Hírlevél feliratkozás
Vonyó Tamás
Gazdaságtörténész, fő kutatási területe a világháborúk gazdaságtörténete, illetve azok hatása az európai gazdaságok hosszútávú fejlődésére.

Ha a magyarok ma nyugati szinten élnének, az maga lenne a történelmi csoda

2021. december 6. 06:36

A fejlett Nyugathoz történő felzárkózás a reformkor óta a magyar társadalom és tágabban Közép-Európa népeinek legfontosabb reménysége volt. A dualizmus korától kezdve a mindenkori politikai elit vízióit, függetlenül a Nyugathoz való viszonyától és politikai irányultságától, a Nyugat „utolérése” határozta meg. Erre építette Magyarország is a társadalmi-gazdasági modernizációját.

Az elitek a felzárkózás elmaradására az előzmények miatt nem is tekinthettek másképp, mint a politikai hatalom és „a rendszer” kudarcára.

De miközben a nyugati orientáció kulturális és társadalmi szempontból érthető, növekedéselméleti és gazdaságtörténeti vonatkozásban a nyugati mérce és a felzárkózás realitása korántsem magától értetődő.

Habár relatív gazdasági lemaradásunk nemzetté válásunk kezdete óta a közbeszéd tárgyát képezte, annak okairól objektív tudományos vita az 1970-es évektől és különösen a rendszerváltás éveiben bontakozott ki. Ekkor vált domináns felfogássá mind nyugati, mind kelet-európai közgazdászok között, hogy a felzárkózás (konvergencia) – intézményi feltételek teljesülése esetén – a nemzetgazdaságok fejlődésében természetes folyamat és reális elvárás. Így ennek magvalósulásában, illetve hiányában mérhető a gazdasági rendszerek és gazdaságpolitikák hatékonysága.

Térségünkben a mai napig általános ez a megközelítés, pedig ez a feltételezés ma már sem elméleti, sem empirikus szempontból nem megalapozott.

Globális divergencia kevés kivétellel

Az országok fejlettségét ma is egy főre jutó GDP-ben, illetve az iparosodottság szintjében mérjük, mint ahogy a nyolcvanas évektől mind nyugati (Paul Bairoch, Angus Maddison), mind hazai (Erlich Éva) közgazdászok tették. Csakhogy ezek az összehasonlító adatok az iparosodott országokra ma már legalább az 1800-as évekig rendelkezésre állnak, az 1960-as évektől pedig a világ egészét lefedik. Ezekből a rekonstruált statisztikákból pedig egyértelműen kirajzolódik, hogy

az elmúlt kétszáz év globális gazdasági sztorija a divergencia – nem a konvergencia – volt.

A gazdaságtörténészek ezt a jelenséget „nagy divergenciának” nevezik.

A fejlett nyugati országok között a második világháború utáni évtizedekben megfigyelhető felzárkózási dinamika történeti perspektívában kivételesnek számít, és más térségekben nem érvényesült. Periférikus régiókban a centrumországok termelékenységét megközelítő felzárkózásra nagyon kevés példát említhetünk: Skandináviának a 20. század elején, Olaszországnak és Spanyolországnak, Finnországnak és Írországnak, valamint Japánnak és a kelet-ázsiai kistigriseknek a 20. század második felében sikerült. Ezen országok fejlődését rendkívül kedvező feltételek segítették, és az összlakosságuk a világ népességének mindössze néhány százalékát adja.

A teljes és tartós felzárkózás még ritkább. Az olasz és spanyol gazdaságok a kilencvenes években majdnem elérték a német, francia vagy brit munkatermelékenységet, azóta viszont alaposan visszaestek. Japán, Korea, Tajvan, Hongkong és Szingapúr a magas munkaerőráfordítás miatt közelítették meg az egy főre jutó amerikai GDP-t. De ezen országok egyikében sem haladta meg soha az egy munkaórára jutó hozzáadott érték az USA-ban mért értéknek még a hetven százalékát sem.

Legkorábban a 18. századtól az 1970-es évekig majd minden periféria visszaesett gazdasági fejlettségben a Nyugathoz képest. Afrikában, Ázsia és Latin Amerika nagy részében a visszaesés drasztikus mértéket öltött.

Európában kelet-nyugati relációban sem konvergenciáról, sem divergenciáról nem beszélhetünk. Való igaz, hogy térségünk egyik országában sem volt a fenti példákhoz hasonló sikeres felzárkózás. Ugyanakkor

nem is estünk jelentősen vissza a hagyományosan legfejlettebb észak-nyugat európai államokhoz képest.

Annak fényében, hogy Kelet-Európa fejlődését pusztító háborúk és megannyi forradalom hátráltatta, ez globális viszonylatban komoly történelmi eredmény.

Gyakran hivatkozunk a nagy népességű feltörekvő országok növekedési dinamikájára, de Kína vagy India az elmúlt évszázadban soha nem közelítették meg Kelet-Közép-Európa gazdasági fejlettségét (jól látszik ez az egy főre eső bruttó éves GDP-n), és még ma is távol vannak ettől.

Új növekedéselméletek, új gazdaságföldrajz

Az empirikus eredmények mellett az elméleti kutatásokban is forradalmi megújulás történt. Az 1960-as évekig domináns modernizációs elméletek a strukturális elmaradottságban növekedési potenciált feltételeztek. Eszerint: minél elmaradottabb egy ország, annál gyorsabb növekedést érhet el a fejlett iparágak meghonosításával és az ipari foglalkoztatás arányának növelésével. A feltörekvő országok pedig a már iparosodott gazdaságok fejlődési pályájának lemásolásával érhetik el a felzárkózást.

A nyolcvanas évekre uralkodóvá vált neoklasszikus növekedési modell már a technológiai fejlődésben jelölte meg a növekedés motorját. Kelet-Európában ekkor az összehasonlító gazdaságtan lett meghatározó, amelyet hazánkban leginkább Kornai János munkáiból ismerhetünk. Mivel ez az elméletrendszer is központi szerepet tulajdonított az innovációnak és a technológiai hatékonyságnak, neoklasszikus közgazdászokhoz hasonlóan az intézményi reformokban és a gazdasági nyitottságban látta a sikeres felzárkózás zálogát. Mindkét iskola feltételezte, hogy mind az innováció, mind az intézmények függetlenek a nemzetgazdaság erőforrásaitól, így azok a gazdasági fejlődés kívülről ható (exogén) tényezői.

Az elmúlt évtizedek elméleti eredményei ezeket az axiómákat döntötték le, és így megrendítették a közgazdászok hitét a konvergencia-hipotézisben.

Az „új növekedéselméletek” szerint az innováció és annak alkalmazhatósága nem független a felhalmozott erőforrásoktól, különösen a humántőke mennyiségétől és koncentrációjától.

A huszadik században a világpiacokon versenyképes ipari szabadalmak zöme a legnagyobb fejlett országokból származott. Az ott kifejlesztett technológiák viszont a feltörekvő gazdaságokban kevésbé, a legszegényebb térségek adottságai között pedig egyáltalán nem alkalmazhatóak.

Empirikus kutatások bizonyítják, hogy a hatvanas évektől a technológiai fejlődésből származó termelékenységnövekedés a tőkegazdag országokban összpontosult. Az „új gazdaságföldrajz” a telepítő tényezők jelentőségét emelte ki, melyek következében egyes gazdasági szektorokat más-más fejlődési dinamika jellemez. Míg a feldolgozóipar globális termelési láncokat épített ki, addig a csúcstechnológiai ipar és a modern piaci szolgáltatások a legfejlettebb agglomerációkban koncentrálódnak.

Ezen elméletek ismeretében könnyebben megérthetjük, hogy a felzárkózással kapcsolatos várakozásaink miért nem teljesültek. Miközben a tudásgazdaság ágazatainak fejlődését térségünkben a világpiaci centrumoktól való távolság és megfelelő tudásbázis hiánya hátráltatta, a globalizáció eredményeképp az ipari működőtőke és technológia beáramlása együtt járt a képzett munkaerő és az innovációra képes humántőke kiáramlásával.

Ez a kettősség magyarázza, hogy

lemaradásunk az európai integráció által biztosított versenyelőnyök és növekedési potenciál ellenére megmaradt.

Emellett fontos az intézmények szerepe: ám az „új intézményes gazdaságtan” szerint azok is a gazdasággal együtt fejlődnek, és így legalább annyira eredményei, mint feltételei a modernizációnak.

A fenntartható növekedés reálisabb cél, mint a felzárkózás

Nem egyértelmű az sem, hogy mit értünk felzárkózás alatt. Az országok gazdasági fejlődését a közelmúltig csak makrómutatókkal mértük, de az elmúlt tíz évben nagy előrelépés történt a társadalmi egyenlőtlenségek összehasonlító kutatásában is. A tőke- és technológiaimportra, valamint a globális munkamegosztásra épülő növekedés a 19. századhoz hasonlóan ma is növekvő jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségeket eredményez.

Összehasonlító adatbázisokból kiszámítható, hogy a nemzeti jövedelem bővüléséből 1989 és 2018 között a visegrádi országokban a társadalom leggazdagabb egy százaléka hasonló arányban profitált, mint a lakosság szegényebb fele. A balti országokban ez az arány még rosszabb, Dél-Kelet-Európában pedig az alacsony jövedelműek életszínvonala a rendszerváltás óta nem is nőtt jelentősen.

A gazdaságtörténeti és gazdaságelméleti eredmények tanulsága, hogy

a fenntartható növekedés reálisabb cél, mint a felzárkózás.

További fejlődésünk két sorskérdése, hogy képesek leszünk-e modernizálni tudásbázisunkat, és ezzel bővíteni a tudásgazdaságot, valamint hogy lesz-e olyan társadalmi modellváltás, amely a szélesebb tömegeket bevonja a modernizáció folyamatába és részesíti annak hasznából. Ennek feltétele nem a rendszer- hanem az értékváltás.

A rendszerváltó kelet-európai elitek többsége a munkaalapú tőkés társadalmat tartja követendőnek. Ebben a 19. századi filozófiában a társadalom birtokviszonyokon alapul, a gazdasági fejlődés motorja pedig a „bővített újratermelés”, vagyis az erőforrások és munkaerő növekvő felhasználása.

Nyugaton ezt felváltotta az érték- és tudásalapú társadalom modellje, amelyben a társadalom értékközösség, a fejlődés legfontosabb tényezője pedig a tudás. Utak, gyárak és stadionok helyett modern iskolákat építeni, munkások helyett innovátorokat nevelni nem akkor fogunk, ha száz év után tizedszer is rendszert váltunk, hanem amikor leszámolunk elavult érték- és normarendszerünkkel.

A G7 Holnap Felzárkózás sorozatának szerkesztője Bogár Zsolt és Simon Andrea.

G7 Holnap

Kalotay Kálmán
2022. június 24. 16:18 Vállalat, Világ

Túlélik-e a háborút a magyar cégek Oroszországban?

A kölcsönös közvetlen beruházások aránya alacsony, a gazdasági szankciók azonban egyes cégeknek igencsak fájhatnak.

Raskó György
2022. június 22. 17:18 Világ

Önellátásra rendezkedett be Oroszország mezőgazdasága

Az orosz mezőgazdaság „ütésálló”. Ha embargó sújtja, hamar reagál és a korábbinál is gyorsabban növekszik.

Pletser Tamás
2022. június 20. 04:34 Világ

Nem a gáznál a legfájdalmasabb a szakítás Oroszországgal

Véget ér a szabad energiakereskedelem korszaka, de az Oroszországgal való szakítást nehezíti, hogy akad a földgáznál nehezebben beszerezhető energiahordozó is.

Fontos

Torontáli Zoltán
2022. június 24. 12:47 Világ

Lenne egy jó módszer arra, hogy azonnal lássuk, mekkora az infláció

Egy német tanulmány megerősíti, hogy hasznos lenne rögtön a boltok kasszáinál mérni az árakat és az egyes termékek eladási volumenét is.

Torontáli Zoltán
2022. június 24. 10:42 Világ

Versenyt futnak a kutatók az idővel, hogy a klímaváltozást elviselő búzát nemesítsenek

Soha véget nem érő sziszifuszi munka folyik, amelyet az ipar nem támogat.

Stubnya Bence
2022. június 23. 16:22 Adat

A gyermektelen magyar minimálbéresek fizetését terheli a legmagasabb adó az egész régióban

Viszont a háromgyerekesek béreire rakódó adóterhek a legalacsonyabbak között vannak a környékbeli országok mezőnyében.