Hírlevél feliratkozás
Pataki György
Közgazdász, az Environmental Social Science Research Group (ESSRG) alapító kutatója.

A magyar modell nem vesz tudomást a társadalmi hátrányokról

2021. december 20. 06:36

A rendszerváltozás első éveiben élénk szellemi pezsgés jellemezte a hazai társadalmi fejlődés iránya és jövője körüli gondolkodást. Ennek akkoriban magam a „Közgáz” diákjaként lehettem részese. Az egyetemi élet sokszínű és részletekbe menő vitákkal zajlott a különféle gazdasági rendszerek és gazdaságszervezési megoldások előnyeiről és hátrányairól. Korántsem csak a „piac kontra állam” dichotómiájában gondolkodva, hanem historikusan, kontextusba ágyazottan és a gazdaság sokféle intézményesítési lehetőségét és annak gyakorlatait vizsgálva.

A hazai heterodox közgazdasági gondolatok Bródy András, Kornai János, Liska Tibor, Polányi Károly és mások műveiből ugyanúgy a beszélgetések tárgyát képezték, mint a piacgazdaságnak az európai és észak-amerikai ideái és változatai. A szellem és a képzelőerő szabad és nyitott volt a létező és lehetséges gazdasági és társadalmi valóságok sokféleségére, és érzékenyen észlelte az ezekbe ágyazott eltérő fölfogásokat a társadalmi jólétről.

A karanténba zárt képzelőerő

A rendszerváltozás intézményi lépéseinek előrehaladtával fokozatosan eltűnt a sokszínűség, a hazai intellektuális elit többsége szellemi karanténba zárta magát, és – nyitott viták híján – egyúttal a társadalmat is. Sohasem feledem azokat a hangokat az egyetemi élet néhány vezető kutatójától, akik szerint

előbb meg kell erősödjön itthon a nyugati „mainstream”,

majd azután szabad és érdemes az „alternatív” közgazdasági iskolákat művelni.

További példái voltak az önkéntes szellemi karanténnak többek között az olyan írások a tudományterület fő hazai szaklapjában, és azok a szakmai vitaestek, amelyekben a főáramú iskola hívei visszakézből tagadták a társtudomány-területek, köztük a pszichológia vagy a szociológia elméleteinek relevanciáját a közgazdaságtan számára.

Ezzel szemben ünnepelt előrelépésnek észlelték a racionális döntések elméletének szellemi hódításait a társadalomtudományok közgazdaságtanon kívüli területein. Nem meglepő tehát, hogy idővel az új nemzedékek képzésében az integrált társadalomtudományi szellem háttérbe szorult, a szakma gyakorlásában fölösleges időtöltésnek látszott a filozófiai, az elmélettörténeti és a historikus látásmód és reflexió.

Kormányokon átívelő hegemón uralom

A piacgazdaság és piaci társadalom ideológiájának uralma természetesen nemcsak a szellemi utánpótlás nevelésében, hanem a gazdaság- és társadalompolitikában ugyancsak hegemónná vált. Valójában több a közös a rendszerváltozás óta regnáló kormányok közpolitikai gyakorlatában, mintsem gondolnánk. A piaci társadalomba, mint a gazdasági érték és a társadalmi jólét teremtésének egyetlen reális intézményi megoldásába vetett hit töretlen. Politikai ideológiákon átívelő a

neoliberalizmus gazdaság- és társadalompolitikai gyakorlatának uralma

Magyarország rendszerváltozás utáni kormányzásában.

A szellemi karantén tulajdonképpen monokultúrát teremtett a hazai elit gazdaság- és társadalompolitikai gondolkodásában és gyakorlatában: eljött az elképzelhető világok legjobbika. A társadalmi képzelőerő Magyarországon is a fejlődés, mint gazdasági növekedés és a jólét, mint anyagi fogyasztás intézményi szükségszerűségébe vetett hit foglya.

Az ökológiai válságra is a piac a válasz?

Ez a hit és a vele összekapcsolódó hatalmi és érdekrendszer olyan erős, hogy még a globális ökológiai és igazságossági kihívásokra is újra és újra további piacok teremtésével igyekszik választ adni, miközben épp ez az intézményi logika a probléma oka, és így piackompatibilis megoldásai tulajdonképpen csak időhúzásnak és kirakatpolitikának alkalmasak. Az emberi és nem-emberi lények áruvá tételéből eredő válságot tehát további kommodifikációval igyekszünk megoldani a hegemón piaci logikának megfelelően: a válasz

a még több piac még gyorsabban és még mélyebbre hatolóan

a társadalmi szövetbe és a természeti rendszerekbe.

A rendszerváltozás után a döntéshozatalban és annak előkészítésében szerepet vállaló hazai elit – a  nemzetközi technokrácia hangos ovációjától kísérve – a társadalmi költségekre és igazságtalanságokra reflektálatlanul a minél gyorsabban kialakított képviseleti demokrácia és piacgazdaság formális intézményesítésének útjára lépett. Vitathatatlanok az egyéni szabadságjogok terén szerzett nyereségek a politikai demokrácia jogi megteremtéséből, az anyagi jólétben mérhető hasznok pedig a piacgazdaság intézményesítésének köszönhető gazdasági hatékonyság növeléséből és az anyagi fogyasztás kiterjesztéséből.

Azok a társadalmi csoportok, akik vagy irányító pozíciókba kerültek, vagy olyan társadalmi státusban és képességhalmazzal szembesültek az intézményi változásokkal, amely révén nyertesekké válhattak, saját élethelyzetükből nézve okkal érezték, érzik a változásokat a társadalom fejlődésének.

A demokrácia és a nyomor szélei

Olybá tűnhetett, mintha csak a negatív szabadságjogok, a magántulajdon dominanciáján alapuló gazdaság és a racionálisan saját hasznukat kereső gazdasági aktorok hiányoztak ahhoz, hogy a társadalmi jólét megvalósuljon, és ezt a képviseleti demokrácia és a szabad piac intézményi rendszereinek formális kiépítése elhozza. Sem a létező társadalmi hátrányok és sérülékenységek mibenléte, sem a már akkor is létező nyomor mélysége nem tette érzékenyebbé a gazdaság- és társadalompolitikai gyakorlatot a negatív szabadságjogokon túli társadalmi értékekre.

A pozitív szabadságok kérdése, vagyis

kik tudnak valóban élni a formális intézményi változások teremtette új társadalmi lehetőségekkel

nem vált a gazdaság- és társadalompolitikai központi témájává. A demokratikus intézményrendszer formalizmusán túl nem volt sem átfogó elképzelés, sem megvalósított stratégia a demokrácia megélhető tapasztalatainak megteremtésére, emiatt a demokrácia tanulási és gyakorlási lehetőségei társadalmilag túlzottan is szűk (és mára egyre szűkülő) terekben maradtak.

Mindez persze az úgynevezett átmenet közgazdaságtanának társadalomelméleti együgyüsége számára fölfoghatatlan és láthatatlan volt. Ez a társadalompolitika, amely szerint elegendő a formális intézményrendszer gyors átalakítása, és mintegy átjutunk a tervutasításos gazdasági rendszerből a piacgazdaságba, a politikai diktatúrából a demokráciába, jól tükrözte az uralkodó elitek ön- és társadalomkritikai szemléletének fogyatékosságait, empátiájuk és társadalmi szolidaritásuk hiányosságait.

Egy indikátor mind fölött

A szellemi karantént, a képzelőerő föladását jól példázza a minden kritikát túlélő GDP/GNP mint a társadalom jó úton járását jelző indikátor. Hiába Bródy András gondos elemzése a GDP/GNP hadigazdaságban gyökerezéséről. Hiába Kornai János intelme a közgazdászoknak, hogy a legrosszabb orvosok sem olyan ostobák, mint a legjobb közgazdászok, hogy egy komplex rendszer egészségét egyetlen mutatóval akarják kifejezni.

A GDP/GNP – megtestesítve a piaci társadalom értékmonizmusát – töretlenül uralja a gazdasági fejlődés gazdaságpolitikai, gazdaságelemzői és gazdasági média diskurzusait. E diskurzusok világában azonban

a lények dolgokká silányulnak, értéke annak lesz, ami erőforrássá tud válni,

ami vagy most rögtön pénzzé konvertálható, vagy ennek a jövőbeli ígéretét hordozza. A társadalom fejlődése és egészsége tulajdonképpen pénzügyi kalkulációk és elvárások iránymutatása és uralma alá kerül. Ebben minden elvérzik, alulmarad, ami lényként, és nem áruként viselkedik, legyen az emberi vagy nem-emberi lény.

Ezt a szemléletet tükrözi a rendszerváltozás utáni hazai gazdaság- és társadalompolitika különösen látványosan a gazdasági lejtmenetek és válságok idején. Rutinszerű válasza az újraelosztható közös forrásaink elvonása a gondoskodó és resztoratív szektoroktól (elsősorban az egészségügyi, környezet- és természetvédelmi, oktatási/kutatási és szociális szférától), ahol pedig a lények legalább részben lényként jelenhetnek meg, és nem puszta áruként kell eladniuk magukat.

Csak a hatékonyság

E rutinlépés persze teljesen érthető a GDP/GNP és anyagi (fogyasztás- és termelés-) növekedés vezérelte paradigmában, amely kizárólag a kommodifikált vagy áruvá tehető és birtokolható dolgokra irányul a jólét hordozóiként. Ám válságon kívül sem jobb a gondoskodó és resztoratív szakmák és szektorok társadalmi megítélése és helyzete a piaci társadalomban. Csak annyiban értékesek, és tarthatnak számot a mindenkori kormányzat osztogatta köz forrásaira, amennyiben eladható dolgokat hoznak létre.

Az oktatás

biztosítsa a munkaerőpiaci kimenetet,

a kutatás (tudomány) alapozzon meg új technológiákat, a környezet- és természetvédelem tartsa el magát (gazdálkodjon, turizmust fejlesszen), az egészségügy és a szociális szektorok forduljanak a magánjótékonyság és a piaci vállalkozás logikájú megoldások felé, és így tovább. Ebben a piaci társadalomban csak az életképes, ami hatékony, illetve áruként kívánatos, aki erre képtelen, csak magát okolhatja.

Más megközelítések

A rendszerváltozás folyamata lehetőséget adott a kritikai viszonyulásra és annak erősítésére, a mások elkövette társadalomfejlesztési hibákból való tanulásra, a képzelőerő szabadságának tudatos megőrzésére. Napirendre emelt olyan alapvető kérdéseket, hogy mi a jólét, mi az ember és a természet viszonya, milyen társadalmi és gazdasági berendezkedések milyen társadalmi értékeket intézményesítenek. Bizonyos társadalmi csoportoknak megélt élményt adott a rendszer formálásának lehetősége.

Ez az a lehetőség, amibe a társadalom valamennyi rétegét bevonva lehet a cselekvőképességet, a pozitív szabadságokat és a közösséget (együvé tartozást) megélhetővé tenni. A szolidaritás és az autonómia erősítésének és fenntartásának jegyében közösen alkotott és alakítható intézményi struktúrák teremtik meg a folyamatos társadalmi tanulás elnyomástól és instrumentalizációtól mentes tereit.

A rendszerváltozásban még látványos és jelentős szerepet játszó környezet- és természetvédelmi gondolat és értékvállalás nem vált az intézményrendszer befolyásos részévé, alárendelődött a gazdasági növekedést a minden kormányzat által minden áron erőltető gazdaságfejlesztésnek.

A zöld gondolat, az ökológiai felelősség eszméje nem hozott és jelentett érdemi szellemi befolyást

a gazdaság- és társadalompolitika mindenkori kormányzati alakítására. Nem jártak jobban a társadalmi szolidaritás és együttérzés szöveteiről gondoskodó szakmák és szektorok sem. A mai Magyarországon a gondoskodáshoz hozzáférés legkecsegtetőbb formája a piaci megoldás lett, akár az egészségügyet, az idősgondozást vagy egyéb területeket nézünk.

Sokdimenziós társadalmi modellt!

Az áruvá tett gondoskodási elemek a fizetőképesség alapján osztják gyümölcseiket, miközben az effektív kereslettel nem rendelkezők igényeit áthárítják a közösségi szolgáltatások romjait működtető szakmai hivatástudatra és felelősségérzésre, valamint a kormányzati programokkal és forrásokkal tudatosan alig-alig fejlesztett civil kezdeményezésekre és nonprofit szektorra. A hegemón piaci társadalom intézményi hasadékaiban és réseiben működnek a reciprocitáson és szolidaritáson alapuló gazdasági és társadalmi logikák, amelyek az áruvá nem tett vagy tehető lényekért és lényekkel testesítik meg a társadalmi jólét másfajta koncepcióját. Egy olyan koncepciót, ahol az emberi és nem-emberi lények jóléte összekapcsolt,

a munka és a társas kapcsolatok minősége ugyanolyan hangsúlyt kap,

mint az alapvető anyagi szükségletek kielégítése. Az alulról építkező közösségi megoldások e „niche” részei az autonómiát, a kapcsolódást és a szolidaritást megtestesítő gazdasági- és társadalmi rendszer intézményi lehetőségét is magukban hordozzák. A szellemi karaténből kilépve (újra) rácsodálkozhatunk e lehetőségek sokféleségére, és átalakíthatjuk egyéni és szervezeti cselekedeteinket ezek megerősítése érdekében, egy sokdimenziós társadalmi jólét koncepciójának intézményesítésén dolgozva.

A G7 Holnap Felzárkózás sorozatának szerkesztője Bogár Zsolt és Simon Andrea.

G7 Holnap

Bogár Zsolt
2021. december 22. 15:55 Közélet

Végső soron mi kell Magyarország felzárkózásához?

Legyen szó képzésről, gazdaságfejlesztésről, bérnövekedésről, értékközösségről, a társadalom nagy részét nem lehet belőle kihagyni. Ez a G7 Holnap Felzárkózás sorozatának összefoglalója.

Szepesi Balázs
2021. december 17. 06:36 Közélet

Megvannak az alapok a magyar gazdaság jövőbeli sikertörténetéhez

A rendszerváltás óta a magyar gazdaság gyorsabban fejlődött a világ átlagánál. A koronavírussal lezárult korszak után a prosperitás megalapozása új megközelítést igényel. Ez a G7 Holnap vitasorozatának újabb része.

Szerb László
2021. december 15. 06:35 Közélet

Mitől lennének a kkv-k a gazdaság motorjai, ha nem segítjük őket?

A jelenlegi adó- és támogatási környezet a túlélést segíti, de azt nem, hogy a kisvállalkozások nagyobbak, versenyképesebbek legyenek. Folytatódik a G7 Holnap cikksorozat.

Fontos

Váczi István
2022. január 24. 13:41 Világ

Mire mennek az ukránok az új, nyugati fegyvereikkel az oroszok ellen?

Egyre több nyugati páncéltörő fegyvert kap Ukrajna, de kérdéses, hogy egy esetleges háborúban ezek mennyire lesznek hatékonyan alkalmazhatók.

Hajdu Miklós
2022. január 23. 16:57 Pénz

Nincs két egyforma inflációs időszak, de adódott már a mostanihoz hasonló helyzet a történelemben

A termelési láncok második világháború alatti megakadása, majd a békekötés után a kereslet gyors élénkülése a mostanihoz hasonló inflációhoz vezetett.

Debreczeni Anna
2022. január 23. 07:32 Közélet

Zöld címkét kaphatnak idén a földgáz- és nukleáris projektek az EU-tól

Örök vita maradhat, hogy az atomerőmű, és főleg a földgáz bármilyen felhasználása mennyire zöld, és ezt várhatóan az új európai szabályozás sem fogja csitítani.