Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2022. október 27. 17:07 Pénz

Nem véletlen, hogy most terjesztik ki a kamatstopot a vállalkozásokra

Hullámvasútra ültette a magyar gazdaságpolitika a kisvállalkozók idegrendszerét az elmúlt hetekben, miután a forint árfolyamának mélyrepülését megfékezni hivatott intézkedéssel október második hetében a jegybank a hitelek piacát is erősen visszafogta. Noha az alapkamat a Monetáris Tanács szeptember végi döntésének megfelelően változatlan maradt, a magas kamatozású gyorstenderek bejelentésével és a kamatfolyosó felső szélének 25 százalékra növelésével mégis jelentős kamatemelés történt. Az intézkedést a forint erősödése követte, azonban mélyütésként hatott a hitelfelvétel előtt álló vagy nem fixált törlesztővel rendelkező vállalkozásoknak.

Október 22-én egy rendkívüli kormányinfón végül kiderült, hogy a kamatstopot kiterjesztik a kkv-szektorra is, amely 60 ezer vállalkozást és nagyjából 100 ezer hitelt érint, közel 2000 milliárd forint értékben. Az erről szóló kormányrendelet a szerda esti közlönyben jelent meg, az intézkedés november 15-től hatályos, jelen állás szerint 2023. június végéig. (De hasonló intézkedéseket a kormány már többször is meghosszabbított.)

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkElszálltak a hitelek, és ez a kisvállalkozóknak már most nagyon fájA vállalatok is kezdik érzékelni a szigorodó monetáris politika következményeit, növekszik az érdeklődés a devizakölcsönök iránt, a kkv-k kevesebb beruházással terveznek.

Ahhoz, hogy értsük, miért volt erre szükség, érdemes egy kicsit megvizsgálni, milyen helyzetet teremtett a jegybank kamatemelése. A hitelpiacok kiszáradásának egyik legfontosabb, lényegében azonnali következménye a fejlesztések elmaradása – ez jól látszik például a 2016-os adatokon, amikor a kölcsönök kihelyezésének stagnálásával együtt járt a beruházási aktivitás gyengülése. Mindez hosszabb távon a növekedés lassulásával, sőt, akár a termelés visszaesésével és csődhullámmal is fenyeget, amire az elmúlt hetekben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara részéről Parragh László, illetve a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének képviseletében Perlusz László is figyelmeztetett.

Kérdésünkre Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója mindehhez hozzátette, hogy

a felelős vállalatok két számjegyű kamatok mellett már nemigen vesznek fel hitelt

a bankárok általános véleménye szerint, és a hitelek költsége ezt a szintet már augusztusban elérte. Ugyanakkor az árfolyam feltartóztathatatlan gyengülése és az infláció szárnyalása legalább ennyire kedvezőtlen a gazdaság számára. A rövidtávú hátrányokat tehát középtávon ellensúlyozhatja a turbulens pénzpiaci mozgások lecsitításának kedvező hatása. Más kérdés a szakértő szerint, hogy elkerülhető lett volna-e a lórúgásszerű jegybanki lépés átgondoltabb kamatpolitikával, illetve a megelőző időszak körültekintőbb fiskális és monetáris politikájával.

Ifjabb Becsey Zsolt, az Egyensúly Intézet vezető közgazdásza szerint az idei második negyedévi kkv-s hitelfolyósítások között 40 százalékos volt az éven belül forduló vagy folyószámla tranzakciók aránya, a kamatemelés ezért a kkv-k egy jelentős részének durva lökést jelentett volna. (Az MNB lépése nyomán ugyanis a bankközi kamatok is jelentősen megemelkedtek, ez gyűrűzött volna át a változó kamatozású hitelere, mert azok árazása a bankközi kamatlábhoz, a BUBOR-hoz kötött.) A szombati bejelentés viszont a nagyvállalatokat nem érintette, itt jelentős kamatteher-növekedéssel kell számolni az érintetteknek (a nagyvállalati hitelek adják a teljes vállalati hitelállomány közel 40 százalékát).

A szombati bejelentés ugyanakkor egy újabb, a piaci viszonyokat torzító lépésként is értelmezhető, aminek következményeire Zsiday Viktor, a Citadella Alap portfóliókezelője hívta fel a figyelmet blogbejegyzésében. Ahogy a szakember fogalmaz, az előre megjósolhatatlan beavatkozások kevesebb befektetéshez és gyengébb növekedéshez vezetnek végső soron,

az eltérített árak pedig ráadásul természetszerűen hiányt okoznak.

Mindez jelen esetben a hitelkínálat várható szűkülését jelenti. Ezt a kormány vélhetően azzal igyekszik ellensúlyozni, hogy – mint arról Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az említett szombati kormányinfón beszélt – a Bankszövetséggel egy olyan programon kezd dolgozni, amely szerint a többet hitelező pénzintézeteknek kevesebb bankadót kellene fizetniük.

Árnyalja a kilátásokat, hogy a már hónapok óta rendkívül pesszimista háztartások vásárlóereje is csökken, amit például a turizmus területén működő cégek jócskán érzékelhetnek – a vendéglátóknál további problémákat okozhatnak a téli bezárások okozta bevételkiesések a hitelek törlesztésében –, de az építőiparra is kihat.

A szigorodó monetáris politika természetesen a lakossági hitelek piacát is befolyásolja, amit mi sem szemléltet jobban, mint hogy már húsz százalékkal kamatozó személyi kölcsön is akad a kínálatban – igaz, a már felvett változó kamatozású hitelekre ebben a szegmensben már tavaly kamatstopot vezetett be a kormány, amit október közepén hosszabbított meg a jövő év közepéig.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgész másként értékelik a gazdasági helyzetet a cégek és a háztartásokA lakosságot és a vállalatokat jellemző konjunktúramutatók alakulása a 2006-os megszorítások időszakára emlékeztet.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz hitel hitelezés kamatemelés kamatszint recesszió Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Jandó Zoltán
2024. május 6. 05:32 Pénz, Vállalat

Nem a Gazprommal lesz a politikai haszonszerzés eszköze a Fradi és a magyar labdarúgás

Mert már régen az. A magyar futballban soha nem alakult ki valódi szponzoráció. A Fidesz hatalomra kerülését követően a baráti pénzeket a politikai motiváció váltotta fel.

Elek Péter
2024. április 24. 04:35 Pénz

Olyan gazdagok a nyugdíjba vonuló amerikaiak, hogy azt még a forint is megérzi

Amerikai infláció: volt, van, lesz; és az emiatt magasan ragadó dollárkamatokhoz mérik minden más deviza hozamát - a forintét is.

Bukovszki András
2024. április 22. 04:37 Pénz

Kifulladni látszik a magyar államadósság-ráta csökkenése

Nemcsak rövid, hanem középtávon is magasan ragadhat az adósságráta, ami a gazdasági felzárkózási folyamatunkat is megnehezítheti.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.