(A szerző közgazdász, az Ekonomi a G7 véleményrovata.)
Az Economist év végi számának vezércikke a jövő kiszámíthatatlanságáról, a korábbiakhoz képest szokatlan új feltételekről és következményeikről szól. Nekem erről a 90-es évek elejének bankvezetője jutott szembe, aki év végén 8-10 különböző területen dolgozó közgazdásztól kért előrejelzést a következő évre. Az ok egyszerű volt. Kelet-Európa és a magyar politikai-gazdasági rendszer átalakulása kiszámíthatalanná tette a jövőt: új törvények, intézmények jelentek meg, összeomlott a „szocialista piac”, sok vállalat csődbe ment, megugrott a munkanélküliség és az infláció. Eközben új lehetőségek nyíltak meg, jelentős potenciállal megjelenő szereplők tűntek fel, sok új vállalat indult, gőzerővel haladt előre a privatizáció. Alkalmazhatatlanokká váltak a korábbi rutinok, de az új standardok, módszerek még nem alakultak ki.
Akkor a rendszerváltoztatás, ma a részben a Covid nyomán kialakuló bizonytalanság, gazdasági turbulencia és kockázat az, amely miatt kiszámíthatatlanná vált a következő év. A vállalatoknál, az üzleti életben ettől még minden nap döntéseket kell hozni, nem lehet halasztani azokat, ki kell használni a lehetőségeket, „futni” kell a kockázatokat.
A közgazdász nem nagyon tud mit kezdeni a természeti katasztrófák és a politika kockázataival. A 2022-es év ebből a szempontból tele van kihívásokkal. Egy évvel ezelőtt a vakcina hozott reményt és optimizmust. A lezárások után az újraindulás dinamizmust, globálisan is gyors növekedést, egyben strukturális feszültségeket hozott. A kibontakozás az újabb és újabb mutációk (delta, omikron) miatt időről-időre megtorpant, és ezek miatt a tőkepiacok is hullámvasútra kerültek. A világkereskedelem az év első felében visszatért a korábbi pályára, de a harmadik negyedév már megint a visszaesésről szólt.
A járvány zavarokat okozott az ellátási láncban, a számos lezárás, visszaesés és a konténerhiány sok iparágban, köztük a – Magyarországot is érzékenyen érintő – autóiparban termelési zavarokat okozott. Ugyanez más vállalatoknál, esetleg más földrajzi régiókban növekedést, dinamizmust hozott. Pótolni kell a kiesők termelését, e mellett a Covid miatt is átalakuló fogyasztói igények a termelésben is strukturális változást kényszerítenek ki.
Nőttek a gazdaságra kiszámíthatatlan hatásokat gyakorló politikai kockázatok. Ukrajna miatt erősödött a feszültség Oroszország és az Egyesült Államok/NATO között. Az amerikai kongresszus újabb szankciókról akar januárban tárgyalni, Európa, Németország halasztja az Északi Áramlat 2 nevű, tenger alatti vezeték engedélyezését és ezzel üzembe helyezését. Oroszország a gáz visszafogásával, a kínálat szűkítésével válaszol.
A korábbi olajár-emelkedéssel együtt ez egy új energiaválságot, az árak robbanását hozta. Paradox módon e politikának a haszonélvezője részben Oroszország a magas árak miatt, részben az USA, amely ezeken az árakon már képes palagázforrásaiból cseppfolyós gázt (LNG) szállítani Európába. Az energiaszegény Európa elszenvedi a következményeket. Eközben az árak igencsak hullámzóak, emlékezhetünk a negatív tőzsdei olajárra, de karácsony előtt Európában a tavalyi mélyponthoz képest közel tízszeres ára volt a gáznak. A gazdaság szereplői nehezen tudják kezelni az ilyen változásokat.
Idén a termelői árindexek részben az energiahordozók, részben az alapvető nyersanyagok miatt az OECD-országokban nőttek, szinte kivétel az az ország, ahol a termelői árak növekedése nem két számjegyű. Ez már idén is megjelent a fogyasztói árak növekedésében, az OECD átlagában 5,2 százalék volt az infláció. Jövőre ez az inflációs nyomás fennmarad, az energiahordozók és a termelői árak növekedésének a mértéke olyan nagy, hogy az előbb-utóbb globálisan is megjelenik a fogyasztói árakban.
Magyarország sem függetlenítheti magát a globális és az európai tendenciáktól. Pozitívum, hogy sok területen megjelennek a növekedési lehetőségek, ezen túl az ellátási láncok jó része is törekszik minimum a regionális diverzifikációra, az egyoldalú függőségek csökkentésére. Ez pozitív jövőképet vetít a cégek elé, talán csak az autóipar fölött vannak sötétebb felhők, a chiphiány nem látszik megoldódni 2022-ben, ráadásul jelentős strukturális átalakításra van szükség az elektromobilitás miatt. A vállalatok szintjén a növekedést alapvetően csak a sokkok – globális politikai válság, hazai politikai unortodoxia – veszélyeztetik.
A hazai inflációs nyomás részben globális, külső forrásokból származik, de vannak gazdaságpolitikai okai is. Az elmúlt két év költségvetési deficitje körülbelül három-négyszerese annak, amennyit a nyugdíjpénztárak államosításával a költségvetésbe becsatornáztak annak idején. A helyreállítás sikerült, kérdés, hogy mennyire sérül a páciens. A költségvetési túlköltekezés nyomása rárakódik a külső inflációra, ami akár tartósan is velünk maradhat.
Elindult a visszavágás – még egy stadionépítés támogatását is visszamondta a kormány –, összességében több mint ezer milliárd forint elköltését halasztják el, elsősorban beruházásokat. Eközben az emelkedő energiaárak mellett is tartjuk a „rezsicsökkentést” – Kádár János 1974-ben és 1979-ben az országhatárnál, mi most a lakások bejáratánál akarjuk megállítani az energiaárakat. Akkor az ország adósodott el, ma úgy tűnik, az állami energiacégek, de a számlát végül is mi fogjuk fizetni a költségvetésből.
A 2022-es első félév egy talán soha nem látott választási költségvetés időszaka lesz. A teljes tizenharmadik havi nyugdíj kifizetése, a gyerekes családok szja-visszatérítése, a 25 éven aluliak személyi jövedelemadójának elengedése az első félévben biztosan két számjegyű GDP-arányos deficithez vezet. Ezzel az inflációs környezetben és 4-5 százalékosra várt növekedés mellett végrehajtott fiskális ösztönzéssel – még ha választási céljai is vannak – a kanyarban gázt adunk. Általában ezt a tankönyvek nem ajánlják.
Nem látjuk előre az előreláthatatlant, de azért nem haszontalan gondolkodni róla, felkészülni a váratlanra. Miután ezt megtettük, nincs más hátra, mint bízni a jövőben, reménykedni a vírushelyzet túlélésében, bízni egy boldog 2022-es évben.
Világ
Fontos