Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2020. december 8. 12:12 Világ

A spanyol kormány is szemez a négynapos munkahéttel

Eddig jellemzően csak egyedi vállalati kezdeményezések, kísérleti programok kapcsán került szóba a heti 40 órás munkaidő jelentős lerövidítése, de úgy tűnik, hogy Spanyolországban országos szinten is vizsgálják ennek a lehetőségét.

Persze nem könnyű megítélni, hogy mennyire reális az elképzelés, mindenesetre Pablo Iglesias miniszterelnök-helyettes, az Unidas Podemos párt vezetője arról beszélt, a kormányzat a foglalkoztatottság fellendítése érdekében fontolgatja a munkaidő rövidítését, akár a négynapos munkahét bevezetését. Illetve egészen pontosan azt fontolja meg, hogy javaslatot tegyen erre, mivel bármilyen ilyen jellegű változást az esetleges bevezetés előtt a szociális párbeszéd keretében meg kell vitatni a munkaadói szervezetekkel és a szakszervezetekkel – írja a Bloomberg.

Spanyolországot jelenleg egy kisebbségi baloldali kormány vezeti, de más tekintetben sem véletlen, hogy itt került elő ez az ötlet. Európai viszonylatban a mostani válság előtt is magasnak számított a spanyol munkanélküliség, különösen a fiatalok körében. Ráadásul az ország számára kiemelkedően fontos a turizmus, és egyelőre kérdésesnek tűnik, hogy jövőre mennyire tud helyreállni ez az ágazat.

Ettől függetlenül más országokban is élénkült a gondolkodás a témában a járvány hatására, mert – bár Magyarországon a kormány nem lelkesedett érte túlságosan – számos helyen a válságkezelés fontos eszköze a német mintára bevezetett kurzarbeit, avagy rövidített munkaidős foglalkoztatás. Ennek keretében az alkalmazottaknak kevesebb órát kell ledolgozniuk, az állam pedig átvállalja a bérük egy részét.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKomoly kutatás indult Magyarországon a négynapos munkahét hatásairólHatékonyabbak leszünk tőle? Kevesebbet fogyasztunk feleslegesen? Egy magyar kutatócsoport mostanában kezdett átfogó kutatásba a témában.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ kurzarbeit négynapos munkahét Spanyolország Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Stubnya Bence
2025. április 17. 10:09 Világ

Amerika több gázt akar eladni nekünk, de akkor az orosz kapcsolatot is át kellene gondolni

Az amerikai LNG aránya nagyot nőtt az uniós importban, de 2026-tól várhatóak az igazán drámai változások.

Virovácz Péter Havasi Kinga
2025. április 17. 05:50 Világ

Hol van az a pont, amely felett a vámháborúnak már nincs értelme?

Amerika a potenciális recesszió mellé bizalmi és tőkepiaci válságot rakott a saját nyakába, ezzel a feltörekvő piacok közé árazta be magát.

Váczi István
2025. április 15. 12:55 Világ

Trump megértő Oroszországgal, mégis ő a legnagyobb veszély az orosz gazdaságra

Ha a vámháborús káosz miatt tovább esik az olajár, az nehezen megoldható feladat elé állítja az utóbbi években jól vizsgázó orosz gazdasági vezetést.

Fontos

Váczi István
2025. április 16. 11:59 Pénz

Idegesek a befektetők, Argentína lesz az Egyesült Államokból?

Sok évtizedes bizalmat kezdett ki Donald Trump kaotikus gazdaságpolitikája, aminek következményeit Magyarországon is érezhetjük.

Torontáli Zoltán Jandó Zoltán
2025. április 16. 05:45 Közélet

Tele vannak a raktárak eladatlan hússal és tejjel, és ez nagyon sokba fog kerülni

Óriási költségekkel jár, hogy a száj- és körömfájás miatt beragadt az export, és nagy a bizonytalanság abban, hogy milyen kárenyhítést kapnak a piaci szereplők.

Vámosi Ágoston
2025. április 15. 05:50 Közélet

További uniós pénzeket sodort veszélybe a tegnapi alkotmánymódosítás

Jelen állás szerint már senki sem tudja kiszabadítani a felfüggesztett uniós pénzek jelentős részét, sőt az akadályok száma csak nő.