A kisvállalatokról mindössze két dolog állítható biztosan: egyrészt, hogy sokan vannak, másrészt pedig, hogy roppant változatosak. Minden egyéb általánosító kijelentés félrevezető lehet. Ugyanakkor kérdés az is, hogy milyen sokan vannak és mennyire változatosak?

A nemzetközi összehasonlítást lehetővé tevő Eurostat adatai alapján 2019 végén 647 091 vállalat működött. A 100 lakosra jutó vállalatok száma alapján Magyarország az EU 27 országa között a kilencedik helyen áll. A statisztikák dinamikusan növekvő hazai cégszámot jeleznek. Mielőtt azonban a győzelmi harsonákat megfújnánk, érdemes egy kicsit a változatosságot is megnézni.

Jól ismert, hogy a cégek teljesítménye és mérete között szoros kapcsolat mutatható ki, azaz a nagyobb cégek hatékonysága jellemzően magasabb, mint a kisebb cégeké. Az Eurostat szerint Magyarországon az egy alkalmazottra jutó hozzáadott érték alapján a különbség a mikrovállalatok és a nagyvállalatok között 2,3-szoros. Ezt a tartósan fennálló állapotot nevezik duális gazdaságnak is.

A magyar cégek hatékonysága minden kategóriában elmarad az EU átlagától

A különbség a legkisebb a nagyvállalatoknál és a legnagyobb a mikroméretű cégeknél. Magyarországon túl sok túl kicsi, alacsony hatékonysággal működő cég van.

Sok kis one man show

Mi az oka az alacsony teljesítménynek, és hogyan lehetne ezen javítani? Vállalataink hatékonysága két, önmagában is összetett tényező függvénye: egyrészt, hogy milyenek vállalataink képességei, másrészt pedig hogy a külső környezet mennyiben támogatja a hatékony működést.

A legutóbbi, munkatársaimmal végzett, az 5-249 főt foglalkoztató cégekre kiterjedt kutatásunk alapján azt láttuk, hogy a 2016-2019-es időszakban a korábbiakhoz képest csak kisebb javulás látszik a versenyképességi pozíciókban. Kisvállalataink 68%-a erős versenykörülmények között tevékenykedik, 40%-a senkivel nem működik együtt, 40%-ának nincsen külföldi vevője, a nemzetköziesedést pedig a cégek 30%-ánál egyetlen munkatárs sem tudja nyelvtudásával támogatni.

A 633 elemes minta kisvállalatainak 40%-ánál semmilyen jutalmazási/ösztönzési rendszer nem működik. 27%-nál az alkalmazottak semmilyen-, további 24%-nál pedig csupán az alkalmazottak kevesebb, mint 25%-a vett részt valamilyen csoportos képzésben.

A hazai és a nemzetközi piaci pozíciókat a cégek csupán 44%-a próbálta termékinnovációval javítani a felmérést megelőző három évben.

A cégek 70%-a nyilatkozott úgy, hogy technológiai szintje hazai viszonylatban átlagosnak tekinthető. Egynél több marketingkommunikációs eszközt a cégek mindössze 50%-a, marketing innovációt pedig csak 23%-a alkalmazott. A felmért cégek 10%-ának online jelenléte nulla, és 23%-a nem rendelkezik saját honlappal. A közösségi médiaszereplés is csupán a felmért cégek 52%-ára jellemző. Az „egy ember egy show” látszik a cégek 37%-ánál, ahol a döntéseket még mindig a tulajdonosok/vezetők szűk köre hozza, senkivel sem konzultálva. Saját vállalkozói tulajdonságait minden tekintetben igen magasra értékelte a válaszadók 44%-a, ami azért némi elfogultságot is jelez.

Versenyképesség és kormányzati kkv-politika

A kicsiség hátrányait leginkább egyedi piaci pozicionálással, együttműködéssel, innovációval és fokozott digitalizációval lehetne ellensúlyozni. Kulcsfontosságú lenne még az alkalmazottak továbbképzése mind az innováció, mind a digitalizáció szempontjából is. Ezek mind a hazai mikro- kis- és középvállalatok (mkkv) most már lassan három évtizedes problematikus pontjai közé tartoznak.

A „mit lehetne tenni?” kérdésre pedig a válasz az, hogy az egy kaptafára méretezett felfogás helyett a vállalatok egyéni erősségeit, gyengeségeit figyelembe vevő, egyedi vagy homogén csoportokra szabott, célzott támogatás, segítségnyújtás lehet a célravezető. A leginkább

ott várható eredmény, ahol a versenyképesség tényezői közül csak néhány hiányzik, vagy keveset kell tovább erősíteni.

Felmérésünk szerint a minta hatodának vészesen gyenge a versenyképessége szinte minden szempontból. Az itt lekötött erőforrásokat, munkaerőt talán jobban tudnák hasznosítani a magas versenyképességű, feltehetően jóval hatékonyabb, potenciálisan növekedni képes cégek.

A versenyképességet befolyásoló másik tényezőcsoport a külső környezet, ezen belül is a kormányzati politika. Magyarországon a rendszerváltás óta minden kormány kihangsúlyozta, hogy milyen fontos a kisvállalatok támogatása. Ugyanakkor az mkkv-szektor helyzete ellentmondásosan alakult. A 2010 előtti politikákról egy külső szemlélő, a transzformációs országok kkv szektorpolitikáját kutató Bruno Dallago, a Trentoi Egyetem professzora úgy vélekedett, hogy „a kkv-politikák sohasem voltak sem költséghatékonyak, sem időben stabilak vagy megfelelőek ahhoz, hogy elősegítsék a magyarországi kkv-k versenyképességének növelését a globalizált világban”.

Ellentmondások jellemzik a 2010 óta regnáló Orbán-kormányok mkkv politikáját is.

A mérleg egyik serpenyőjében áll a kisvállalati hitelek kamatjainak jelentős csökkenése, a finanszírozási pozíciók javulása, az adó- és járulékterhek csökkentése. Ide sorolnám a gazdaságfehérítő intézkedéseket is, mint az online pénztárgép, az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer, és az online számla bevezetése még akkor is, ha az indulások meglehetősen döcögősre sikerültek.

A statisztikák szerint az mkkv-k hatékonysága a 2017-es időszaktól kezdve dinamikusan nőtt, meglátásom szerint azonban ez inkább az adóbevétel növelő, gazdaságfehérítő intézkedéseknek és az általános konjunktúrának, nem pedig a gazdaságfejlesztő politikának köszönhető. Az adminisztratív terhek csökkentésében bizonyos területeken (e-kormányzat) sikerült előrelépni, azonban több esetben a bürokratikus terhek növekedtek vagy éppen nem csökkentek. Az adófajták száma változatlanul igen magas (55 feletti).

Alacsony hatékonyságú támogatások

A mérleg másik serpenyőjében áll, hogy tovább folytatódott az a gyakorlat, amely a kkv-k támogatását döntő mértékben a pénzügyi pozíciók javításával képzeli el. A kisvállalatok finanszírozása az elmúlt évtizedben, jórészt az EU-tól kapott jelentős pénzeknek köszönhetően, sokat javult. Azonban a felhasználás alacsony hatékonyságú, a versenyképesség növekedéséhez nem igazán járult hozzá. A bonyolult, merev pályázati rendszer a kisebb cégeket különösen hátrányos helyzetbe hozza. A kedvezményes, visszatérítés nélküli források megjelenésével a járadékvadász magatartás és a korrupció is felerősödött. Az ingyenes források csupán a cégek egy szűkebb körét érik el, és nem feltétlenül azokat, amelyeknek erre szükségük lenne, vagy a leghatékonyabban tudnák felhasználni.

Ez a donorfüggő támogatási rendszer hosszabb távon fenntarthatatlan, a források kimerülésével a programok is megszűnnek.

Bár a magam részéről egyet tudok érteni a hazai tulajdonú cégek erősítésének céljával, a támogatások kedvezményezettjeinek célzott, sokszor politikai és nem érdem vagy képesség alapú kiválasztása biztosan nem jár a versenyhelyzet erősödésével. Egy másik rendszerszintű probléma a szabályozás változékonysága, a törvények gyakori módosítása, ami rendszeresen a vállalkozói panaszlista élén szerepel. 

Mit lehetne tenni? Jórészt egyet tudok érteni az Információs és Technológiai Minisztérium (ITM) által készített „A magyar mikro- kis- és középvállalkozások megerősítésének stratégiája” című dokumentum célkitűzéseivel, hogy a növekedésre képes vállalati kör értékteremtő képességét ajánlatos megerősíteni és a kkv-szektor számára

a működéshez szükséges kiszámítható kereteket kell biztosítani.

Ehhez pedig a versenyképesség- és hatékonyságnövelésen keresztül vezet az út. Ugyanakkor, véleményem szerint ezek a célok a jelenleg működő és a tervezett pályázati rendszerrel nem elérhetők.

Merre kellene elindulni?

Az alábbiakban csak néhány kiragadott példán keresztül szemléltetném az elmozdulás irányát.

Szakítani kellene a vállalatokat egyedileg támogató ingyenes juttatások gyakorlatával, és a piaci típusú, normatív, visszatérítéses forrásokra kellene helyezni a hangsúlyt, amely garantálná a finanszírozási programok fenntarthatóságát is.

A nagyvállalatok piactorzító támogatásával teljes mértékben fel kellene hagyni.

A szabályozásnak, az egyéni kivételek gyártása helyett a mindenkire érvényes normativitás irányába kellene elmozdulnia. Halkan megjegyzem, ezek az intézkedések a jelenlegi EU-kritikák egy részét is annullálnák.

Hasznos lenne a kisvállalatok működését támogató üzleti szolgáltatások – jogi, szabadalmi, innovációs, marketing, üzletviteli, pénzügyi, menedzseri, digitális megoldások stb. – fejlesztése, amelyek elősegíthetnék a vállalatok egyéni kompetenciáinak javulását. Ezekre eddig a digitalizációt kivéve nem, vagy alig jutott forrás. A munkavállalók, valamint a potenciális és a meglevő vállalkozók készségeinek és szakmai tudásának növelése, a továbbképzések rendszerbe illesztése az oktatási szféra feladata lenne.

Az adókedvezményeket is át kellene kalibrálni, a sportcélok helyett az innováció, az oktatás, a beruházás és a környezetvédelem irányába. Biztos nem leszek vele népszerű, de a magam részéről megszüntetném a kisvállalkozások kedvezményes adózási lehetőségeit, különös tekintettel a kisvállalati adóra (kiva) és a kisadózó vállalkozások tételes adójára (kata), amelyek jórészt az alacsony versenyképességű cégek fennmaradását segítik elő, a munkavállalókat az álvállalkozások irányába terelik, és csökkentik az adó- és járulékbevételeket. Az adóadminisztráció csökkentésének hatékony módja lehet az adónemek drasztikus csökkentése, a kisadók kivezetése.

Szerintem tíznél többfajta adóra nem lenne szükség.

Ez mind a vállalkozóknak mind az adóhatóságnak könnyebbséget jelentene.

A kisvállalatokat érintő változtatások nem választhatók el más nagy rendszerek – oktatás, egészségügy, közbeszerzés, tulajdonjogok fokozott védelme – reformjaitól. Alapvető érdekünk, hogy olyan dinamikusan növekvő kisvállalatok jöjjenek létre, amelyek nagyvállalatokká válva a gazdasági növekedés motorjai, társadalmi szempontból pedig a magyar tehetségek felemelkedésének követendő példái lehetnek. Mindenesetre az átalakulások termelékenységjavító hatásai, ha egyáltalán megtörténnek, csupán hosszabb távon érvényesülnek. Éppen ezért

a reformokhoz - most nehezen látható - politikai és nemzeti megegyezés szükséges.

Ennek megvalósításáról pedig sokat tanulhatnánk Írországtól.

A G7 Holnap Felzárkózás sorozatának szerkesztője Bogár Zsolt és Simon Andrea.