Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2023. március 13. 08:48 Világ

A Világbank alapvető átalakítását várják a szikh meglepetésjelölttől

Ezen a héten indul egy hónapos kampányára Ajay Banga, akit nemrég jelölt a Biden-adminsztráció a Világbank következő elnökének.

  • A Világbank elnökét hagyományosan az USA jelöli (az IMF-ét pedig az EU), Banga pedig Afrikába, Ázsiába, Európába és Latin-Amerikába is elutazik, hogy ismertesse a terveit.

Miért fontos ez? A váratlanul jelölt Banga érkezésével alapjaiban változhat meg a nemzetközi fejlesztés egyik legfontosabb intézménye, és prioritást kaphat a klímaváltozás elleni küzdelem.

Előzmények: a Trump által jelölt jelenlegi elnök, David Malpass ötéves mandátuma lejárta előtt egy évvel mondott le. Az elmúlt hónapokban számos kritika érte, miután megkérdőjelezte, hogy emberi tevékenység vezetett a klímaváltozáshoz.

Kicsoda Banga? Szikh családból származik, Indiában született és járt egyetemre, később az USA-ba költözött. Többek között dolgozott a Nestlénél, a Citibanknál, és a Mastercard vezérigazgatója volt tíz éven keresztül.

  • A 64 éves Banga vezette be Indiába a KFC-t és a Pizza Hutot, a Mastercardnál eltöltött ideje alatt pedig 500 millió ember kezdett el bankolni.

Mi következik? Az amerikai kormány már korábban jelezte, hogy a Világbank működési modelljének alapvetően át kell alakulnia, ennek része a klímaváltozás központba helyezése. A cél az, hogy ezt az átmenetet vezényelje le Banga.

  • A bank évente 100 milliárd dollár hitelt helyez ki fejlesztési célokra, ami a szükséges összeghez képest elenyésző, de mivel Bangától radikális változást vár az amerikai kormány, ez az összeg akár nőhet a jövőben.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA Világbank tekert egyet a gépezetén, és a mélybe taszított egy országotÚjra kell számolni az üzleti környezetet jellemző Doing Business nevű rangsor összeállítását, mert úgy tűnik, hogy éveken keresztül szándékosan kipackázhattak Chilével.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Ajay Banga klímaváltozás Világbank Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Stubnya Bence
2025. március 20. 09:03 Világ

A Marshall-tervnél is nagyobb az új német kormánykoalíció költségvetési csomagja

Ukrajnának máris megszavaztak egy katonai segélycsomagot.

Torontáli Zoltán
2025. március 19. 17:06 Vállalat, Világ

Megbukott Ausztriában az a modell, hogy az ételfutárok alkalmazottként dolgozzanak

A Lieferando elbocsátja az összes alkalmazottját, a futárok csak szerződéses vállalkozóként dolgozhatnak tovább.

Mészáros R. Tamás
2025. március 18. 05:50 Közélet, Világ

Életünk végéig dolgoznunk kell, ha a társadalom ennyire elöregedik

Az öregedő országokban egyre több 65 éven felüli dolgozik és a relatív szegénységben élő idősek aránya is nő.

Fontos

Lukács András
2025. március 20. 16:12 Élet

Ne támogassuk tovább a gazdagokat!

Közvetlenül és közvetve is sok pénzzel támogatja a földgáz, a benzin és a gázolaj felhasználását az állam, ami növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket.

Karsai Gábor
2025. március 20. 05:50 Közélet

Az ellenzéki győzelem esélye esztelen állami költekezéshez vezet

A kormány természetének megfelelően saját politikai hatalmának biztosítására törekszik, a társadalmi jólét tartós emelésére csak a látszat szintjén.

Stubnya Bence
2025. március 19. 05:50 Vállalat

Kitörési lehetőséget is látnak a magyar beszállítók az autóipar válságában

A szűkülő piacon nehéz alkalmazkodni az elektromos átálláshoz, de nem lehetetlen, ilyen most a magyar járműipar alulnézetből.