Hírlevél feliratkozás
Orbán Krisztián
Közgazdász, számos közéleti témájú cikk szerzője. Korábban Publius Hungaricus álnéven publikált nagy visszhangot kiváltó cikkeket a magyar elitről.

Nincs felzárkózás érdekegyesítés nélkül

2021. december 2. 06:35

Évtizedes összehasonlításban Magyarország látványosan rosszabbul muzsikál, mint bármelyik másik visegrádi ország. 2000 óta a magyar állampolgárok összes elkölthető reáljövedelme (euróban kifejezve) 20 százalékkal nőtt, míg a lengyeleké 60-nal, a cseheké 120-szal, a szlovákoké pedig 150-nel.

Ha 2010-et tekintjük kiindulási pontnak, akkor kisebb, de még mindig jelentős az elmaradásunk (sorrendben: 10-22-16-20%), annak ellenére, hogy a többieknél alacsonyabb bázisról indultunk.

Ráadásul az utóbbi évtized lemaradását úgy produkáltuk, hogy lakosságarányosan mi jutottunk a legtöbb EU támogatáshoz.

Röviden: szegényebbek vagyunk, lényegesen több támogatást kapunk, mégis lassabban nő a jólétünk, mint a többieké.

A GDP-növekedés illúziója

Csak a felzárkózás illúziója maradt, a GDP-adatokba való görcsös kapaszkodás. Abban is rosszabbak vagyunk, mint a többiek, de nem ennyivel. A GDP-növekedéséből viszont a magyarok többsége nem sokat érzékelhet. Ez pedig nem valamiféle kalibrációs hiba, hanem a harminc éve toldozott-foldozott politikai-gazdasági berendezkedésünk alapvető jellegzetessége.

A magyar modellben az egységnyi GDP-növekedésből sokkal kevesebb landol az állampolgárok bankszámláján, mint a többi visegrádi országban. A mi berendezkedésünk ugyanis a külföldi ipari befektetők és a járadékvadász vállalatok kiszolgálásán alapul.

Az alacsony vállalati jövedelemadó, nagyarányú profitrepatriálás és/vagy vagyonkimentés kombináció pedig legfeljebb rövidtávú hasznot hoz a gazdaságnak, a lakosságnak pedig még azt se nagyon. Így aztán a GDP-növekedésünk nagy része csak statisztika marad, nem valódi jólét emelkedés.

A NER hatása

Ráadásul a kilátásaink rosszabbak, mint a jelenlegi helyzetünk. Az elmúlt évtizedben drámaian megszaporodott külföldi gyártelepítések és a történelmi léptékű EU támogatásokon végrehajtott zabrálás csúcsra járatják a magyar modell fonákságait.

Már nemcsak arról van szó, hogy a magyar GDP kézzelfogható része landol külföldi bankszámlán. Hanem arról is, hogy az agyontámogatott külföldiek és az ennél is jobban megtolt járadékvadászok közt a versenyszféra hazai szereplőinek sincs nagyon más választása, mint hogy pályázatfüggők legyenek. Ezzel pedig

a magyar modell bedarálja azokat, akik a hosszú távú felzárkózásunk szempontjából a legfontosabbak lennének

– a korábban állami támogatás nélkül is versenyképes hazai vállalkozókat.

A másik közelgő viharfelhő a külföldi államadósságunk súlya. Ennek költsége közvetlenül csökkenti a magyar társadalom jólétét. Az elmúlt tíz év kegyelemi állapothoz hasonló nemzetközi pénzügyi viszonyai közt mindez nem fájt igazán, de a következő évek kamatszintje nagy ballasztot tehet a nyakunkba.

Miért a nyugati modell?

A nyugati modell az elmúlt kétszáz év vitathatatlan győztese. A modernitás teremtette új világhoz egyetlen rendszer sem alkalmazkodott olyan sikerrel, mint a nyugati.

Az elmúlt fél évszázad nagy ázsiai sikertörténetei is egytől egyig az ehhez való felzárkózást, a piacgazdaság, a jogbiztonság és a demokrácia kiépítését tűzték célul. Még az utóbbi időben magát ellenpontként pozícionáló Kína is ebbe az irányba haladt a 2017 körül beindított „vissza-pártállamosítási” fordulat előtt.

Ez persze nem kellene, hogy meglepetés legyen, hisz maga a modernitás jelensége is Nyugatról származik, a nyugati értékrendszer gyermeke. Amíg ezek az értékek jelentik az egyesszámú igazodási pontot a magyarok, illetve a számunkra releváns világ többségének, addig rövidlátó önteltség volna a nyugati modell magyar viszonyokra szabásával ellentétes célt kitűzni az ország számára.

Termelékenységet növelni – de hogyan?

Bár a cél többé kevésbé világos, az odavezető út egyáltalán nem az. Azt mindenki érti, hogy egy fejlettségi szint felett a felzárkózás „titka” a termelékenység gyors növekedése legalább egy generáción át. Az elmúlt évtizedek domináns közgazdasági iránya azonban képtelen volt megválaszolni azt a látszólag triviális kérdést, hogy ugyan mitől is nő tartósan a termelékenység. Helyette a közgazdaságtanra hivatkozó neoliberális ideológia adott receptet.

A kilencvenes évek eleje óta két válaszkísérlet épült be széleskörűen a felzárkózni vágyó országok politikájába: a tömeges és gyors piacosítás, valamint a külföldi működő tőke minél nagyobb mértékű bevonzása. Ezzel a stratégiával azonban egyelőre senki nem lépett a fejlett országok sorába, bukást és visszacsúszást viszont annál többet eredményezett.

Ebben az időszakban a felzárkózással kapcsolatban a legfontosabb és leginkább előremutató gondolatok a politikai gazdaságtan területéről érkeztek. Ezek szerint a nyugati modell záloga az a norma- és szabályrendszer (ezeket műszóval intézményeknek hívjuk), amelyeket az ott élő emberek követnek. Ezek az intézmények teszik lehetővé, hogy az egyes területekre specializálódó entitások alacsony költséggel és nagy hatékonysággal kooperáljanak.

A specialisták megengedhetik maguknak, hogy csak egy szűk témában legyenek kiválóak, mert tudják, hogy a többi szaktudást kockázatmentesen beszerezhetik mástól.

A sok kooperáló specialista pedig nagyon hatékony, azaz termelékeny tud lenni.

A fejletlenség visszahúzó ereje

Ezzel szemben a kevésbé fejlett országokban a rendszer által betartatott szabályok és az emberek fejében rögzült normák kevésbé fogják vissza a csalást és kevésbé büntetik a csalót. Az itt élő emberek kevésbé együttműködőek, hisz nagy a veszélye annak, hogy megrövidíti őket az állam, az üzletfelek, a munkaadó vagy a munkavállaló.

Megpróbálnak minél több dolgot egyedül vagy a közvetlen környezetük segítségével megoldani. Ez teljesen racionális lépés a részükről, viszont azzal jár, hogy mindenki kevésbé specializálódik, így nem is lehetnek olyan hatékonyak, mint nyugati társaik. Ráadásul ezek a viszonyok kifejezetten helyzetbe hozzák azokat, akik hajlandóak és képesek kihasználni a csalás magas hozamát.

A járadékvadászat, a korrupció, a mások kifosztása rendszerint jövedelmezőbbek, mint a fokozatos építkezés.

Ez a jutalmazási visszacsatolás pedig biztosítja a rendszer fennmaradását annak minden hátránya ellenére.

Aki tehát szeretne felzárkózni, annak elsősorban a nyugati modellel kompatibilis szabály- és normarendszert kell kialakítania és fenntartania. Olyat, amelyik korlátozza a hatalmon lévőket, minimalizálja a járadékvadászattal megszerezhető jövedelmeket és védi a tulajdonjogot.

Mindehhez senki nem tud térképet adni, hanem minden országnak magának kell megtalálnia azt az utat, amelyen keresztül a helyi viszonyokhoz adaptálva kialakíthatja a kívánatos intézményeket.

Exportképes hazai cégek kellenének

Két dolog azért nagy bizonyossággal kijelenthető a témában. Az egyik, hogy az exportképes hazai vállalatoknak meghatározó szerepük van ebben a folyamatban. Ezek egyrészt csatornát, hozzáférést jelentenek a fejlettebb országok tudásához és elvárásaihoz.

Másrészt nagy külföldi kitettségük miatt kevésbé tudnak hatni rájuk a rossz, meghaladni vágyott hazai intézmények, és könnyebben válnak a kívánatos szabályok és normák elterjedésének helyi katalizátoraivá.

Ráadásul nagyobb cégek kerülhetnek ki közülük, mint a hazai piac mérete által korlátozottak közül, ami önmagában megnövelheti a súlyukat. Végül: az exportőrök szükségszerűen kevésbé függenek a hazai politikai viszonyoktól, mint a többiek.

Az ingyenpénz súlyos ára

A másik a kincsek átkának nevezett jelenség. A kívülről kapott nagy összegű transzferek aláássák a nyugati modell alapjait. Ilyen transzfer a segély, a megugró olajárból a kitermelőknél képződő extra nyereség, vagy éppen az EU-támogatások.

Ezek egyrészt aránytalanul megnövelik a politikai hatalom súlyát, hisz a döntéshozók hirtelen az ország viszonyaihoz képest elképesztő pénzek felett diszponálhatnak és így minden hatalmi ellensúlyukat elveszítik. Másrészt

a beáramló transzferek drámaian megemelik a béreket,

ami a gazdaság munkaerő-intenzív szektoraiban ellehetetleníti a kisebb szereplőket és ezen keresztül aláássák a hatalomtól hagyományosan független kisvállalkozók egzisztenciáját.

A felzárkózás ugyanis legalább annyira politikai kérdés, mint gazdasági. A szabályok alakítása, azok betartatása elsősorban állami és így politikai feladat. Nemcsak, sőt elsősorban nem arról van szó, hogy a felzárkózáshoz az államnak aktív anyagi segítséget kellene nyújtania a vállalatok számára.

Az ezzel kapcsolatos kísérletek jó esetben rettentő alacsony hatékonyságúnak, rossz esetben kontraproduktívnak bizonyultak mind itthon, mind a nagyvilágban. A valódi feladat annak megakadályozása, hogy a politika szimpla önérdekből szétverje a felzárkózást biztosító intézményeket.

Érdekegyesítés nélkül nem megy

A sikeres felzárkózás sikeres hatalmi koalíciók sorozatát feltételezi. Sokkal többről van azonban szó, mint egy-egy pártok közti alkuról. Ahhoz, hogy az ilyen szövetségek hatása tartós lehessen, valójában különböző helyzetű társadalmi csoportok közti érdekazonosságot kell tudni létrehozni.

Ennek része lehet például az, hogy

a nyertesek kompenzálják a vesztesek egy részét,

hogy az iskolarendszer egyre több nyertest képez, vagy hogy az állam nem engedi egész országrészek vagy csoportok tartós leszakadását. Magyarul legalább a társadalom többsége számára kifizetődővé kell tenni a felzárkózást.

Mindehhez elengedhetetlen egy olyan érdekegyesítő vízió, amely mentén a szóban forgó hatalmi koalíciók létrejöhetnek, átalakulhatnak – és számon kérhetővé válnak. Enélkül maradnak a rövid távú programok és alkuk, a rögtönzések és végső soron az ismételt leszakadás.

Mert megannyi ország, köztük a miénk történelme is azt mutatja, hogy mindig ott lebeg a fejünk felett annak lehetősége, hogy a változások gazdasági és kulturális veszteseire épített sérelmi politika rövid idő alatt szétzilálja a felzárkózás alapjait.

A „veszettek”, a legelmaradottabb falura is azonnal nyugati elvárásokat oktrojálók, a vesztesek szempontjait figyelmen kívül hagyók valójában ellehetetlenítik az ilyen szövetségeket és a nyugati modell ellenfeleit hozzák helyzetbe.

Az érdekegyesítő vízió megalkotása a magyar elit feladata lenne

Az érdekegyesítő társadalmi vízió azonban még nyomokban sem létezik. Tudjuk, hogy rossz úton jártunk 2010-ig, tudjuk, hogy rossz úton járunk most, de hiányoznak az esetleges új pálya intellektuális alapjai.

Ennek lerakásához olyan emberekre van szükség, akik

egyszerre értik a nyugati modell működését és a Budapesten kívüli hazai realitásokat.

Vagy legalábbis olyan csapatokra, amelyekben jelen van mindkét tudás.

Sokan látják át, hogy a szakmájukat hogyan végzik Nyugaton, de kevesen értelmezik mindezt rendszerszerűen. Ennél is kisebb azok halmaza, akik hasonlóképpen értik a hazai viszonyok egészét: nemcsak a budapesti valóságot, hanem kistelepülésekét is.

A 2010 előtti magyar elit azért bukott meg olyan csúfosan, mert Budapesten ülve jobban érdekelte Berlin és London, mint a magyar vidék. Sikeres felzárkózási pályát ilyen attitűddel nem lehet rajzolni. Helyette csak egy, a nyugati modellt értő, de a hazai valóságra fókuszáló megközelítés vihet előre.

Mindebből persze még nem lesz felzárkózás, de legalább érdemes lenne elkezdeni gondolkodni róla.

A G7 Holnap Felzárkózás sorozatának szerkesztője Bogár Zsolt és Simon Andrea.

G7 Holnap

Lukács András
2023. augusztus 22. 17:01 Élet

A lényegről kellene beszélni akkor is, amikor a közlekedésről beszélünk

A létünket veszélyeztető klíma- és környezeti válsághoz való alkalmazkodáshoz a városi közlekedést is alapvetően át kell alakítani.

Bogár Zsolt
2023. augusztus 9. 16:23 Élet

Varázsolj kis cilinderből nagy nyulat!

Klímasemlegesség, e-mobilitás, kapacitásszegény infastruktúra - ezek a városi közlekedés problémái.

Vargha Márton
2023. július 25. 16:22 Élet

Klubtagságival lehessen közlekedni a városban!

A sofőr nélküli autók korában a város nyújtotta szolgáltatássá alakulhat a közlekedés, amelyért használatarányos klubtagsági díjat kell fizetni. Bár mindez távolinak tűnhet, ideje lenne rá felkészülni.

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.