Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2017. november 17. 13:42 Tech, Világ

Öt másodperc alatt gyorsul százra a Tesla kamionja, de minek?

A helyszíni videók tanúsága szerint Elon Musknak igaza lett. A Tesla alapító-tulajdonosa azt ígérte, olyan kamiont mutat be, amelytől mindenki el fogja dobni az agyát, és tényleg ez történt. Egészen addig, amíg elő nem rukkolt a kamion szállítmányával, egy 200 ezer dollárba kerülő Tesla Roadsterrel.

Amikor a nézők felmehettek a színpadra, mindenki a sportkocsihoz futott, a kamionok meg csak álltak magukban.

A Tesla azt mondja, alapjaiban rúgja fel a közúti fuvarozás játékszabályait a tisztán elektromos hajtás bevezetésével. A kamion 2019-től lesz kapható, és külsőre, illetve néhány belső formai megoldásra nézve tényleg sok újdonságot hoz. Az egyik modellverzióban például nincs már egyetlen visszapillantó tükör sem, a vezető mellett kétoldalt elhelyezett monitorokra van vetítve a hátrafelé néző kamerák képe. Aki fordult már szűk helyre kamionnal, az hálát ad Musknak, hogy ezentúl nem tudja letörni a visszapillantót, a jövőben már csak azért kell majd imádkoznia, hogy a kamerarendszer tökéletesen működjön.

A fülkében egyetlen ülés van, középen. Ez is alapvető változtatás, a kamionos ezentúl nem vihet utast magával, négykezes fuvarokkal (is) foglalkozó szállítmányozó vállalatok pedig ilyet értelemszerűen nem fognak soha rendelni. A fényképek alapján a kabin mérete kicsinek látszik, annak ellenére is, hogy a beszámolók szerint elég nagy lett, köszönhetően az utasülés megszűnésének. Fontos üzleti mellékszál, hogy a kamiont nem kell a jobbkormányos országok piacaira átszabni.

A sofőrök mindenképpen örülhetnek annak, hogy az elektromotorok egyszerűen nem engedik bebicskázni a szerelvényt, mert ha azt érzékelik, hogy ennek az esélye megnő, megváltoztatják a kerekek hajtását. Ez annak köszönhető, hogy a kamionnak nem egy motorja van, hanem minden kerekére jut egy. Furcsa, de dízelmotor hiányában annak helyén, a sofőr lába előtti térben is tárolórekeszeket alakítottak ki.

Az elektromos motorok a várakozásoknak megfelelően óriási, és egyenletes nyomatékot adnak le, a traktor önmagában 5 másodperc alatt gyorsul közel 100-ra, de teljes rakománnyal sem kerül neki 20 másodpercnél többe. Egy modern dízeles vontató manapság pótkocsi nélkül 15 másodperc alatt hozza a 100-as sebességet. A kérdés csak az, hogy egy fuvarvállalat versenyeztetni akarja a sofőrjeit a piros lámpánál, vagy üzleti szempontból hanyagolja ezt a szempontot. Inkább az utóbbi tűnik valószínűnek.

A jármű közel 800 kilométeres hatótávja igazi meglepetés, mert ugyan még ezzel sem veszi fel a versenyt a dízelesekkel, a vártnál jóval hosszabb utakra lesz bevethető. Elvileg 30 perc alatt lehet majd feltölteni arra a szintre, hogy újabb 640 kilométerre elegendő töltést kapjon, de ehhez ki kell majd építeni egy külön erre a célra szolgáló töltőhálózatot. Azt pedig nem tudjuk, hogy ennek híján mire képes a kamion, vagyis egyelőre összességében még mindig megkérdőjelezhető a tényleges használhatósága.

A kamion piaci sikerének megítélését azonban leginkább az nehezíti, hogy üzleti szempontból szinte semmit sem tudtunk meg róla. Musk ugyan igyekezett bizonygatni, hogy az üzemeltetés összességében sokkal olcsóbb lesz, mint a dízeleseké, a bemutatott példából mégis borzasztó nehéz európai szemmel bármilyen következtetést levonni.

Musk azt mondta, hogy egy 160 kilométeres, egyszeri megállással tervezett oda-vissza úton, 96 kilométer/órás átlagsebességgel és 36 tonna áruval mérföldenként 25 cent, azaz kilométerenként 41 forint takarítható meg. Eltekintve attól, hogy egy kamion Európában nem hogy átlagban, de soha sehol nem közlekedhet 96 km/órával, a megtakarítást úgy kell érteni, hogy átszámolva 175 forintos literenkénti dízelárral, és 18,5 forint kWh áramárral számolt. Mindezt úgy, hogy fogalmunk sincs, mennyi lesz a kamion bekerülési költsége, vagyis nem tudjuk, hogy mennyi idő alatt térülne meg a beruházás a 41 forint/km-es spórolással. Ráadásul a kamionok nem csak a vázolt feltételekkel mennek, ami megint módosítja a számokat.

Becslések szerint Amerikában évente 1 millió új kamiont adnak el, ez éppen századrésze a személyautó piac darabszámának. A kamionos piacon éles a verseny, a vezető szereplők egyre lejjebb tornásszák a dízeles modellek üzemeltetési költségét, és elektromos, illetve hidrogénalapú-elektromos hajtásokkal is kísérleteznek. Ennek a piacnak a vevői a fuvarcégek, amelyek nem érzelmek és divat, hanem számok alapján döntenek. A Tesla jövőjét tehát várhatóan nem a kamionok hanem a személyautók fogják érdemben meghatározni (már ha nem megy csődbe). Mint a szintén most bemutatott Roadster, ami két másodperc alatt gyorsul százra.

Fotó: Tesla

Tech Világ elektromos kamion kamion tesla Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Torontáli Zoltán
2018. szeptember 14. 16:46 Tech, Világ

Megvan az önvezető kétkerekű BMW, de nem azért, hogy hazavigyen sörözés után

Az önvezetés a német gyártó szerint sci-fi marad, de a technológia segíthet biztonságosabbá tenni a motorozást.

Torontáli Zoltán
2018. szeptember 5. 10:43 Tech, Világ

Látszólag minden egyben volt a nagy amerikai sikersztorihoz, aztán őrült nagy bukás lett belőle

Felszámolják az elmúlt évek agyonsztárolt kamucégét, az otthoni vérminta elemzést ígérő Theranost.

Bucsky Péter
2018. szeptember 2. 15:55 Tech

Optikai trükkel lassítanák le a gyorshajtókat

A rendkívül veszélyes alagutas balesetek kockázatát csökkentenék a sebességérzetet befolyásoló festéssel.

Fontos

2018. szeptember 21. 06:53 Élet

Mégsem veheti el az állam a legszebb tokaji magánbirtokot

Vissza kell adni a 2014-es földtörvénnyel elvett jogait annak a francia tulajdonú szőlőbirtoknak, amiért korábban bejelentkezett egy politikai hátterű üzletember. Hétszőlő ügyét a Kúria most zárta le.

Hajdu Miklós
2018. szeptember 20. 18:50 Pénz

Lassan, de egyre közelebb lopakodik a jegybanki szigor

Nagyon úgy néz ki, hogy vége lesz az évek óta tartó monetáris lazulásnak.

Jandó Zoltán
2018. szeptember 20. 11:33 Állam

Nem készül el Deutschék 30 milliárdos sportkomplexuma a zsidó olimpiára

A napokban dönthet a kormány, hogy hol rendezik a 2019-es budapesti Európai Maccabi Játékokat, miután a tervezett létesítmények felhúzására már nem elég az idő.