Hírlevél feliratkozás
Gál Zoltán
A Pécsi Tudományegyetem Pénzügy és Számvitel Intézetének professzora, a Magyar Regionális Tudományi Társaság elnöke, a European Regional Science Association tanácsának tagja és a Global Network of Financial Geography hálózat kelet-európai nagykövete. Kutatási területeihez tartoznak a regionális pénzügyek és a regionális gazdaságtan.

Megbukott a multikra alapozott felzárkózás

2021. december 8. 06:56

Az elmúlt 25–30 évben a külföldi közvetlentőke-befektetések (FDI) nagysága gyors növekedést mutatott a visegrádi régió összes országában, miután a gazdaságpolitika az FDI-t a gazdasági átmenet szinte kizárólagos „csodaszerének” tekintette.

Az FDI nemcsak a tőkehiány kezelésére szolgált, hanem a gazdaság technológiai megújításának és szerkezetátalakításnak is meghatározó eszközévé vált. Azonban a tapasztalatok az mutatják, hogy az FDI önmagában nem vezet sem gyorsabb növekedéshez, sem automatikus felzárkózáshoz a kelet-közép-európai régióban.

FDI: „mindent vitt” a visegrádi régióban

Az FDI beáramlása gyökeresen átalakította a tulajdonosi struktúrákat. A külföldi tulajdon túlsúlya az 1990-es évek végére dominánssá vált a visegrádi országokban, először a banki és biztosítási szektorban, később pedig a feldolgozóiparban. 2015-ig a kelet-közép-európai országokba GDP-arányosan több külföldi közvetlen tőkebefektetés érkezett, mint a világ bármely más makrorégiójába (az adóparadicsomokat nem számítva).

A FDI-állomány GDP-hez viszonyított aránya 2019-ben Csehországban (76%), Magyarországon (61%), Szlovákiában (57%) és Lengyelországban (40%) is magas volt, főképp, ha összehasonlítjuk például ezt az arányt Németországéval (24%). Ha a külföldi leányvállalatok hozzájárulását nézzük a feldolgozóipari termelés értékéhez, akkor ez 2015-ben Szlovákiában (80%) és Magyarországon (72%) volt a legmagasabb. A régión belül ez az a két ország, amely

különösen függ a multinacionális vállalati értékláncoktól, illetve kisebb a hazai tulajdonú vállalatok súlya a feldolgozóiparban.

Miközben Magyarországon 2019-ben a működő vállalkozások alig 2,5 százaléka – mintegy 15 ezer – volt külföldi tulajdonú, ezek adták az összes hazai cég árbevételének felét, az export 80 százalékát, a pénzügyi szektor nélkül számított hozzáadott érték 51,4 százalékát (ami alapján hazánk az EU-nak a külföldi vállalatoktól leginkább függő gazdasága volt 2016-ban). Eközben a foglalkoztatottak 25 százaléka dolgozott csak ezekben a vállalkozásokban, melyek effektíve fizetett nyereségadója mindössze 3 százaléka körüli volt.

Nagy súly, kicsi gazdaságfejlesztési hatás

Míg a külföldi közvetlentőkével működő vállalatoknak aránytalanul nagy súlyuk van, kisebb pozitív gazdaságfejlesztési hatást generálnak. Részesedésük a beruházásokból egyáltalán nem kiugró, és egyre csökkenő mértékű. 2006-ban Magyarországon a külföldi közvetlentőke adta a beruházások 30 százalékát, ami 2013-ra 13 százalékra esett vissza (hasonló a tendencia a kelet-közép-európai régióban: 25-ről 6 százalékra). A csökkenő beruházási rátán belül is drasztikusan visszaesett a külföldi beruházások aránya. 2010 után a kormányzati és EU-s forrásból finanszírozott, illetve a hazai magánberuházások kaptak egyre nagyobb szerepet a gazdasági növekedésben.

A jelentős külföldi tőkebeáramlás ellenére

a GDP átlagos növekedése Magyarországon 1991 és 2020 között mindössze 2 százalékos volt, ami még a V4 országok 2,8 százalékos átlagától is jelentősen elmaradt.

 

A visegrádi országokban jelentős volt a növekedés visszaesése a három válság időszakában, 1991-ben -8 százalék, 2008 után -3,5 százalékos, 2020-ban -4,6 százalékos volt (Magyarországon: 1991-ben -3 százalék, 2008 után -7 százalékos, 2020-ban -5 százalékos volt.) A V4-eknek a 2008-as válság utáni hullámzó növekedési ciklusai sokkal inkább a EU-források beáramlásához, semmint az FDI befektetésekhez igazodtak. 2010 után az FDI helyett a hazai megtakarítások, valamint a pénzügyi, technológiai és infrastruktúra-fejlesztések váltak a belső növekedés motorjává.

De miért korlátozott az FDI gazdaságfejlesztő hatása?

Ez a kérdés több több tényezőre vezethető vissza. A közvetlen külföldi tőkebefektetések duális gazdasági struktúra kialakulásához vezetnek, melyben jelentős a szakadék a versenyképesebb külföldi tulajdonú nagyvállalatok és a kevésbé versenyképes hazai vállalatok között. Köztük jelentős beszállítói hálózatok nem jöttek létre, külföldi vállalatok korlátozottan vagy egyáltalán nem kapcsolódnak a hazai gazdaság szereplőihez, így a hazai gazdaságra átgyűrűző hatások szerepe is csekély. Sőt, a multik sok esetben kiszorítják a hazai (közép)vállalatokat a versenyből és a munkaerőpiacokról is, mivel a hazai cégek termék- és munkaerőpiacait foglalják el.

A külföldi vállalatok szigetszerűen működnek: a nyersanyagokat, félkész termékeket főként importból szerzik be, a termékeiket pedig exportpiacokon értékesítik, csak csekély mértékben támaszkodnak hazai beszállítókra. A profit nagy részét nem a hazai gazdaságban fektetik be újra, hanem kiviszik az országból. És a kutatás-fejlesztésben is minimális az együttműködés a külföldi és hazai többségi tulajdonú vállalatok között.

A kelet-közép-európai térség gazdaságainak versenyképessége nem az innovációkon nyugszik, hanem a külföldi leányvállalatok közepes technológiai szintet igénylő, sztenderdizált összeszerelő platformjain.

A munkahelyteremtés az FDI leggyakrabban hivatkozott előnye, de automatizált összeszerelő üzemeik gyakran nem igényelnek magasan képzett vagy nagy számú munkavállalót, viszont hozzájárulnak a jövedelmi egyenlőtlenségekhez. A munkahelyteremtés hatását jelentősen csökkentik a nagymértékű kormányzati szubvenciók, amelyek lényegében a munkabérköltségeket is évekre megtakarítják a külföldi beruházók számára. Magyarországon a GDP 2 százalékára rúgott a külföldi vállalatoknak juttatott állami támogatások átlagos nagysága, ami duplája a régió átlagának.

A közvetlen külföldi tőkebefektetések jövedelmi hatásai is nagyon korlátozottak, mivel az FDI-projektekből származó bevételek csak kis hányadát tudják a fogadó országok „megcsapolni”. A profitkivonás mértéke az idő előrehaladtával növekszik: az adózott eredmény átlagosan 70 százalékát kiviszik az országból. Mivel a külföldi beruházások importhányada rendkívül magas, a külföldi vállalatok külkereskedelmi hiányt termelnek, amivel jelentősen ronthatják a külkereskedelmi mérleget. Miután a leányvállalat és az anyavállalat úgy állapítja meg az egymás közti transzferárakat, hogy a kedvezőbb adózási feltételekkel bíró országban keletkezzen az adókötelezettségük nagy része, ezért az FDI révén keletkezett adóbevételek is túl alacsonyak. A multik fizetett effektív nyereségadója nagyjából harmada a hazai vállalatokénak.

Mit jelent mindez a felzárkózásunk szempontjából?

A rendszerváltást követő transzformációs válság miatt az 1990-es évek közepére olyan messze kerültünk az EU magterületeihez viszonyított relatív fejlettségben, mint az elmúlt száz évben soha. Az 1990-es évek derekán közel egy évtizedes növekedés indult be, ami Magyarországon jóval kisebb ütemű volt; de a V4-országok ekkorra ismét elérték 1978-as relatív fejlettségi szintjüket. A 2008-as válságot lassulás és stagnálás követte: 2018-ra a V4-országok 59 százalékos relatív fejlettségi szintet értek el a 12 legfejlettebb európai ország fajlagos GDP-éhez képest, ami a felzárkózás szempontjából az 1939-es relatív fejlettségi szintjüknek felel meg.

Magyarország 2018-ra az Európa12-höz viszonyított 55 százalékos relatív fejlettségi mutatójával nem érte el az 1913-ban mért 58 százalékos fejlettségét.

Ha tehát hosszabb időtávon nézzük a régiós növekedést, a 2010 utáni időszak növekedése egyáltalán nem kiugró, és az elmúlt másfél évszázad vonatkozásában a harmadik vagy a negyedik legalacsonyabb teljesítményt nyújtó évtizedről beszélhetünk a kumulatív GDP-hatás és a GDP átlagos növekedése alapján.

A kelet-közép-európai országok gazdasági integrációját a neoliberális ideológiák szabta „kelet-nyugati konvergencia” gazdaságpolitikai ígérete táplálta, amely magában foglalta a piacosítást, a privatizációt és a közvetlen külföldi befektetéseket. A feltétel nélküli piacnyitás, aszimmetrikus vámtarifarendszer (amely értelmében az EU-tagállamok fenntartották a vámokat az EU-tagjelölt országokkal szemben) és a hazai piac és vállalatok védelmét feladó túl gyors importliberalizáció – megfontoltabb piacvédelem hiányában – a versenyképesebb ágazatokat is válságba sodorta (élelmiszeripar, gyógyszeripar).

A csatlakozási időszakban a pénzügyi forrásokhoz történő hozzájutást szigorú előfeltételekhez kötötték. Ilyen volt a feltétel nélküli befektetésbarát és -ösztönző politika. Ennek is köszönhető, hogy már az EU-csatlakozás előtt megindult az FDI befektetések beáramlása (eleinte piacszerző, majd az olcsó munkaerőre építő hatékonyságkereső stratégiák mentén), aminek az EU-csatlakozás további lendületet adott.

Az Európai Uniót rendkívül aszimmetrikus politikai és gazdasági kapcsolatok jellemzik,

és ezek az aszimmetriák az elmúlt három évtized során újratermelték és tovább mélyítették a hagyományos történelmi függőségeket (tőke, technológia, export), miközben a globális értékláncokba integrálódás (külföldi multinacionális vállalatok cégen belüli hálózatain keresztül) és a külső finanszírozás (külföldi bankokon keresztül generált hitel-adósság kapcsolatok) új függőségeket teremtettek. Mindezek Magyarországot és régióját FDI-függő piacgazdaságként (Dependent Market Economy) integrálták az európai és a globális munkamegosztásba.

Honnan jöhetnek alternatív megoldások?

A 2008-as válságot követően általános kiábrándultság vált uralkodóvá a külföldi tőkebefektetéseken alapuló növekedési modellekkel kapcsolatban, ami alternatív megoldások keresésére ösztönözte a kormányzatokat. A gazdaságpolitikai retorika megváltozott, és elkezdődött a „jó” és a „rossz” FDI megkülönböztetése.

Magyarországon 2010 után speciális adózással nyomást kezdtek gyakorolni a „rossz multinacionális vállalatokra”, nevezetesen a külföldi bankokra, telekommunikációs cégekre és közszolgáltatókra, és néhány külföldi anyabank hajlandóságot is mutatott leányvállalatai eladására. Ennek ellenére a jól beágyazott, exportorientált feldolgozóipari leányvállalatok továbbra is állami támogatást élveznek bőséges ösztönzők formájában. Ebből következően

a visegrádi országokban az FDI-n alapuló növekedési stratégiák megmaradtak, legfeljebb némileg diverzifikálódtak földrajzi irányukat (kínai) és szektorális preferenciáikat tekintve (high-tech tudásintenzív ágazatok).

A V4-ek számára az is kérdés, hogy mennyire elérhetőek számukra a felzárkózást segítő „nem-FDI-alapú” „alternatív növekedési motorok”. Magyarország csak egy kisebb számú erősebb regionális multinacionális céggel rendelkezik, amelyek néhány iparágat dominálnak. Csehországban és főként Lengyelországban magasabb a hazai tulajdonú nagyvállalatok aránya, míg a cseh mikro- és középvállalkozások, illetve a lengyel és szlovák kisvállalkozások egészen versenyképesnek tűnnek régiós összehasonlításban. A top 10 árbevételű nagyvállalatból a hazai tulajdon aránya Magyarországon (16%) és Szlovákiában (8%) a legkisebb, míg a legnagyobb Lengyelországban (52%) és Csehországban (31%). Ugyanakkor mostanáig egyik ilyen vállalatcsoport sem lépett egyetlen országban sem egyértelműen az előtérbe, illetve nem érte el azt a kritikus tömeget, amely képessé tenné arra, hogy legalább részben átvegye a gazdaság dinamizálásának szerepét a külföldi tulajdonban működő vállalatoktól.

Az FDI-függőséget csak egy nagyon erős, hazai tőkére, regionális magyar multikra és középvállalatokra építő újraiparosítással lehetne ellensúlyozni, az FDI-ösztönzést pedig csak jelentősebb hazai beszállítói hálózatot kiépítő, valamint a high-tech tudásintenzív szektorokra kellene koncentrálni. A jóval kisebb FDI-kitettséggel rendelkező lengyel és a cseh gazdaság elitjével összevetve

a magyar oligarchia nem az újraiparosításra fókuszál,

és az állami és EU-s támogatásokon felnövekvő hozamvadász elit erre kevéssé is alkalmas.

A G7 Holnap Felzárkózás sorozatának szerkesztője Bogár Zsolt és Simon Andrea.

G7 Holnap

Lukács András
2023. augusztus 22. 17:01 Élet

A lényegről kellene beszélni akkor is, amikor a közlekedésről beszélünk

A létünket veszélyeztető klíma- és környezeti válsághoz való alkalmazkodáshoz a városi közlekedést is alapvetően át kell alakítani.

Bogár Zsolt
2023. augusztus 9. 16:23 Élet

Varázsolj kis cilinderből nagy nyulat!

Klímasemlegesség, e-mobilitás, kapacitásszegény infastruktúra - ezek a városi közlekedés problémái.

Vargha Márton
2023. július 25. 16:22 Élet

Klubtagságival lehessen közlekedni a városban!

A sofőr nélküli autók korában a város nyújtotta szolgáltatássá alakulhat a közlekedés, amelyért használatarányos klubtagsági díjat kell fizetni. Bár mindez távolinak tűnhet, ideje lenne rá felkészülni.

Fontos

Váczi István
2024. július 17. 15:02 Világ

Csak egyre több és több pénzért hajlandók csatába menni az oroszok

Jelentősen emelték az utóbbi hónapokban az orosz hadseregbe jelentkezők számára járó aláírási bónuszt, ami toborzási nehézségekre utal.

Váczi István
2024. július 17. 11:14 Pénz

Miért dönt naponta rekordot az arany ára, ha nincs válság?

Kedden és szerdán is történelmi csúcsot döntött az arany ára, ami az utóbbi évek jó szériájának folytatódása, pedig magasak voltak a kamatok, és éppen közeli válság sem fenyeget.

Jandó Zoltán
2024. július 17. 05:46 Adat

Sosem volt még ilyen durva hőhullám Magyarországon

Volt már az előzőnél melegebb hét Magyarországon, de csak egyszer, 2007-ben, akkor pedig tíz nap után enyhült a kánikula. A mostani hőhullám hosszúsága és intenzítása is rekordot dönthet.