hajlandó jelentősen növelni költéseit, inkább megtakarít, az viszont átrendeződött, hogy hova teszi a pénzét – erre lehet következtetni az elmúlt napokban megjelent adatokból.

Számokban: a Portfolio írta meg a Pénzügyminisztérium adatait elemezve, hogy júniusban alig 1,6 százalékkal emelkedtek az áfabevételek, miközben az infláció 3,7 százalék volt. Eközben az állampapírok népszerűsége kéthavi mélypontra zuhant, csak 40,6 milliárd forintért vásárolt belőle a lakosság a múlt héten.

Miért fontos ez? Az alacsony áfabevétel arra utal, hogy a lakosság a kormány legfőbb törekvése ellenére sem hajlandó igazán növelni vásárlásait, pedig a remények szerint idén ennek kellene a hullámvölgyből kimozdítani a magyar gazdaságot, és csökkentenie a költségvetés hiányát.

Felülnézet: költés helyett megtakarítanak az emberek, a pénz irányának bemutatásához az MNB első negyedéves, vagyoni változásokat monitorozó adataiból vettünk ki néhány népszerűbb célpontot tartalmazó sort.

  • Az alábbi grafikon azt mutatja meg, hogy mennyivel nőtt vagy csökkent egyes megtakarítási formákban (vagy a pénzeket felszívó kötelezettségekben) lévő összeg 2023 átlagos negyedében, illetve 2024 első negyedévében, azaz nagyjából honnan hova fordultak az emberek a megtakarításaikkal*Azért nem pontosan mutatja ezt, mert az állomány változásához hozzájárul például a kamatozás és a részvények értékének elmozdulása..
  • Leginkább a készpénzt (párnaciha) és a bankbetétet részesítette előnyben 2023-hoz képest a lakosság. Az élet- és nyugdíjbiztosítások most nem fő célpontok, az állampapírok viszont (a tavalyi alapra helyezett várakozásokhoz képest) még inkább nem.
  • Fogyasztani hitelből sem akarnak a korábbinál lényegesen többen, jelentősen nőtt viszont az ingatlanhitelek népszerűsége. Igaz, nyárra az Ingatlan.com adatai szerint (több év nyara után először) még az ingatlanpiaci aktivitás is csökkent, a kereslet stagnál vagy kis mértékben csökken, inkább kínálati a piac.

Reakciók: elemzők hosszú ideje találgatják, mikor költenek újra bátrabban az emberek. „A felívelést még valamelyest lassíthatja az elmúlt időszakban megtapasztalt jóléti veszteségek következtében fellépő óvatossági motívum, ugyanakkor ennek hatása egyre zsugorodik” – írta például Nagy János, az Erste Bank makrogazdasági elemzője a májusi kiskereskedelmi adat után.

  • Az áfabevételek alakulása alapján azonban úgy tűnik, hogy ez továbbra sem megy könnyen, sokan először a tartalékaikat építik vissza.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkCsak az észtek és görögök látják borúsabban a magyaroknál a pénzügyi helyzetüketPedig nagyot javult egy év alatt itthon a fogyasztói hangulat. Ez arra volt elég, hogy egy helyett két országban legyen rosszabb a helyzet, mint itthon.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMaradt a kamatstop, hátha emelni lehet a bolgár alá csúszó lakossági költésekenHa kisebb a hitelek törlesztője, az emberek talán elköltik a zsebükben maradó pénzt - ezt reméli a kormány.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkCserben hagyják Nagy Mártont a nagy állampapírkamatokat bezsebelő magyarokIdén a lakosság egy része jelentős kamatjövedelemhez jut állampapírok után, de a többségük nem költeni akar belőle, ahogy a kormány szeretné, hanem újra befektetné.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Pénz áfa állampapír bankbetét fogyasztás ingatlan készpénz megtakarítás Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Vámosi Ágoston
2025. július 9. 14:48 Adat

Ötször gyorsabbnak érzékeljük az inflációt a valósnál, és ez elég sok problémát okoz

Nehéz dolga van a gazdaságpolitikának, ha ekkora a különbség, de a tartósan stabil forintárfolyam például segíthet csökkenteni az eltérést.

Stubnya Bence
2025. július 9. 06:04 Adat, Közélet

Kilenc hónapja az élre várták a magyar gazdaságot, miért néz ki most mégis az utolsó hely?

Tavaly még nemcsak a kormány, hanem az elemzők többsége is 3 százalék körüli növekedést várt idénre. Aztán jött a Trump-tornádó, és beindult a negatív spirál.

Torontáli Zoltán
2025. július 8. 15:51 Adat, Közélet

A bizalomvesztés ördögi körébe került a magyar gazdaság

Ha a lakosság nem hisz a növekedésben, akkor nem fogyaszt, de akkor a cégek nem ruháznak be, de akkor nem lesz növekedés.

Fontos

Stubnya Bence
2025. július 10. 12:55 Vállalat

Lezajlott az idei harmadik hazai sztrájk, és lehet még folytatása

Idén eddig alig voltak itthon sztrájkok, a győri autóipari beszállító Nemaknál szervezett lehetett a harmadik. Az Audi-sztrájk évében 12 volt.

Vámosi Ágoston
2025. július 10. 10:38 Világ

Hiába a Trump-barátság, 35 százalékos amerikai vámot kap a nyakába Szerbia

Ezt írta levelében Donald Trump, pedig a fia háromszor is járt Szerbiában az elmúlt évben, Belgrádban pedig a tervek szerint Trump-torony épül.

Bucsky Péter
2025. július 10. 06:00 Közélet, Vállalat

Külföldi hitelek miatt akadt el az állam és Tiborcz István nagy vasúti üzlete

A jelek szerint túl nagy lendülettel adták el Lázárék a GYSEV Cargót Tiborcznak, miután kicsavarták az irányítást az osztrák tulajdonostárs kezéből.