Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2022. február 18. 08:55 Világ

Több ezer finn dolgozó sztrájkja súlyosbítja az európai papírhiányt

Nem enyhülnek az európai nyomda- és papíripari cégek ellátási problémái. Az egyes papírtermékek hiányát pedig az utóbbi időben a járvány enyhülése után megugró kereslet mellett az is súlyosbítja, hogy a finn UPM-Kymmene erdészeti vállalat tulajdonában lévő üzemekben több ezer dolgozó sztrájkol január óta, és várhatóan legalább március közepéig nem ér véget a munkabeszüntetés.

A papír drágulása számos iparágat érint, például az élelmiszeriparban, a gyógyszeriparban, az egészségügyi- és kozmetikai termékek gyártásában, az autóiparban és a elektronikai iparban is érezhető a hatása. A Financial Times cikke a példák között említi, hogy az Abrdn nevű befektetési cégnek el kellett halasztania egy 1,5 milliárd dolláros üzletről szóló szavazást, mert nem tudta kiküldeni a szükséges dokumentumokat a részvényeseinek.

A nyomdaipar is komolyan megérzi a papír drágulását: a lap egy olyan dán lapkiadó példáját mutatta be, ahol emiatt 10 százalékkal csökkentették a termelést.

A különféle termékek közül a legtöbb probléma most a címkékkel van. A finn UPM látja el az európai piac 40 százalékát a címkékhez szükséges köztes termékből, írja a lap egy holland cég vezetőjére hivatkozva. Ő arról számolt be, hogy a cége havi címkegyártása márciusban valószínűleg 2,5 millióról 1,5 millió négyzetméterre csökken majd. Emiatt el kell majd dönteniük, hogy mely partnereiknek tudnak majd továbbra is beszállítani.

Francesc Egea, a spanyol IPE Industria Gráfica vezérigazgatója szerint a friss élelmiszerek piacán lehet jelentős hatása a hiánynak, mivel címkék nélkül ezek biztosan nem kerülnek a polcokra. A fogyasztási cikkeket gyártó és logisztikai vállalatoknál felmerül az a megoldás, hogy műanyagcsomagolásra álljanak át és közvetlenül a csomagolásra nyomtassanak, de ez valószínűleg csak elég nehézkesen lenne megvalósítható.

A cimkék keresletének megugrásához jelentősen hozzájárul az e-kereskedelem járvány alatti felfutása, valamint az is, hogy sok cég műanyag helyett papírcsomagolást választ környezetvédelmi szempontok miatt. A keresletet viszont annak ellenére sem tudja kielégíteni az iparág, hogy sok papíripari cég kifejezetten a csomagolóipar ellátására állt át az elmúlt időszakban.

A január 1-jén kezdődött és március 12-ig meghosszabbított UPM-sztrájk oka, hogy a vállalatvezetés a cég egyes részlegeire külön vonatkozó bérmegállapodást akar kötni, a szakszervezet viszont azt szeretné, ha a megállapodás a vállalat egészére vonatkozna.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikk„A háború óta nem volt ilyen káosz” – újabb fontos hazai ágazat állt fejreEddig csak az árak elszállása okozott gondot a papírpiacon, most már hiány is van, és senki nem számít rá, hogy rövid távon javulhat a helyzet.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ címke finnország papíripar sztrájk Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Vámosi Ágoston
2025. február 11. 10:31 Világ

A fegyvergyártásban is fontos fém kivitelét korlátozza a piacot uraló Kína

A globális volfrámtermelés 80 százalékát Kína adja, amely most a kereskedelmi háborúban igyekszik kihasználni domináns pozícióját.

Jobbágy Sándor
2025. február 9. 05:46 Pénz, Világ

Megugorhat-e idén újra az infláció?

Sok a kockázat, ami számos ország „inflációs tevéjénék” egy második púpot is növeszthetne. Mégsem jön feltétlenül új inflációs csúcs.

Vámosi Ágoston
2025. február 7. 18:15 Világ

Úgy néz ki, hogy mégsem tiltja be teljesen a belsőégésű motorokat 2035-től az EU

Az Európai Bizottság elnöke engedhet az európai autógyártók lobbijának, és visszavehet az EU zöldpolitikai terveiből.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. február 11. 14:47 Adat

Újra lejjebb vehetik a hőmérsékletet a cégeknél az egyre drágább gáz miatt

A tél leghidegebb napjai előtt kétéves csúcsot döntött a gáz ára az irányadó holland tőzsdén, ami már a céges döntéseket is befolyásolhatja.

Jandó Zoltán
2025. február 10. 17:14 Közélet, Vállalat

Exkluzív luxusklubja szomszédságába költözött Tiborcz István

A miniszterelnök veje így bármikor könnyen leugorhat a Botaniq Budai Klubba egy-egy játékpénzes szerencsejátékestre.

Vámosi Ágoston
2025. február 10. 16:38 Közélet, Pénz

A legyőzött, lefeküdt infláció fenyegeti újra a családokat a kormány szerint

A nemzetgazdasági miniszter korábban már győzelmet hirdetett az infláció fölött, most mégis újra felvetette az árstopok bevezetését.