Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2023. augusztus 4. 11:04 Adat, Élet

Új jelenség, hogy nyár elején is úgy bevásárolunk, mintha kiskarácsony lenne

Továbbra is mélyrepülésben van a magyar kiskereskedelmi forgalom, a most közzétett júniusi adatok sem jók, mégis jobbak, mint amire számítani lehetett.

Számokban:

  • Tavaly júniushoz képest 8,3 százalékkal csökkent a volumen, ennyivel kevesebbet vásároltunk a boltokban, de ez csak azért viszonylag jó adat, mert már a tavalyi júniusi érték (amihez hasonlítunk) is alacsony volt.
  • Egy év alatt legnagyobb mértékben az üzemanyag-forgalom esett vissza, 24,2 százalékkal.
  • Ha azonban 2023 májusához viszonyítunk, akkor az összforgalom 0,7 százalékkal nőtt, és ha nem nézzük az élelmiszereket, akkor a növekedés 2,5 százalékos.
  • Ezen belül egy hónap alatt 4 százalékkal megugrott az eladott iparcikkek, bútorok és műszaki cikkek, illetve 2,7 százalékkal a használt cikkek volumene.

Virovácz Péter, az ING Bank elemzője szerint nem biztos, hogy ez egy trendforduló jele, mert lehet, hogy a júniusi viszonylagos jobb adatok a következő hónapokra nem tartanak ki. Az elmúlt három évben kétszer ugyanis pont így történt.

Alulnézet: a számok alapján mintha új szezonalitás kezdene kialakulni a magyar vásárlási szokásokban, a nyár első hónapjában több iparcikket és műszaki cikket vesz a lakosság – talán a nyaralásra vagy a kerti munkákra készülve.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkVége az árstopnak, szembeötlő a drágulás a legtöbb terméknélMegnéztük, mennyivel lettek drágábbak a termékek azon a napon, amikor búcsúzunk a 149 forintos liszttől, a 229 forintos cukortól és az 1499 forintos csirkemelltől.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA magyar vásárlóerő és a hagyományos cipőkereskedelem válságáról is árulkodik a Salamander kivonulásaA 19 magyar boltjának bezárása mellett az osztrák, cseh és szlovák piacokat is otthagyja a német cég, ami a hazai piacán is válságba került.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSorban jönnek a vészjósló adatok, hogy lesz ebből magyar kilábalás?Utoljára 2008-2009-ben volt ilyen sokáig recesszióban a gazdaság, és több mutató is a szenvedés folytatódására utal. Az elemzők mégis fordulatot várnak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Élet június kiskereskedelem KSH Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 14:24 Adat, Vállalat

Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában

Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Fontos

Váczi István
2024. május 7. 16:33 Élet

Elkezdődött a G7 új korszaka

Újult erővel, több és frissebb cikkel térünk vissza.

Torontáli Zoltán
2024. május 7. 14:03 Tech, Vállalat

Elmegy a piac a magyar e-kereskedők mellett

Vége annak az egyszerű korszaknak, amikor a Kínából nagyban megvett árut kettes szorzóval itthon simán el lehet adni.

Stubnya Bence
2024. május 7. 05:38 Közélet, Világ

A románok fogyasztanak, a magyarok beruháznak, de ki lesz ettől gazdagabb hosszú távon?

Románia fogyasztásorientált gazdasági stratégiával hagyta le egy főre eső GDP-ben Magyarországot. A magyar gazdaságpolitika viszont még inkább a beruházásokra fókuszálna.