Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. január 15. 17:30 Közélet, Vállalat

A Világbank tekert egyet a gépezetén, és a mélybe taszított egy országot

Valószínű, hogy a világ egyik legfontosabb rangsorát, a világ országait az üzleti környezet alapján listázó Doing Business felmérést félrevezető és tisztességtelen módon változtatták meg az elmúlt években. A rangsort összeállító Világbank fő közgazdásza Paul Romer a Wall Street Journalnek azt mondta, legalább négy évre visszamenőleg újra kell számolni az egyes országoknak kiosztott pontokat.

Magyarország nem áll jól ezen a listán, jelenleg a 48. helyen található, miközben a régióból még Moldova is megelőzi négy hellyel, Lengyelország pedig sok kört ver rá a 27. helyezésével. A mostani botrány hátterében azonban Chile áll, amely ide-oda ugrált az elmúlt években, most úgy tűnik, hogy nem véletlenül.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMég mindig nem javult a magyar versenyképesség, pedig törvényt is hoztak ráÚgy látszik ez sem elég, mélyebb gondok vannak.

A listán azok az országok kerülnek előre, ahol könnyű és gördülékeny az üzleti ügyek intézése, és ennek felméréséhez a cégbírósági bejegyzések időigényességétől kezdve a földhivatali eljárásokig nagyon sokféle tényezőt vesznek figyelembe. 

Chile 2015-ben a 33. helyen állt abból a szempontból, hogy milyen könnyű az adókat befizetni, ám 2016-ban kicsit módosítottak a számolási módszeren, és hirtelen a 120. helyre zuhant vissza.

Az ország összesített helyezése 2006 óta a 25. és az 57. hely között liftezett. Úgy tűnik, hogy amikor a szociáldemokrata Michelle Bachelet volt a köztársasági elnök (2006-2010 között, illetve 2014 óta), akkor romlott a helyzete, amikor viszont a konzervatív Sebastián Piñera állt a latin-amerikai ország élén, akkor sokat javult.

A gyanú szerint a pontszámítás módját mindig éppen úgy változtatták meg, hogy ez megtörténhessen, Romer ezért személyesen is elnézést kért a chileiektől, és azoktól az országoktól, amelyeket mindez érintett. A lista összeállításának felelőse a kérdéses időszakban Augusto Lopez-Claros volt, aki egy ideje átmenetileg szünetelteti megbízását a Világbanknál, mert a Georgetown Egyetemen dolgozik. Lopez-Claros, aki honlapján büszkén hivatkozik egy-két Napi Gazdaságban megjelent cikkére is, tagadja a vádakat, arra hivatkozva, hogy a pontszámítás módját mindig külső ellenőrökkel hitelesítették, másrészt a módosítások más országok eredményét is befolyásolták.

Romer előzetes vizsgálatai azonban arra utalnak, hogy Chile rossz helyezését mindig olyan kis módosítások okozták, amelyek nem az ország általános gazdasági állapotára vonatkoztak. Szerinte az üzleti környezet Bachelet alatt nem romlott lényegesen, ám az elért pontok ezt nem tükrözik.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Vállalat Augusto Lopez-Claros Chile Világbank Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Vámosi Ágoston
2025. április 17. 16:41 Közélet

A lerontott 2025-ös várakozásokra alapozva beterjesztik a 2026-os költségvetést

Továbbra is optimistább a piacnál a kormány, az extraprofitadót nem vezetik ki.

Stubnya Bence
2025. április 17. 10:13 Közélet

Egyre többen látják úgy, hogy már a 2 százalékot sem éri el idén a magyar gazdasági növekedés

Elmaradt az év elejére beharangozott fordulat, ráadásul a kereskedelmi háború és a választások előtti költségvetési kiköltekezés is kockázatot jelent.

Jandó Zoltán
2025. április 16. 14:17 Közélet, Vállalat

Az UEFA-n kívül senki nem hiszi el Mészáros Lőrincnek, hogy eladta a focicsapatát

Ha az Európai Labdarúgó-szövetség komolyan venné a saját szabályait, akkor nem csak az Eszék, de a Felcsút is bajba kerülhetne. De úgy tűnik, nem veszi.

Fontos

Holtzer Péter
2025. április 19. 06:50 Podcast

Egyszerre aggasztó és biztató a klímahelyzet – mi az oktatás szerepe?

Ha majd a fenntarthatóság tantárgyból tett érettségi is beszámítható lesz a felsőoktatási felvételibe, szélesebb körben fogják oktatni.

Vámosi Ágoston
2025. április 18. 06:50 Adat

Az árrésstoppos magyar élelmiszer olcsóbb lett, mint Szerbiában, mégis megérheti kiutazni

Alapvető élelmiszerekért ma már nem éri meg kimenni, a zöldség-gyümölcs, cigaretta, olajos mag és divat-ékszer vonalon azonban maradtak jó lehetőségek.

Virovácz Péter Havasi Kinga
2025. április 17. 05:50 Világ

Hol van az a pont, amely felett a vámháborúnak már nincs értelme?

Amerika a potenciális recesszió mellé bizalmi és tőkepiaci válságot rakott a saját nyakába, ezzel a feltörekvő piacok közé árazta be magát.