Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2023. november 9. 17:43 Közélet

Tényleg jöhetnek a szélerőművek, mégse lesz külön törvény vendégmunkásokra – a kormányinfó legfontosabb bejelentései

Az elvetett vendégmunkás-törvény helyett nem lesz új törvény, nem lesz koncesszió a szélerőművekre, és a kormány arra számít, hogy akár már az októberi infláció is egyszámjegyű lehet. Az alábbiakban összefoglaljuk a csütörtöki kormányinfó három legfontosabb bejelentését.

I. Nem lesz külön vendégmunkástörvény, az idegenrendészeti törvényben szabályozzák majd a vendégmunkások foglalkoztatását, az új szabályozás pedig várhatóan szigorúbb lesz az eredetinél.

  • A kormány október elején vonta vissza a vendégmunkások hazai foglalkoztatását szabályozó törvényt, amely novemberben lépett volna életbe. Ez két évben maximalizálta volna a munkavállalási engedély hosszát (egy év hosszabbítási lehetőséggel), és megtiltotta volna, hogy egy vendégmunkás letelepedési engedélyt kapjon.
  • Törvénysértés esetén azonnal ki lehetne toloncolni az országból a vendégmunkásokat – mondta Gulyás az új szabályozásról, amely a G7 értesülése szerint a tervek szerint januártól lesz hatályos. A vendégmunka időtartama korlátozott lenne, a családegyesítést kivételes esetekben engedélyeznék.
  • A vendégmunkások maximális létszámát a betöltetlen álláshelyek számához kötnék. Minden egyes pozíció esetén jelenteni kellene a munkaügyi hivatalnak, hogy nincs az adott helyre magyar munkavállaló, és csak ez esetben lehetne vendégmunkást felvenni.

II. Nem lesz koncesszió a szélerőművekre. Ugyan a kormány szerette volna ezt a megoldást, mivel ezt tartja a leghatékonyabb módszernek, a brüsszeli tárgyalásokon teljes volt az elutasítás Gulyás szerint. Az új szabályozás sarokköveit a szerdai kormányülésen elfogadták, ez november végén, legkésőbb december elején meg fog jelenni.

  • A kormány 2016-ban nagyon szigorú szabályozással ellehetetlenítette a szélenergia fejlesztését, viszont 2022-től fordulat látszott a kormány álláspontjában, amit egyelőre nem követett konkrét intézkedés.
  • A magyar helyreállítási tervben, amit 2022-ben fogadtak el, a kormány vállalta, hogy lazítja a szabályozást, az erre vonatkozó konkrétumok azonban nem ismertek. Októberben derült ki, hogy a kormány koncessziós megoldásban gondolkodik. 
  • A hazai energiamixen belüli jelenlegi 2 százalékot akár 15 százalékig is lehetne bővíteni szélenergiából – hangzott el korábban a G7 Podcast egy adásában. 

III. Arra számít a kormány, hogy közel van az egyszámjegyű infláció, a péntek reggel megjelenő októberi inflációs adat 10 százalék körül lesz a várakozásaik szerint. 

  • “Az biztos, hogy már vagy októberben sikerült elérni ezt a célt, vagy ha nem, akkor novemberben el fogjuk érni” – mondta Gulyás, megjegyezve, hogy az előrejelzések szerint novemberben 8, decemberben 7 százalék körüli infláció várható.
  • A kormány az idei év elején tűzte ki azt a célt, hogy év/év alapon az év utolsó hónapjaiban egyszámjegyű legyen az infláció. Szeptemberben ez 12,2 százalék volt.
  • Idén az év egészében az infláció 18 százalék (17,6-18,1), jövőre 5 százalék (4-6) körül alakulhat a jegybank előrejelzése alapján

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet infláció kormányinfó szélenergia vendégmunka vendégmunkás Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Stubnya Bence
2023. november 30. 13:23 Közélet

Zuhanórepülésbe kezdtek a kormánynak kedves demográfiai mutatók

Harmadik hónapja csökkent a születések száma, miközben az év első 9 hónapjában a házasságok száma is zuhant.

Bucsky Péter
2023. november 29. 04:34 Közélet

Az alacsony büntetések nem akadályozzák meg, hogy szétdobálják az e-rollereket

Tízszer több e-roller van a fővárosban, mint ahány parkolóhelyet kijelölt a fővárosi önkormányzat.

Nagy Zsolt
2023. november 28. 17:58 Közélet

Szélerőmű a közeli jövőben nem, szivattyús erőmű viszont épülhet Magyarországon

Leporolták, visszatették, megint leporolták - újabb fejezethez érkezik a régóta meg nem valósuló magyar szivattyús erőmű projekt.

Fontos

Fabók Bálint
2023. november 30. 09:52 Adat

Mely magyar városok a leginkább vallásosok?

Kapuvár a római katolikusok, Nagyecsed a reformátusok, Kiskőrös az evangélikusok vallási központja a lakosság vallásossága alapján.

Torontáli Zoltán
2023. november 29. 17:47 Adat, Élet

Budapesten a nők 77 , Észak-Magyarországon viszont kevesebb mint 63 százaléka dolgozik

A nemek közötti foglalkoztatási különbség Magyarországon átlagosan 9 százalékpontos, ami sokkal inkább az észak-déli, mintsem gazdasági alapú megosztottságra rímel.

Elek Péter
2023. november 29. 16:37 Pénz

Túl sok a kockázat, de valahogy senki nem akarja ezeket komolyan venni

A rendszerszintű pénzügyi kockázatoktól a túlzottan magas államadósságszinteken át az egyedi vállalati értékeléseken keresztül túl sok minden összejött.