Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2024. május 7. 14:03 Tech, Vállalat

Elmegy a piac a magyar e-kereskedők mellett

Már csak 8,5 százalékkal bővült a magyar online kiskereskedelmi forgalom 2023-ban, 2024 első negyedévében pedig a növekedés tovább lassult, 6,1 százalékra – ez derült ki a GKID és a Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép elnevezésű riportjának legfrissebb kiadásából.

Miért fontos ez? A kiskereskedelem internetes része hosszú évekig masszív felfutásban volt, amelyből sok piaci szereplő majdhogynem automatikusan jó hasznot húzhatott. Ennek a korszaknak azonban vége, és a számok, illetve piaci előrejelzések szerint magyar szereplőként sokkal nehezebb időszak következik.

Tágabb kontextus: a kis mértékű növekedés ugyan még mindig sokkal jobb, mint a hagyományos bolti kereskedelem volumenben számolt 7,9 százalékos csökkenése 2023-ban, de a tavalyi 17 százalékos inflációt figyelembe véve látszik, hogy a vásárlóerő csökkenésének következtében a lakosság ebben a szegmensben is kevesebb és/vagy olcsóbb árut vett.

Felülnézet: A magyar e-kereskedők két kedvezőtlen hatással találták szembe magukat:

  1. Lemaradtak a regionális terjeszkedésben rejlő növekedési lehetőségről, nem voltak elég fejlettek, tőkeerősek és innovatívak a külföldi értékesítéshez, így a legnagyobb Magyarországon működő online boltok döntő része (például Alza, Emag vagy Kifli) nem magyar hátterű.
  2. A magyar vásárlók elkezdtek elfordulni a magyar boltoktól, ebben nagy szerepe van a kínai Temu megjelenésének, amely a magyar piacot is elkezdte letarolni.

Az internetről (is) vásárló magyarországi lakosok száma 4,2 millió körül van, a Temunak ezen belül villámgyorsan sikerült 1,2 milliót megnyernie magának.

A Temuval árban nem tudnak versenyezni a magyar webáruházak, de minőségben és vásárlási élményben is csak akkor, ha fejlesztenek-befektetnek, amihez forrás és humántőke kell.

  • A felmérés készítői azt mondják, a magyar kkv-szektorban sok online kiskereskedő fog azzal szembesülni, hogy az eddig alkalmazott megoldások már nem elegendőek, és fejlesztés nélkül bezárhatják a boltot.

Alulnézet: a Temu megjelenésével Magyarországon is hirtelen lett vége annak az időnek, amikor elég volt a Kínából nagy tételben megvett árut itthon jókora haszonnal eladni.

  • A Temu ugyanis pont abban nyújt újat, hogy a kínai gyártókat közvetlenül kapcsolja össze a lakossági vevőkkel, magyar nyelven elérhető, és forintban lehet nála fizetni, így még a legkevésbé internethez szokott magyar vásárlóknál is képes a magyar kiskereskedőket teljesen kikapcsolni az értékesítési láncból.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA Temu rohama felforgathatja a magyarországi online kiskereskedelmet isA Temuval mostanában nehéz nem találkozni, a kínai cég által diktált tempó, az energikus és célratörő piaci magatartás külföldön heves viharokat kavart, és itthon is riasztó lehet sokak számára.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAgresszív zsákbamacska marketingjével a magyar piacot is betámadja az új őrület, a TemuÜdvözlet abban a világban, ahol a soha véget nem érő, egymásra épülő marketingtechnikáknak nincs olyan eleme, amely túl agresszívnek minősülne.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech Vállalat e-kereskedelem felmérés GKID Kína kiskereskedelem Mastercard Temu Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Pletser Tamás
2025. május 14. 05:50 Pénz, Tech

A jelenlegi nukleáris technológia egy üzleti zsákutca

Az atomenergia reneszánszához technológiai áttörés kell, a hagyományos erőművek építésével az államok veszteséges projekteket támogatnak.

Debreczeni Anna
2025. április 28. 10:43 Támogatói tartalom, Tech

Most teljesen ingyen juthatnak saját honlaphoz a vállalkozások, ha gyorsan lépnek

Az állami pályázat 9 milliárd forintos támogatási keretösszegéből már csak 3 milliárd forint maradt, ezért érdemes gyorsan lépniük az érdeklődő cégeknek.

Vermes Nikolett
2025. április 20. 06:48 Élet, Tech

Az online csalók kedvencei a férfiak lettek

Egy friss magyar kutatás szerint másfél év alatt megduplázódott a károsult férfiak aránya, akik a hamis biztonságérzetük miatt sebezhetőbbek, mint a nők. 

Fontos

Jandó Zoltán
2025. május 15. 12:56 Közélet, Vállalat

Akár NER-es lenyúlások előtt is teret nyithat a nagytakarítási törvény

A pongyola tervezet szerint szinte minden exportőrt és külföldről vásároló céget is szankcionálni lehet, ha Lánczi Tamásék úgy döntenek.

Gergely Péter
2025. május 15. 09:33 Pénz

Egyre olcsóbbak a személyi kölcsönök nagy testvérei

Egyre kedvezőbb a szabad felhasználású jelzáloghitelek árazása, de változatlanul csak kiegészítő termékek a lakossági finanszírozásban.

Torontáli Zoltán
2025. május 14. 14:42 Vállalat

Olyan lassú a Demján 1+1, hogy idén már biztos nem pörgeti fel a gazdaságot

Valószínű, hogy az esetek többségében még egy évvel a program kihirdetése után sem érkeznek meg az új gépek a cégekhez, így a gazdaságot sem élénkítik.