Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2025. március 26. 16:21 Pénz, Vállalat

Máltai bankot venne az OTP a helyi sajtó értesülése szerint

Az OTP az egyik fő potenciális vevője az HSBC brit multinacionális bank máltai leányvállalatának – írja a Times of Malta nevű máltai lap a saját értesüléseire hivatkozva.

  • A máltai HSBC kedden annyit árult el, hogy formálisan is megkezdődött a bank eladásának folyamata, aminek része, hogy több ajánlattevőnek is átadják a potenciális vételhez szükséges bizalmas információkat. A bank szerint „nincs előnyben részesített ajánlattevő, és a folyamat még korai szakaszban van”.
  • Kifejezetten azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy az OTP tett-e ajánlatot, az HSBC a lapnak azt mondta, az eladási folyamat jelenlegi szakaszában „nem áll módjukban a potenciális ajánlattevőkről nyilatkozni”. A G7 megkeresésére az OTP azt írta, hogy „nem kommentál állítólagos felvásárlásokkal kapcsolatos értesüléseket”.

Tágabb kontextus: az OTP Bank nemzetközi terjeszkedése a 2000-es években kezdődött, és mára a bank ennek köszönhetően Magyarországon kívül 10 kelet- és közép-európai piacon van jelen. A máltai terjeszkedés azért is lenne érdekes, mert ez lehetne az első ország a régión kívül, ahol az OTP megjelenne.

  • A bank tavaly zárta le történetének legnagyobb vásárlását egy szlovén bank megvételével, és egy üzbég bankot is vett, így tavaly már négy országban volt piacvezető (Magyarország mellett Bulgária, Szlovénia és Montenegró). Az említett országokon kívül az OTP jelen van még Moldovában, Ukrajnában, Oroszországban, Albániában és Szerbiában is.
  • Romániában és Szlovákiában is jelen volt korábban az OTP, Romániából tavaly vonult ki.

Számokban: a bank 1076 milliárd forintos nyereséggel zárta 2024-et, ami azt jelenti, hogy – ha a szlovén és üzbég bankvásárlás nyereségnövelő hatását kiszűrjük – 19 százalékkal nőtt az OTP profitja 2023-hoz képest – mondta Bencsik László, a bankcsoport vezérigazgató-helyettese a Portfolio cikke szerint március elején a cég legfrissebb adatairól.

 
  • Nagyot nőtt tavaly a leánybankok hozzájárulása a vállalat nyereségéhez, 2024-ben ez az arány már 68 százalék volt, és Bencsik szerint az OTP a további növekedést is innen várja.
  • Az üzbegisztáni terjeszkedésről azt mondta, „jó ötlet volt bemenni az országba”, a cég üzbég leányvállalatának lakossági betétállománya 43, a vállalati 50 százalékkal nőtt.

Igen, de: az OTP beszámolója szerint 2023-ban a teljes OTP-csoport konszolidált nyereségének nagyjából tizedét adta az orosz piac, 2024-ben pedig ez arány még nőtt is (körülbelül 13 százalékra).

  • Az orosz biznisz annak ellenére virágzik, hogy a pénzügyi szankciók betartásának felügyeletéért felelős Európai Központi Bank (EKB) már korábban is kapacitálta, hogy az európai uniós bankok csökkentsék oroszországi kitettségüket és piaci részvételüket, ahogy erről korábban részletesebben is írtunk.
  • A potenciális máltai felvásárlással kapcsolatban a Times of Malta azt is felveti, hogy azt a máltai hatóságoknak és az EKB-nak is jóvá kéne hagynia, és a bank „ellentmondásos” oroszországi jelenléte miatt nem egyértelmű, hogy hogyan döntenének.

(Frissítés: a cikk eredeti verziójában helytelenül írtuk, hogy az OTP Horvátországban is piacvezető, ezt azóta módosítottuk.)

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTerjeszkedésének köszönhetően ontja a profitot az OTPHat-hét éve még a magyarországi tevékenységből származott az eredmény kétharmada, mostanra megfordult ez az arány.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz OTP-t is érintheti, hogy fogy a türelem az Oroszországban üzletelő európai bankokkal szembenA Raiffeisen, az Unicredit és az OTP is hatalmas profitot csinál az orosz piacon – amit az európai szabályozók igyekeznek keményebb eszközökkel megvágni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem erőltetik, ami nem megy, 20 év után adta fel romániai ambícióit az OTPA nagy terjeszkedés közben távozott a bankcsoport azokról a piacokról, ahol nem sikerült nagyra nőni, és erre esélyt sem látott a vezetőség.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Vállalat bank málta nemzetközi terjeszkedés Oroszország OTP Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Stubnya Bence
2025. április 23. 06:06 Pénz, Világ

Miért nézi tétlenül ezermilliárdok elégését Trump, ha imádja a tőzsdét?

Elképzelhető, hogy népszerűségvesztést is bevállal a világrendszerváltás érdekében, de az első elnöksége alatt megszokott formula is működhet még.

Torontáli Zoltán
2025. április 22. 17:07 Pénz

Inflációval számolva is új történelmi csúcsra kergette az aranyat Trump

Sorra dönti a rekordokat az arany árfolyama, immár az inflációval számolva is; a nemesfém a dollár antipénzeként működik.

Váczi István
2025. április 16. 11:59 Pénz

Idegesek a befektetők, Argentína lesz az Egyesült Államokból?

Sok évtizedes bizalmat kezdett ki Donald Trump kaotikus gazdaságpolitikája, aminek következményeit Magyarországon is érezhetjük.

Fontos

Hajdu Miklós
2025. április 24. 13:29 Adat

Megfeleződött a gyilkosságok száma Magyarországon, Ausztriában ötödével nőtt

Alacsony szintről, de Svédországban, Dániában és Ausztriában nagyot nőtt a gyilkosságok száma. Régiónkban csökkenés jellemző, az élen Romániával.

Stubnya Bence
2025. április 23. 17:11 Vállalat

Magyarországi tervein is változtatott a BYD az európai terjeszkedésének kudarcai alapján

Több intézkedést is elfogadott a cég a hibáiból tanulva. Szegeden olyan mérnököket is alkalmaznának, akik az európai ízléshez igazítanák az autóikat.

Gajda Mihály
2025. április 23. 15:07 Világ

A világ legnagyobb gázmezőjéből jöhetne vezetéken Európába a földgáz, de sok az akadály

Tervek már 15 éve is készültek, de a belátható jövőben csak cseppfolyósított formában jön kontinensünkre Katarból a földgáz.