Hírlevél feliratkozás
Pataki György
Közgazdász, az Environmental Social Science Research Group (ESSRG) alapító kutatója.

A magyar modell nem vesz tudomást a társadalmi hátrányokról

2021. december 20. 06:36

A rendszerváltozás első éveiben élénk szellemi pezsgés jellemezte a hazai társadalmi fejlődés iránya és jövője körüli gondolkodást. Ennek akkoriban magam a „Közgáz” diákjaként lehettem részese. Az egyetemi élet sokszínű és részletekbe menő vitákkal zajlott a különféle gazdasági rendszerek és gazdaságszervezési megoldások előnyeiről és hátrányairól. Korántsem csak a „piac kontra állam” dichotómiájában gondolkodva, hanem historikusan, kontextusba ágyazottan és a gazdaság sokféle intézményesítési lehetőségét és annak gyakorlatait vizsgálva.

A hazai heterodox közgazdasági gondolatok Bródy András, Kornai János, Liska Tibor, Polányi Károly és mások műveiből ugyanúgy a beszélgetések tárgyát képezték, mint a piacgazdaságnak az európai és észak-amerikai ideái és változatai. A szellem és a képzelőerő szabad és nyitott volt a létező és lehetséges gazdasági és társadalmi valóságok sokféleségére, és érzékenyen észlelte az ezekbe ágyazott eltérő fölfogásokat a társadalmi jólétről.

A karanténba zárt képzelőerő

A rendszerváltozás intézményi lépéseinek előrehaladtával fokozatosan eltűnt a sokszínűség, a hazai intellektuális elit többsége szellemi karanténba zárta magát, és – nyitott viták híján – egyúttal a társadalmat is. Sohasem feledem azokat a hangokat az egyetemi élet néhány vezető kutatójától, akik szerint

előbb meg kell erősödjön itthon a nyugati „mainstream”,

majd azután szabad és érdemes az „alternatív” közgazdasági iskolákat művelni.

További példái voltak az önkéntes szellemi karanténnak többek között az olyan írások a tudományterület fő hazai szaklapjában, és azok a szakmai vitaestek, amelyekben a főáramú iskola hívei visszakézből tagadták a társtudomány-területek, köztük a pszichológia vagy a szociológia elméleteinek relevanciáját a közgazdaságtan számára.

Ezzel szemben ünnepelt előrelépésnek észlelték a racionális döntések elméletének szellemi hódításait a társadalomtudományok közgazdaságtanon kívüli területein. Nem meglepő tehát, hogy idővel az új nemzedékek képzésében az integrált társadalomtudományi szellem háttérbe szorult, a szakma gyakorlásában fölösleges időtöltésnek látszott a filozófiai, az elmélettörténeti és a historikus látásmód és reflexió.

Kormányokon átívelő hegemón uralom

A piacgazdaság és piaci társadalom ideológiájának uralma természetesen nemcsak a szellemi utánpótlás nevelésében, hanem a gazdaság- és társadalompolitikában ugyancsak hegemónná vált. Valójában több a közös a rendszerváltozás óta regnáló kormányok közpolitikai gyakorlatában, mintsem gondolnánk. A piaci társadalomba, mint a gazdasági érték és a társadalmi jólét teremtésének egyetlen reális intézményi megoldásába vetett hit töretlen. Politikai ideológiákon átívelő a

neoliberalizmus gazdaság- és társadalompolitikai gyakorlatának uralma

Magyarország rendszerváltozás utáni kormányzásában.

A szellemi karantén tulajdonképpen monokultúrát teremtett a hazai elit gazdaság- és társadalompolitikai gondolkodásában és gyakorlatában: eljött az elképzelhető világok legjobbika. A társadalmi képzelőerő Magyarországon is a fejlődés, mint gazdasági növekedés és a jólét, mint anyagi fogyasztás intézményi szükségszerűségébe vetett hit foglya.

Az ökológiai válságra is a piac a válasz?

Ez a hit és a vele összekapcsolódó hatalmi és érdekrendszer olyan erős, hogy még a globális ökológiai és igazságossági kihívásokra is újra és újra további piacok teremtésével igyekszik választ adni, miközben épp ez az intézményi logika a probléma oka, és így piackompatibilis megoldásai tulajdonképpen csak időhúzásnak és kirakatpolitikának alkalmasak. Az emberi és nem-emberi lények áruvá tételéből eredő válságot tehát további kommodifikációval igyekszünk megoldani a hegemón piaci logikának megfelelően: a válasz

a még több piac még gyorsabban és még mélyebbre hatolóan

a társadalmi szövetbe és a természeti rendszerekbe.

A rendszerváltozás után a döntéshozatalban és annak előkészítésében szerepet vállaló hazai elit – a  nemzetközi technokrácia hangos ovációjától kísérve – a társadalmi költségekre és igazságtalanságokra reflektálatlanul a minél gyorsabban kialakított képviseleti demokrácia és piacgazdaság formális intézményesítésének útjára lépett. Vitathatatlanok az egyéni szabadságjogok terén szerzett nyereségek a politikai demokrácia jogi megteremtéséből, az anyagi jólétben mérhető hasznok pedig a piacgazdaság intézményesítésének köszönhető gazdasági hatékonyság növeléséből és az anyagi fogyasztás kiterjesztéséből.

Azok a társadalmi csoportok, akik vagy irányító pozíciókba kerültek, vagy olyan társadalmi státusban és képességhalmazzal szembesültek az intézményi változásokkal, amely révén nyertesekké válhattak, saját élethelyzetükből nézve okkal érezték, érzik a változásokat a társadalom fejlődésének.

A demokrácia és a nyomor szélei

Olybá tűnhetett, mintha csak a negatív szabadságjogok, a magántulajdon dominanciáján alapuló gazdaság és a racionálisan saját hasznukat kereső gazdasági aktorok hiányoztak ahhoz, hogy a társadalmi jólét megvalósuljon, és ezt a képviseleti demokrácia és a szabad piac intézményi rendszereinek formális kiépítése elhozza. Sem a létező társadalmi hátrányok és sérülékenységek mibenléte, sem a már akkor is létező nyomor mélysége nem tette érzékenyebbé a gazdaság- és társadalompolitikai gyakorlatot a negatív szabadságjogokon túli társadalmi értékekre.

A pozitív szabadságok kérdése, vagyis

kik tudnak valóban élni a formális intézményi változások teremtette új társadalmi lehetőségekkel

nem vált a gazdaság- és társadalompolitikai központi témájává. A demokratikus intézményrendszer formalizmusán túl nem volt sem átfogó elképzelés, sem megvalósított stratégia a demokrácia megélhető tapasztalatainak megteremtésére, emiatt a demokrácia tanulási és gyakorlási lehetőségei társadalmilag túlzottan is szűk (és mára egyre szűkülő) terekben maradtak.

Mindez persze az úgynevezett átmenet közgazdaságtanának társadalomelméleti együgyüsége számára fölfoghatatlan és láthatatlan volt. Ez a társadalompolitika, amely szerint elegendő a formális intézményrendszer gyors átalakítása, és mintegy átjutunk a tervutasításos gazdasági rendszerből a piacgazdaságba, a politikai diktatúrából a demokráciába, jól tükrözte az uralkodó elitek ön- és társadalomkritikai szemléletének fogyatékosságait, empátiájuk és társadalmi szolidaritásuk hiányosságait.

Egy indikátor mind fölött

A szellemi karantént, a képzelőerő föladását jól példázza a minden kritikát túlélő GDP/GNP mint a társadalom jó úton járását jelző indikátor. Hiába Bródy András gondos elemzése a GDP/GNP hadigazdaságban gyökerezéséről. Hiába Kornai János intelme a közgazdászoknak, hogy a legrosszabb orvosok sem olyan ostobák, mint a legjobb közgazdászok, hogy egy komplex rendszer egészségét egyetlen mutatóval akarják kifejezni.

A GDP/GNP – megtestesítve a piaci társadalom értékmonizmusát – töretlenül uralja a gazdasági fejlődés gazdaságpolitikai, gazdaságelemzői és gazdasági média diskurzusait. E diskurzusok világában azonban

a lények dolgokká silányulnak, értéke annak lesz, ami erőforrássá tud válni,

ami vagy most rögtön pénzzé konvertálható, vagy ennek a jövőbeli ígéretét hordozza. A társadalom fejlődése és egészsége tulajdonképpen pénzügyi kalkulációk és elvárások iránymutatása és uralma alá kerül. Ebben minden elvérzik, alulmarad, ami lényként, és nem áruként viselkedik, legyen az emberi vagy nem-emberi lény.

Ezt a szemléletet tükrözi a rendszerváltozás utáni hazai gazdaság- és társadalompolitika különösen látványosan a gazdasági lejtmenetek és válságok idején. Rutinszerű válasza az újraelosztható közös forrásaink elvonása a gondoskodó és resztoratív szektoroktól (elsősorban az egészségügyi, környezet- és természetvédelmi, oktatási/kutatási és szociális szférától), ahol pedig a lények legalább részben lényként jelenhetnek meg, és nem puszta áruként kell eladniuk magukat.

Csak a hatékonyság

E rutinlépés persze teljesen érthető a GDP/GNP és anyagi (fogyasztás- és termelés-) növekedés vezérelte paradigmában, amely kizárólag a kommodifikált vagy áruvá tehető és birtokolható dolgokra irányul a jólét hordozóiként. Ám válságon kívül sem jobb a gondoskodó és resztoratív szakmák és szektorok társadalmi megítélése és helyzete a piaci társadalomban. Csak annyiban értékesek, és tarthatnak számot a mindenkori kormányzat osztogatta köz forrásaira, amennyiben eladható dolgokat hoznak létre.

Az oktatás

biztosítsa a munkaerőpiaci kimenetet,

a kutatás (tudomány) alapozzon meg új technológiákat, a környezet- és természetvédelem tartsa el magát (gazdálkodjon, turizmust fejlesszen), az egészségügy és a szociális szektorok forduljanak a magánjótékonyság és a piaci vállalkozás logikájú megoldások felé, és így tovább. Ebben a piaci társadalomban csak az életképes, ami hatékony, illetve áruként kívánatos, aki erre képtelen, csak magát okolhatja.

Más megközelítések

A rendszerváltozás folyamata lehetőséget adott a kritikai viszonyulásra és annak erősítésére, a mások elkövette társadalomfejlesztési hibákból való tanulásra, a képzelőerő szabadságának tudatos megőrzésére. Napirendre emelt olyan alapvető kérdéseket, hogy mi a jólét, mi az ember és a természet viszonya, milyen társadalmi és gazdasági berendezkedések milyen társadalmi értékeket intézményesítenek. Bizonyos társadalmi csoportoknak megélt élményt adott a rendszer formálásának lehetősége.

Ez az a lehetőség, amibe a társadalom valamennyi rétegét bevonva lehet a cselekvőképességet, a pozitív szabadságokat és a közösséget (együvé tartozást) megélhetővé tenni. A szolidaritás és az autonómia erősítésének és fenntartásának jegyében közösen alkotott és alakítható intézményi struktúrák teremtik meg a folyamatos társadalmi tanulás elnyomástól és instrumentalizációtól mentes tereit.

A rendszerváltozásban még látványos és jelentős szerepet játszó környezet- és természetvédelmi gondolat és értékvállalás nem vált az intézményrendszer befolyásos részévé, alárendelődött a gazdasági növekedést a minden kormányzat által minden áron erőltető gazdaságfejlesztésnek.

A zöld gondolat, az ökológiai felelősség eszméje nem hozott és jelentett érdemi szellemi befolyást

a gazdaság- és társadalompolitika mindenkori kormányzati alakítására. Nem jártak jobban a társadalmi szolidaritás és együttérzés szöveteiről gondoskodó szakmák és szektorok sem. A mai Magyarországon a gondoskodáshoz hozzáférés legkecsegtetőbb formája a piaci megoldás lett, akár az egészségügyet, az idősgondozást vagy egyéb területeket nézünk.

Sokdimenziós társadalmi modellt!

Az áruvá tett gondoskodási elemek a fizetőképesség alapján osztják gyümölcseiket, miközben az effektív kereslettel nem rendelkezők igényeit áthárítják a közösségi szolgáltatások romjait működtető szakmai hivatástudatra és felelősségérzésre, valamint a kormányzati programokkal és forrásokkal tudatosan alig-alig fejlesztett civil kezdeményezésekre és nonprofit szektorra. A hegemón piaci társadalom intézményi hasadékaiban és réseiben működnek a reciprocitáson és szolidaritáson alapuló gazdasági és társadalmi logikák, amelyek az áruvá nem tett vagy tehető lényekért és lényekkel testesítik meg a társadalmi jólét másfajta koncepcióját. Egy olyan koncepciót, ahol az emberi és nem-emberi lények jóléte összekapcsolt,

a munka és a társas kapcsolatok minősége ugyanolyan hangsúlyt kap,

mint az alapvető anyagi szükségletek kielégítése. Az alulról építkező közösségi megoldások e „niche” részei az autonómiát, a kapcsolódást és a szolidaritást megtestesítő gazdasági- és társadalmi rendszer intézményi lehetőségét is magukban hordozzák. A szellemi karaténből kilépve (újra) rácsodálkozhatunk e lehetőségek sokféleségére, és átalakíthatjuk egyéni és szervezeti cselekedeteinket ezek megerősítése érdekében, egy sokdimenziós társadalmi jólét koncepciójának intézményesítésén dolgozva.

A G7 Holnap Felzárkózás sorozatának szerkesztője Bogár Zsolt és Simon Andrea.

G7 Holnap

Kalotay Kálmán
2022. június 24. 16:18 Vállalat, Világ

Túlélik-e a háborút a magyar cégek Oroszországban?

A kölcsönös közvetlen beruházások aránya alacsony, a gazdasági szankciók azonban egyes cégeknek igencsak fájhatnak.

Raskó György
2022. június 22. 17:18 Világ

Önellátásra rendezkedett be Oroszország mezőgazdasága

Az orosz mezőgazdaság „ütésálló”. Ha embargó sújtja, hamar reagál és a korábbinál is gyorsabban növekszik.

Pletser Tamás
2022. június 20. 04:34 Világ

Nem a gáznál a legfájdalmasabb a szakítás Oroszországgal

Véget ér a szabad energiakereskedelem korszaka, de az Oroszországgal való szakítást nehezíti, hogy akad a földgáznál nehezebben beszerezhető energiahordozó is.

Fontos

Torontáli Zoltán
2022. június 24. 12:47 Világ

Lenne egy jó módszer arra, hogy azonnal lássuk, mekkora az infláció

Egy német tanulmány megerősíti, hogy hasznos lenne rögtön a boltok kasszáinál mérni az árakat és az egyes termékek eladási volumenét is.

Torontáli Zoltán
2022. június 24. 10:42 Világ

Versenyt futnak a kutatók az idővel, hogy a klímaváltozást elviselő búzát nemesítsenek

Soha véget nem érő sziszifuszi munka folyik, amelyet az ipar nem támogat.

Stubnya Bence
2022. június 23. 16:22 Adat

A gyermektelen magyar minimálbéresek fizetését terheli a legmagasabb adó az egész régióban

Viszont a háromgyerekesek béreire rakódó adóterhek a legalacsonyabbak között vannak a környékbeli országok mezőnyében.