Hírlevél feliratkozás
Bogár Zsolt
Újságíró, a G7 Holnap egyik sorozatszerkesztője.

Végső soron mi kell Magyarország felzárkózásához?

2021. december 22. 15:55

Egy gazdasági lap jövővel foglakozó véleményrovata mivel mással is indíthatott volna, ha nem azzal, hogy megnézi, az elmúlt 30 évben meddig jutottunk régiós szomszédainkhoz és a mag-Európához (EU15, Nagy-Britannia kiesésével EU14) képest.

Az elmúlt három hétben nyolc vendégszerzőt kértünk fel, hogy mutassák be, véleményük szerint mennyire tekinthető sikeresnek Magyarország felzárkózása,

milyen pályán halad jelenleg az ország,

és hogyan tudna túllépni azokon a problémákon, amelyek leginkább visszahúzzák.

A G7 Holnapot egy olyan formátumnak terveztük, amelyben a szerzők nem feltétlenül egymással vitatkoznak, hanem írásaikkal újabb és újabb szempontokat villantanak fel, megmutatva egy-egy kihívás megannyi aspektusát, a szóba jöhető válaszok nehézségeit.

A heteken át tartó sorozatot minden esetben olyan írással szeretnénk zárni, amely összegzi az adott témában a leírtakat, és levonja a tanulságokat. Továbbá kedvet csinál azoknak is a cikkek elolvasásához, akik ezt még nem tették meg, vagy szeretnék kitalálni, hogy kitől, milyen észrevétel vagy ötlet szivárgott be az ehhez hasonló összegzésbe. Játék, de komolyan.

Mit láttak?

Már annak megítélése sem egyértelmű, hogy mit értsünk felzárkózáson. Ha pusztán az egy főre jutó – vásárlóerő alapján számolt – GDP-t nézzük (ami hagyományosan a felzárkózással kapcsolatos statisztikai mutatók arany-sztenderdje), akkor jól láthatóan a térségi országok mind közelebb kerültek az elmúlt két évtizedben a régi uniós tagországok fejlettségi átlagához. De míg Csehország fejlettsége lassan megközelíti az EU14 átlagát (82%), Magyarország a felzárkózásban egy jóval alacsonyabb szinten halad Lengyelország, Szlovákia és Románia (63-67%) útitársaként.

De ha valamire megtanította ez a sorozat az érdeklődő olvasót, az talán az, hogy

ne higgyünk csak a GDP-nek,

nézzünk a trendek mögé, és vegyünk több változót figyelembe. Már az sem mindegy, milyen a növekedés szerkezete, regionális eloszlása, mi a növekedés motorja, mennyire fenntartható, milyen tartalékai vannak és legfőképpen hogyan csapódik le a jövedelmekben: mennyit érez mindebből a lakosság.

Magyarországon óriási a külföldi működőtőke (FDI) súlya: a GDP-hez viszonyított aránya az egyik legmagasabb (61%) a térségben, és ez még inkább igaz, ha csak a feldolgozóipart nézzük. A külföldi leányvállalatokhoz azonban szigetszerű működés kapcsolódik: az általuk előállított termékek importhányada magas, a hazai tulajdonú vállalkozások a várakozásokkal szemben nemigen tudnak beszállítóként rácsatlakozni.

A magyar kormány eközben kétszer annyit költ GDP arányosan a külföldi leányvállalatok kedvezményeire, mint a régiós társai, amellett, hogy ezek a cégek az adózott bevételük egyre nagyobb hányadát (70% körül) máshol fektetik be, így a helyi gazdaságfejlesztő hatásuk egyre kisebb. Az elmúlt évek fordulata, hogy ma már nem is a külföldi működőtőke a növekedésünk motorja, hanem

azok a szektorok, melyekben a hazai tulajdonú vállalkozások a főszereplők.

A gazdaság nemzetközi versenyképességét ennek ellenére még mindig a térségi viszonylatban alacsonynak számító bérek és adók, valamint a legnagyobb beruházásösztönző támogatások adják. Az állam megkönnyíti a nemzetgazdaságilag kiemelt beruházások engedélyezését, beleértve azokét is, amelyek ökológiailag aggályosak. Az, hogy a duális gazdaság kinövéséért az állam próbál tenni, azon is látszik, hogy az elmúlt években javultak a hazai vállalkozások finanszírozási lehetőségei, és komoly gazdaságfehérítő lépéseknek köszönhetően (online pénztárgép, elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer, online számlázás, adminisztratív terhek csökkentése) jelentősen visszaszorult a szürke gazdaság.

A magyar cégek versenyképessége ugyanakkor minden szegmensben elmarad az uniós átlagtól: térségi összehasonlításban is a vállalkozások számához képest kevés cégnél van innováció, termékfejlesztés, külpiaci tapasztalat, előrehaladott digitalizáció. Úgy tűnik, a jelenlegi pályázati rendszernek alacsony a hatásfoka: nem tud érdemben hatni a versenyképességre, nem erősíti kellően és célzottan azokat a képességeket, amelyek segítik a növekedést.

Azok a cégek, amelyek tudásuknál, szolgáltatásuknál és méretüknél fogva piaci viszonyok között is képesek lennének versenyezni, sok esetben nem rúgnak labdába azok mellett, amelyek könnyebben férnek hozzá pályázati pénzekhez, támogatásokhoz. Ezzel kapcsolatban nagy kérdés, hogy

mire lesznek képesek az Orbán-kormány idején helyzetbe került iparágak és új iparági bajnokok:

meglesznek azok a képességeik, amelyek révén nemcsak a hazai pályán, hanem külhoni piacokon is helyt tudnak állni?

Noha az uniós pénzeknek is elvben a leszakadó régiók felzárkózását kellene szolgálniuk, az elmúlt harminc évben Magyarországon belül még inkább nőttek a régiós különbségek. Míg Budapestnek és Pest megyének lényegében nincs szüksége külön támogatásra, a feldolgozóipari térségek a vidéki megyékben közepes fejlettségi csapdába kerültek, a többi megye pedig még alacsonyabb szinten próbál zárkózni. Budapest nyilvánvalóan nem képes magával húzni az ország kétharmadát.

De nemcsak a regionális-megyei különbségek nagyok, a nemzeti jövedelem bővüléséből nagyon eltérő módon részesül a lakosság is: az elmúlt harminc évben a leggazdagabb egy százalék annyit profitált, mint a társadalom szegényebb fele összesen. Ez is jól mutatja, hogy a rendszerváltás után nem az vált a gazdaság- és társadalompolitika központi témájává, hogy mennyien tudnak valóban élni az intézményi változások nyújtotta lehetőségekkel.

Érdemes elgondolkodni az elvárásaink realitásán is: a felzárkózás történelmi távlatokban nem papírforma, és egy bizonyos fejlettségi szint fölött ma már

sorsdöntő, hogy egy ország gazdasága miképp tud bekapcsolódni a tudásintenzív ágazatokba.

De míg a globális értékláncok a perifériát és félperifériát is becsatolják a termelésbe, addig a csúcstechnológiai ipar és a modern piaci szolgáltatások eleve a legfejlettebb térségekben koncentrálódnak. Előbb megy ki a képzett munkaerő külföldre, mint ahogy a tudásintenzív ágazatok megtalálják itt az otthonukat.

Mit javasoltak?

A szerzők szerint valóban korszakváltáshoz értünk: a külföldi működőtőke által ösztönzött gazdaságfejlesztés megrekedt, nem is vezethetett valódi felzárkózáshoz. A továbblépéshez olyan területek célzott és eredménycentrikus ösztönzése kell, amely már nem megy hosszútávú politikai-társadalmi közmegegyezés nélkül.

Mindenekelőtt stabil működési keretekre, jogi és gazdasági szabályzókra lenne szükség, amelyek védik a magántulajdont, a szerzői jogot, egyenlő versenyfeltételeket biztosítanak, és biztosítják a hosszú távú tervezést és a kölcsönös megelégedésre szolgáló kooperáció lehetőségét. A tudásintenzív ágazatokban a csapatmunka, a win-win alapú együttműködések alapvetőek: ennek a kultúráját erősíteni kell, amihez az oktatást is át kellene alakítani.

Nincs olyan jövőkép, ami ne helyezné a középpontjába az általános- és a szakirányú képzés fejlesztését, feltőkésítését, modernizációját. Ez nemcsak a humántőke-igény miatt fontos: az oktatás reformja része lenne annak a társadalmi modellváltásnak, amely szélesebb tömegeket bevon a modernizációba, és részesíti őket annak hasznából, valamint nem enged tovább tartósan leszakadni egyes társadalmi csoportokat, térségeket. Ez egyúttal alapfeltétele annak is, hogy

a társadalom erősebben épüljön kölcsönösségre, szolidaritásra, a társas kapcsolatok közötti minőségre.

Vagyis, egy jobb Magyarországnak.

Szintén kultúraváltással érne fel a vidéki térségek gazdaságfejlesztésének újragondolása: a helyi üzleti szféra képviselőit és a közeli tudáscentrumokat bevonó, egyedi, a helyi adottságokhoz igazodó fejlesztési tervekre és fenntartható programokra volna szükség. Ehhez többek között felkészült helyi tervezői szakapparátus és olyan decentralizált intézményrendszer kell, amelyben az országos, megyei, (megyei jogú) városi, helyi települési szereplők is együttműködnek. És az egyedi terveik nem kioltják, hanem kiegészítik egymást.

A külföldi működőtőke-függőséget a hazai tőkére, regionális multikra és középvállalatokra építő, a digitalizációt is előtérbe helyező, erőteljes „újraiparosítással” lehetne ellensúlyozni. Ehhez eleve a versenyre képesnek tűnő cégek hatékonyságnövelésére koncentráló – a korábbi gyakorlattal szemben – főként visszatérítendő támogatási formákra lenne szükség, hogy a járadékvadászat kevésbé érje meg, mint a szívós építkezés.

Míg az állami, részben uniós támogatások nagy része a járműiparba került, az eredeti céloknak megfelelően ténylegesen a környezetvédelem, innováció, illetve a kis- és középvállalatok fejlesztésének a szempontjait kellene érvényesíteni a támogatások megítélésében.

Lehet, hogy illuzórikus ilyen kereteket kívánni, de abban elég nagy az egyetértés, hogy három kicsi lépés nem elég az árokugráshoz,

a felzárkózáshoz sokkal tudatosabb társadalom- és gazdaságfejlesztésre volna szükség.

Voltak olyan országok, amelyek mindezt megértették, és előttünk járnak relatív fejlettségben.

Hogy melyek ezek?

Márcsak emiatt is érdemes figyelmesen elolvasni a G7 Holnap Felzárkózás-sorozatát.

G7 Holnap

Lukács András
2023. augusztus 22. 17:01 Élet

A lényegről kellene beszélni akkor is, amikor a közlekedésről beszélünk

A létünket veszélyeztető klíma- és környezeti válsághoz való alkalmazkodáshoz a városi közlekedést is alapvetően át kell alakítani.

Bogár Zsolt
2023. augusztus 9. 16:23 Élet

Varázsolj kis cilinderből nagy nyulat!

Klímasemlegesség, e-mobilitás, kapacitásszegény infastruktúra - ezek a városi közlekedés problémái.

Vargha Márton
2023. július 25. 16:22 Élet

Klubtagságival lehessen közlekedni a városban!

A sofőr nélküli autók korában a város nyújtotta szolgáltatássá alakulhat a közlekedés, amelyért használatarányos klubtagsági díjat kell fizetni. Bár mindez távolinak tűnhet, ideje lenne rá felkészülni.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. május 21. 16:34 Élet, Világ

Nem sietik el a boltokban használt vékony műanyag zacskók betiltását

Az Európai Unió tesz egy nagy lépést a műanyag hulladék csökkentése érdekében, de nagyon lassan és sok szempontból kritizált módon.

Avatar
2024. május 20. 05:13 Közélet

Mi a baja Európának a magyar alapítványi egyetemekkel, ami elvágja a diákok és kutatók külföldi útját?

Az egyetemek alapítványi fenntartása nem lenne probléma, ha a kuratóriumi tagok kiválasztása és működése nem lenne önkényes, a közpénzek útja pedig követhetetlen.

Könnyebb helyzetbe hozza a magyar kormányt az európai választás

Fennakadásokat igen, gazdasági kisiklást nem hoz az EP-választás várható kimenetele, Magyarországnak pedig jól jön a szigorúbb költségvetési felügyelet elodázódása.