Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. december 6. 13:41 Világ

Már több lesz a kövér, mint az éhező gyermek a világban jövőre

Amióta létezik az emberiség, a gyermekek alultápláltsága összességében mindig nagyobb probléma volt, mint a túlsúlyuk, jövőre azonban ez valószínűleg megváltozik. Legalábbis az Economist a 2022-es tendenciákat beharangozó cikksorozatában arról ír, hogy szinte biztosan előáll jövőre ez a példátlan helyzet.

Mint manapság kis túlzással minden, ez sem független a koronavírus-járványtól. A vírus megjelenésének helyén, a kínai Vuhanban a gyerekek – szinte mindenki mással együtt – 76 napig nem hagyhatták el az otthonukat, Spanyolországban hat hétig voltak bezárva, de a legrosszabb a Fülöp-szigeteken volt, ahol több mint egy évig tartott számukra a karantén.

Az is igaz ugyanakkor, hogy a tendencia már évekkel a járvány előtt is ebbe az irányba tartott. A Lancet tudományos folyóirat már 2017-ben arra jutott, hogy 2022-ben az 5 és 19 év közötti fiatalok körében többen lesznek túlsúlyosak, mint akik kórosan soványak.

Ezt a jelenséget általában a gazdag országokhoz kötik, ennél azonban árnyaltabb a helyzet. Manapság az öt évnél fiatalabb túlsúlyos gyerekek 48 százaléka Ázsiában, 27 százaléka Afrikában él, és ezeken a kontinenseken helyenként kétszer-négyszer nagyobb a számuk, mint az alultápláltaké. Világszerte az előbbi csoportba 2020-ban a gyerekek 5,7 százaléka, az utóbbiba 6,7 százaléka tartozott.

A járvány sok országban súlyosbította az éhezés problémáját, aminek gyerekkorban az egész életre kiható következményei vannak, azonban ha nem tart túl hosszú ideig, akkor a hatások nagy része eltüntethető. Fizikai értelemben ez lenne a helyzet a felesleges kilókkal is, de jelentős probléma, hogy a mozgáshiány és a rossz táplálkozási minták könnyen rögzülnek szokásként az egész életre. És ebből a szempontból a karanténintézkedések nem tettek jót: Németországban például a három és öt év közötti korosztály 28 százaléka kevesebbet mozgott, ötödük pedig több édességet evett a járvány kezdete óta.

Míg a fejlett országokban a gyermekkori elhízás főleg a szegény családokra jellemző, a fejlődő térségekben inkább a középosztály problémája. Ahogy nőnek a jövedelmek, egyre több gyermek lesz túlsúlyos. A problémát súlyosbítja, hogy ha korai életszakaszban egy gyerek éhezik, akkor ennek nyomán gyakran úgy változik meg az anyagcseréje, hogy hajlamosabb lesz az elhízásra.

Mindezek hatására – ha már túl leszünk a járványkezelés akut szakaszán – valószínűleg egyre több országban tesznek majd lépéseket a káros jelenség visszafordítására. Olyan intézkedések jöhetnek szóba, mint például a magyar chipsadóhoz (hivatalos nevén népegészségügyi termékadó) hasonló közteher bevezetése, valamint az iskolai mozgás gyakoribbá tétele.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA harmadik leginkább túlsúlyos uniós tagállam vagyunk, a csehekkel holtversenybenA felnőtt lakosság csaknem 60 százaléka számít túlsúlyosnak. Máltán a legrosszabb a helyzet, Olaszországban a legjobb.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkLemásolták a magyar adót, 40 százalékkal drágult a kólaA magyar népegészségügyi termékadóhoz hasonló közteher bevezetése miatt a kólák átlagosan 40 százalékkal kerülnek többe Lengyelországban, és sok más hasonló ital is drágult.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMagyarországon nagyon nem jó hír, hogy az elhízás súlyosbíthatja a covidotItthon kifejezetten magas az elhízottak, illetve a túlsúlyosak aránya, a kettő együtt a legutóbbi felmérések szerint már meghaladta a 65 százalékot.

Világ chipsadó egészség elhízás gyermeknevelés járvány Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Mészáros R. Tamás
2022. január 21. 05:54 Világ

A német gazdaság olyan válságálló gerincre épül, ami nálunk alig van

Az ipari termelés gyengélkedik, de a német ipar gerincét adó kkv-k pénzügyileg stabilak és nyereségesek maradtak a járvány alatt.

Stubnya Bence
2022. január 20. 15:44 Világ

Egyre többen látnak kartellt a rekordprofitot elkönyvelő konténerpiac káosza mögött

Viszont senki sem tudja ezt bizonyítani, más kérdés, hogy a szabályozás erre eszközt sem ad az érintett hatóságok kezébe.

Torontáli Zoltán
2022. január 20. 15:34 Világ

Tallinnban lekapcsolják a díszkivilágítást, hogy spóroljanak a rezsin

Hamarabb lett vége e karácsonyi díszkivilágításnak.

Fontos

Hobot Péter
2022. január 22. 12:58 Élet, Pénz

G7 inflációs kvíz: mennyibe került a banán két éve? És a liszt?

Tudtad követni, hogy mely termékek drágulása járul hozzá a legerősebben az inflációhoz, és hogy melyik társadalmi csoportokat érintette leginkább?

Hajdu Miklós
2022. január 21. 15:59 Adat

Rekordszinten a fertőzöttek száma több visegrádi országban

A járvány ötödik hulláma minden visegrádi országban érzékelhető, kiváltképp Csehországban és Magyarországon, ahol rekordszámú új fertőzöttet regisztráltak.

Miklós László
2022. január 20. 16:04 Közélet

A rezsicsökkentés megtartása csapda, bemutatunk egy ésszerű kiutat

A jelenlegi árak tartása óriásira duzzasztja a közterheket, de ha rezsicsökkentés alatt a hatósági ármeghatározás eszközét értjük, akkor méltányos módszerek kínálkoznak.