Hírlevél feliratkozás
Orbán Krisztián
Közgazdász, számos közéleti témájú cikk szerzője. Korábban Publius Hungaricus álnéven publikált nagy visszhangot kiváltó cikkeket a magyar elitről.

Nincs felzárkózás érdekegyesítés nélkül

2021. december 2. 06:35

Évtizedes összehasonlításban Magyarország látványosan rosszabbul muzsikál, mint bármelyik másik visegrádi ország. 2000 óta a magyar állampolgárok összes elkölthető reáljövedelme (euróban kifejezve) 20 százalékkal nőtt, míg a lengyeleké 60-nal, a cseheké 120-szal, a szlovákoké pedig 150-nel.

Ha 2010-et tekintjük kiindulási pontnak, akkor kisebb, de még mindig jelentős az elmaradásunk (sorrendben: 10-22-16-20%), annak ellenére, hogy a többieknél alacsonyabb bázisról indultunk.

Ráadásul az utóbbi évtized lemaradását úgy produkáltuk, hogy lakosságarányosan mi jutottunk a legtöbb EU támogatáshoz.

Röviden: szegényebbek vagyunk, lényegesen több támogatást kapunk, mégis lassabban nő a jólétünk, mint a többieké.

A GDP-növekedés illúziója

Csak a felzárkózás illúziója maradt, a GDP-adatokba való görcsös kapaszkodás. Abban is rosszabbak vagyunk, mint a többiek, de nem ennyivel. A GDP-növekedéséből viszont a magyarok többsége nem sokat érzékelhet. Ez pedig nem valamiféle kalibrációs hiba, hanem a harminc éve toldozott-foldozott politikai-gazdasági berendezkedésünk alapvető jellegzetessége.

A magyar modellben az egységnyi GDP-növekedésből sokkal kevesebb landol az állampolgárok bankszámláján, mint a többi visegrádi országban. A mi berendezkedésünk ugyanis a külföldi ipari befektetők és a járadékvadász vállalatok kiszolgálásán alapul.

Az alacsony vállalati jövedelemadó, nagyarányú profitrepatriálás és/vagy vagyonkimentés kombináció pedig legfeljebb rövidtávú hasznot hoz a gazdaságnak, a lakosságnak pedig még azt se nagyon. Így aztán a GDP-növekedésünk nagy része csak statisztika marad, nem valódi jólét emelkedés.

A NER hatása

Ráadásul a kilátásaink rosszabbak, mint a jelenlegi helyzetünk. Az elmúlt évtizedben drámaian megszaporodott külföldi gyártelepítések és a történelmi léptékű EU támogatásokon végrehajtott zabrálás csúcsra járatják a magyar modell fonákságait.

Már nemcsak arról van szó, hogy a magyar GDP kézzelfogható része landol külföldi bankszámlán. Hanem arról is, hogy az agyontámogatott külföldiek és az ennél is jobban megtolt járadékvadászok közt a versenyszféra hazai szereplőinek sincs nagyon más választása, mint hogy pályázatfüggők legyenek. Ezzel pedig

a magyar modell bedarálja azokat, akik a hosszú távú felzárkózásunk szempontjából a legfontosabbak lennének

– a korábban állami támogatás nélkül is versenyképes hazai vállalkozókat.

A másik közelgő viharfelhő a külföldi államadósságunk súlya. Ennek költsége közvetlenül csökkenti a magyar társadalom jólétét. Az elmúlt tíz év kegyelemi állapothoz hasonló nemzetközi pénzügyi viszonyai közt mindez nem fájt igazán, de a következő évek kamatszintje nagy ballasztot tehet a nyakunkba.

Miért a nyugati modell?

A nyugati modell az elmúlt kétszáz év vitathatatlan győztese. A modernitás teremtette új világhoz egyetlen rendszer sem alkalmazkodott olyan sikerrel, mint a nyugati.

Az elmúlt fél évszázad nagy ázsiai sikertörténetei is egytől egyig az ehhez való felzárkózást, a piacgazdaság, a jogbiztonság és a demokrácia kiépítését tűzték célul. Még az utóbbi időben magát ellenpontként pozícionáló Kína is ebbe az irányba haladt a 2017 körül beindított „vissza-pártállamosítási” fordulat előtt.

Ez persze nem kellene, hogy meglepetés legyen, hisz maga a modernitás jelensége is Nyugatról származik, a nyugati értékrendszer gyermeke. Amíg ezek az értékek jelentik az egyesszámú igazodási pontot a magyarok, illetve a számunkra releváns világ többségének, addig rövidlátó önteltség volna a nyugati modell magyar viszonyokra szabásával ellentétes célt kitűzni az ország számára.

Termelékenységet növelni – de hogyan?

Bár a cél többé kevésbé világos, az odavezető út egyáltalán nem az. Azt mindenki érti, hogy egy fejlettségi szint felett a felzárkózás „titka” a termelékenység gyors növekedése legalább egy generáción át. Az elmúlt évtizedek domináns közgazdasági iránya azonban képtelen volt megválaszolni azt a látszólag triviális kérdést, hogy ugyan mitől is nő tartósan a termelékenység. Helyette a közgazdaságtanra hivatkozó neoliberális ideológia adott receptet.

A kilencvenes évek eleje óta két válaszkísérlet épült be széleskörűen a felzárkózni vágyó országok politikájába: a tömeges és gyors piacosítás, valamint a külföldi működő tőke minél nagyobb mértékű bevonzása. Ezzel a stratégiával azonban egyelőre senki nem lépett a fejlett országok sorába, bukást és visszacsúszást viszont annál többet eredményezett.

Ebben az időszakban a felzárkózással kapcsolatban a legfontosabb és leginkább előremutató gondolatok a politikai gazdaságtan területéről érkeztek. Ezek szerint a nyugati modell záloga az a norma- és szabályrendszer (ezeket műszóval intézményeknek hívjuk), amelyeket az ott élő emberek követnek. Ezek az intézmények teszik lehetővé, hogy az egyes területekre specializálódó entitások alacsony költséggel és nagy hatékonysággal kooperáljanak.

A specialisták megengedhetik maguknak, hogy csak egy szűk témában legyenek kiválóak, mert tudják, hogy a többi szaktudást kockázatmentesen beszerezhetik mástól.

A sok kooperáló specialista pedig nagyon hatékony, azaz termelékeny tud lenni.

A fejletlenség visszahúzó ereje

Ezzel szemben a kevésbé fejlett országokban a rendszer által betartatott szabályok és az emberek fejében rögzült normák kevésbé fogják vissza a csalást és kevésbé büntetik a csalót. Az itt élő emberek kevésbé együttműködőek, hisz nagy a veszélye annak, hogy megrövidíti őket az állam, az üzletfelek, a munkaadó vagy a munkavállaló.

Megpróbálnak minél több dolgot egyedül vagy a közvetlen környezetük segítségével megoldani. Ez teljesen racionális lépés a részükről, viszont azzal jár, hogy mindenki kevésbé specializálódik, így nem is lehetnek olyan hatékonyak, mint nyugati társaik. Ráadásul ezek a viszonyok kifejezetten helyzetbe hozzák azokat, akik hajlandóak és képesek kihasználni a csalás magas hozamát.

A járadékvadászat, a korrupció, a mások kifosztása rendszerint jövedelmezőbbek, mint a fokozatos építkezés.

Ez a jutalmazási visszacsatolás pedig biztosítja a rendszer fennmaradását annak minden hátránya ellenére.

Aki tehát szeretne felzárkózni, annak elsősorban a nyugati modellel kompatibilis szabály- és normarendszert kell kialakítania és fenntartania. Olyat, amelyik korlátozza a hatalmon lévőket, minimalizálja a járadékvadászattal megszerezhető jövedelmeket és védi a tulajdonjogot.

Mindehhez senki nem tud térképet adni, hanem minden országnak magának kell megtalálnia azt az utat, amelyen keresztül a helyi viszonyokhoz adaptálva kialakíthatja a kívánatos intézményeket.

Exportképes hazai cégek kellenének

Két dolog azért nagy bizonyossággal kijelenthető a témában. Az egyik, hogy az exportképes hazai vállalatoknak meghatározó szerepük van ebben a folyamatban. Ezek egyrészt csatornát, hozzáférést jelentenek a fejlettebb országok tudásához és elvárásaihoz.

Másrészt nagy külföldi kitettségük miatt kevésbé tudnak hatni rájuk a rossz, meghaladni vágyott hazai intézmények, és könnyebben válnak a kívánatos szabályok és normák elterjedésének helyi katalizátoraivá.

Ráadásul nagyobb cégek kerülhetnek ki közülük, mint a hazai piac mérete által korlátozottak közül, ami önmagában megnövelheti a súlyukat. Végül: az exportőrök szükségszerűen kevésbé függenek a hazai politikai viszonyoktól, mint a többiek.

Az ingyenpénz súlyos ára

A másik a kincsek átkának nevezett jelenség. A kívülről kapott nagy összegű transzferek aláássák a nyugati modell alapjait. Ilyen transzfer a segély, a megugró olajárból a kitermelőknél képződő extra nyereség, vagy éppen az EU-támogatások.

Ezek egyrészt aránytalanul megnövelik a politikai hatalom súlyát, hisz a döntéshozók hirtelen az ország viszonyaihoz képest elképesztő pénzek felett diszponálhatnak és így minden hatalmi ellensúlyukat elveszítik. Másrészt

a beáramló transzferek drámaian megemelik a béreket,

ami a gazdaság munkaerő-intenzív szektoraiban ellehetetleníti a kisebb szereplőket és ezen keresztül aláássák a hatalomtól hagyományosan független kisvállalkozók egzisztenciáját.

A felzárkózás ugyanis legalább annyira politikai kérdés, mint gazdasági. A szabályok alakítása, azok betartatása elsősorban állami és így politikai feladat. Nemcsak, sőt elsősorban nem arról van szó, hogy a felzárkózáshoz az államnak aktív anyagi segítséget kellene nyújtania a vállalatok számára.

Az ezzel kapcsolatos kísérletek jó esetben rettentő alacsony hatékonyságúnak, rossz esetben kontraproduktívnak bizonyultak mind itthon, mind a nagyvilágban. A valódi feladat annak megakadályozása, hogy a politika szimpla önérdekből szétverje a felzárkózást biztosító intézményeket.

Érdekegyesítés nélkül nem megy

A sikeres felzárkózás sikeres hatalmi koalíciók sorozatát feltételezi. Sokkal többről van azonban szó, mint egy-egy pártok közti alkuról. Ahhoz, hogy az ilyen szövetségek hatása tartós lehessen, valójában különböző helyzetű társadalmi csoportok közti érdekazonosságot kell tudni létrehozni.

Ennek része lehet például az, hogy

a nyertesek kompenzálják a vesztesek egy részét,

hogy az iskolarendszer egyre több nyertest képez, vagy hogy az állam nem engedi egész országrészek vagy csoportok tartós leszakadását. Magyarul legalább a társadalom többsége számára kifizetődővé kell tenni a felzárkózást.

Mindehhez elengedhetetlen egy olyan érdekegyesítő vízió, amely mentén a szóban forgó hatalmi koalíciók létrejöhetnek, átalakulhatnak – és számon kérhetővé válnak. Enélkül maradnak a rövid távú programok és alkuk, a rögtönzések és végső soron az ismételt leszakadás.

Mert megannyi ország, köztük a miénk történelme is azt mutatja, hogy mindig ott lebeg a fejünk felett annak lehetősége, hogy a változások gazdasági és kulturális veszteseire épített sérelmi politika rövid idő alatt szétzilálja a felzárkózás alapjait.

A „veszettek”, a legelmaradottabb falura is azonnal nyugati elvárásokat oktrojálók, a vesztesek szempontjait figyelmen kívül hagyók valójában ellehetetlenítik az ilyen szövetségeket és a nyugati modell ellenfeleit hozzák helyzetbe.

Az érdekegyesítő vízió megalkotása a magyar elit feladata lenne

Az érdekegyesítő társadalmi vízió azonban még nyomokban sem létezik. Tudjuk, hogy rossz úton jártunk 2010-ig, tudjuk, hogy rossz úton járunk most, de hiányoznak az esetleges új pálya intellektuális alapjai.

Ennek lerakásához olyan emberekre van szükség, akik

egyszerre értik a nyugati modell működését és a Budapesten kívüli hazai realitásokat.

Vagy legalábbis olyan csapatokra, amelyekben jelen van mindkét tudás.

Sokan látják át, hogy a szakmájukat hogyan végzik Nyugaton, de kevesen értelmezik mindezt rendszerszerűen. Ennél is kisebb azok halmaza, akik hasonlóképpen értik a hazai viszonyok egészét: nemcsak a budapesti valóságot, hanem kistelepülésekét is.

A 2010 előtti magyar elit azért bukott meg olyan csúfosan, mert Budapesten ülve jobban érdekelte Berlin és London, mint a magyar vidék. Sikeres felzárkózási pályát ilyen attitűddel nem lehet rajzolni. Helyette csak egy, a nyugati modellt értő, de a hazai valóságra fókuszáló megközelítés vihet előre.

Mindebből persze még nem lesz felzárkózás, de legalább érdemes lenne elkezdeni gondolkodni róla.

A G7 Holnap Felzárkózás sorozatának szerkesztője Bogár Zsolt és Simon Andrea.

G7 Holnap

Kalotay Kálmán
2022. június 24. 16:18 Vállalat, Világ

Túlélik-e a háborút a magyar cégek Oroszországban?

A kölcsönös közvetlen beruházások aránya alacsony, a gazdasági szankciók azonban egyes cégeknek igencsak fájhatnak.

Raskó György
2022. június 22. 17:18 Világ

Önellátásra rendezkedett be Oroszország mezőgazdasága

Az orosz mezőgazdaság „ütésálló”. Ha embargó sújtja, hamar reagál és a korábbinál is gyorsabban növekszik.

Pletser Tamás
2022. június 20. 04:34 Világ

Nem a gáznál a legfájdalmasabb a szakítás Oroszországgal

Véget ér a szabad energiakereskedelem korszaka, de az Oroszországgal való szakítást nehezíti, hogy akad a földgáznál nehezebben beszerezhető energiahordozó is.

Fontos

Jandó Zoltán
2022. június 26. 16:13 Pénz

Sokkal kevésbé hatékony, cserébe sokkal drágább a magyar rezsicsökkentés, mint a külföldi megoldások

A magyar rezsicsökkentés teljesen egyedi, hiszen ennyire differenciálatlan támogatás sehol máshol nincs. Ez viszont egyáltalán nem biztos, hogy jó.

Katona Hajnalka
2022. június 26. 04:34 Élet

Fontos szerepe van a nőknek a klímaváltozás megállításában

Ahol több a női menedzser, azok a cégek inkább tudják csökkenteni a karbonkibocsátásukat.

Torontáli Zoltán
2022. június 25. 15:23 Adat, Élet

A kelet-európaiak úgy tervezik, hogy többet költenek – kivéve a magyarokat

A magyar háztartásoknak már évek óta olyan jól megy, hogy nem terveznek többet költeni magukra, vagy inkább olyan rosszul, hogy nem gondolhatnak erre? Vagy csak szimplán pesszimisták?