Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2023. május 4. 19:13 Közélet

Újabb intézkedésekkel ösztönözné a vendégmunkások hazai foglalkoztatását a kormány

Előmozdítaná a kormány a vendégmunkások magyarországi alkalmazását, a honlapján közzétett törvénytervezet szerint, ezért külön törvényben határozná meg a vendégmunkások magyarországi foglalkoztatásának szabályozási kereteit.

  • “A beruházások fenntarthatósága, a versenyképesség megőrzése érdekében szükséges a vendégmunkások foglalkoztatása”, mivel “az esetlegesen rendelkezésre álló munkaerő lokálisan szétszórt, vagy képzettség tekintetében nem megfelelő” a törvénytervezethez csatolt hatásvizsgálat alapján, amiről a magyar sajtóban a Hvg.hu számolt be először.

A megszavazása esetén novembertől életbe lépő törvény részletezi az EU-n kívülről érkezők esetében a magyarországi tartózkodás és munkavállalás feltételeit.

  • Egyszerűsítené a vendégmunkások tartózkodási engedélyeinek ügyintézését a kormány stratégiai partnereinek, a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházást megvalósítóknak, és a Kiemelt Exportőr Partnerségi Programban részt vevő munkáltatóknak.
  • Lehetővé tenné az olyan összevont engedély kiadását, ami legfeljebb két évnyi munkavállalási célú tartózkodást is lehetővé tenne, amit egyszer egy évvel még meg is lehetne hosszabbítani.
  • Miniszteri szintű döntésekhez kötné annak meghatározását, hogy milyen országokból, milyen szakmákban, és milyen létszámban jöhetnének Magyarországra dolgozni.
  • Ugyanakkor azt a kitételt is tartalmazza, hogy a vendégmunkás nem kaphat letelepedési engedélyt, és családtagja sem kaphat tartózkodási engedélyt.

Felülnézet: 2015 óta folyamatosan növekszik a Magyarországon dolgozó nem uniós tagállamokból származó munkavállalók száma, és a kormány több intézkedével is egyszerűsítette az EU-n kívüli, főként kelet-ázsiai külföldiek itthoni munkavállalását.

Számokban: A KSH Portfolio.hu-nak küldött adatai alapján 2022-ben 70 ezer vendégmunkás dolgozott az országban, ami egy év alatt 20%-os növekedést jelentett, de egyes becslések szerint 2023 elején már 100 ezerre is felmehetett ez a szám.

  • Az elmúlt időszakban a legnagyobb számban ukrán, szerb, fülöp-szigeteki és vietnami munkavállalók érkeztek.

Mi várható? Orbán Viktor miniszterelnök márciusban azt mondta, a következő egy-két évben 500 ezer új munkavállalóra van szükség itthon.

  • Habár szerinte az új munkahelyeket elsődlegesen “belső tartalékokból” tervezik feltölteni, a magyarországi munkaerőpiacban már nincsenek ekkora tartalékok, ahogy azt Scharle Ágota munkagazdász kifejtette a G7 Podcastban.
  • Így marad a vendégmunkások számának növelése: egyes számítások szerint akár 300 ezer vendégmunkásra is szükség lenne az 500 ezres szám eléréséhez.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkCsak szlogennek elég, vagy alapja is van Orbán 500 ezer új dolgozóról szóló tervének?A kormányfő arról beszélt, hogy elsődlegesen belső tartalékokból kellene 500 ezer munkahelyet betölteni a magyar munkaerőpiacon. A tervről Scharle Ágota munkagazdásszal beszélgettünk a G7 Podcastban.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet munkaerőpiac szabályozás törvény vendégmunkás Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Torontáli Zoltán
2025. április 25. 06:07 Közélet, Vállalat

Kevesebb pénzt adna a kormány a Demján Sándor Program nyertes cégeinek

Az 1+1-nevű részt az utolsó pillanatban 1,25+0,75-re módosíthatják, így a nyertes pályázóknak nem adnának annyi támogatást, amennyit ígértek.

Stubnya Bence
2025. április 23. 12:54 Élet, Közélet

Beindult a projekt, amivel rengeteget spórolhatnak a Budapesten tanuló egyetemisták

Kisajátította a Diákváros területeit a magyar állam, viszont az eredeti tervekhez képest jóval szerényebb formában jöhet létre az Diákváros.

Bucsky Péter
2025. április 21. 05:50 Közélet

Egy egész szakmára rossz fényt vet a jegybanki alapítványok botránya

Ha a könyvvizsgálón múlik, talán sosem derül ki a baj. Ez azért is rossz jel, mert a magántőkealapok ezermilliárdjainak egy része szintén állami vagyon.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. április 25. 15:24 Világ

A magyar kormány kivár, a lengyelek tovább fegyverkeznek az uniós pénzügyi engedéllyel

Már eddig is ők költötték a legtöbbet a hadseregre a NATO-tagállamok közül gazdaságarányosan, de ezt kevésnek látják az orosz fenyegetés árnyékában.

Elek Péter
2025. április 25. 13:12 Világ

Lehet logika Trump viselkedésében, de megéri?

Meglepő, túlzott és közgazdaságilag nehezen indokolható az elnök vámpolitikája, de az legalább már látszik, hogy a célkeresztben elsősorban Kína van.

Hajdu Miklós
2025. április 24. 17:30 Élet

Könnyebb hozzájutni a 3+3 milliós felújítási ingyenpénzhez, és van még belőle bőven

Egymást érik az otthonfelújítási programmal kapcsolatos könnyítések, lassan talán kiismerik a potenciális pályázók a lehetőségeket.