Szétesik-e az olajkartell, amikor épp újra diktálhat?

(A szerző az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője. A Zéróosztó a G7 elemzői szeglete.)

A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) július 1-jei ülése meglepetést okozott, mivel nem a piac által korábban várt forgatókönyv valósult meg. Az Egyesült Arab Emirátusok ugyanis megvétózta a többi tagállam által támogatott javaslatot, amely a kőolaj-kitermelés 2021 végéig szóló fokozatos növelését és a mostani kvótarendszer 2022 végéig szóló meghosszabbítását jelentette volna. Az Emirátusok és Szaúd-Arábia konfliktusa eddig is közismert volt, most viszont úgy tűnik, eljutottunk arra a pontra, hogy az OPEC kereteinek újragondolására van szükség.

Mielőtt megértenénk az Emirátusok és az OPEC, illetve Szaúd-Arábia konfliktusát, érdemes visszamenni az időben, és feleleveníteni, hogy miként alakult ki a most életben lévő OPEC-megállapodás. A kartell és a vele szövetséges Oroszország 2020 márciusában nem tudott egyezségre jutni a termelés jövőbeli alakításáról. Ez a fejlemény – a koronavírus-járvány okozta keresleti sokkal együtt – az olajárak globális összeomlását eredményezte. Mind Oroszország és a vele szövetséges termelő államok, mind az OPEC (együtt OPEC+) a tavaly márciusi fiaskó után teljes kapacitással termelt. Annyi olajat hoztak fel, ami csak kifért a csövön, jelentős túlkínálatot okozva ezzel a világpiacon. A globális olajkészlet közel 600 millió hordóval nőtt 2020 márciusa és júniusa között, a világ kőolajkínálata 25-30 millió hordóval haladta meg a keresletet 2020 áprilisában. A világ békeidőben 2,5-2,7 milliárd hordónyi olajtartaléka 3,2 milliárd hordóra ugrott. A világ fürdött az olcsó és bőséges energiahordozóban.

A helyzet az olajpiacon semleges Egyesült Államoknál is kiverte a biztosítékot, mivel az amerikai olajtermelők is mérhetetlen bizonytalanság elé néztek. Trump elnök közvetítésével 2020 áprilisában kétéves megállapodást kötött az OPEC és Oroszország a termelés visszafogásáról. Ennek az áprilisi megegyezésnek az alapja az volt, hogy az országok 2018. októberi termelési értékeket veszik referenciának, és a résztvevő felek ehhez a volumenekhez képest – egy-két kivételtől eltekintve, mint a szankciók által sújtott Irán, Venezuela és a polgárháborús Líbia – csökkentik nyersolaj-kihozatalukat.

Az első megállapodás alapján – ami stabilizálta az áprilisi sokk után a piacot – az OPEC+ a referencia termelési értékhez képest napi 9,7 millió hordóval csökkentette termelését 2020. május 1-jétől. A kartell azóta havi rendszerességgel ül össze, és sikeresen kontrollálja a tagországok kőolajkínálatát, miközben a világ kőolajkereslete a koronavírus-járvány enyhülésével újra nő. Jelenleg megállapodás alapján, ami 2021. augusztus 1-jéig szól, a referenciaértékhez képest 5,8 millió hordó/nap a visszafogás mértéke.

Az OPEC nagyon sikeres volt az elmúlt évben ezeknek a termelési korlátok betartásában: a megfelelési ráta 100 százalék körül volt részben a közös érdek, részben Szaúd-Arábia önkéntes extra vállalásai miatt. Ráadásul a szankciók és polgárháborúk által sújtott tagok közül csak Líbia tudta érdemben növelni kihozatalát, Venezuela és Irán továbbra is a korábbi alacsony szinteken termel.

Az OPEC+ termelési kapacitásai (millió hordó/nap)

Forrás: Nemzetközi Energiaügynökség (IEA), 2021. júniusi havi jelentés

A mostani, július 1-jei összejövetel esetén is jelentős volt az optimizmus: a globális nyersolajkereslet az előrejelzések szerint erőteljesen nő az év második felében, akár napi 4-5 millió hordós mértékben is emelkedhet, függően persze az új (delta) koronavírus-variáns terjedésétől. Az amerikai palaolaj- és az OPEC-en kívüli termelők érdemben alig tudják növelni felhozatalukat: a becslések szerint az előbbi csoport maximum 2-300 ezer hordóval több nyersolajat fog az év végén bányászni, mint most.

A világ likvid szénhidrogén-termelése és a fogyasztás egyensúlya (millió hordó/nap)

Forrás: Amerikai Energiaügynökség (EIA), Short-Term Energy Outlook 2021. június

Az OPEC+ előtt tehát nyitva az út, hogy növelje felhozatalát, kielégítve a növekvő keresletet, és betömje a költségvetési lyukakat. A tagállamok – az Egyesült Arab Emirátusokat kivéve – viszonylag könnyen meg is állapodtak, hogy az év végéig további 2 millió hordóval növekedjen a szövetség termelése, miközben a tagállamok a 2022 áprilisában lejáró keretrendszert 2022. év végéig szerették volna meghosszabbítani.

Az OPEC+ szabad kapacitásai szemben a várt kereslettel

Forrás: Nemzetközi Energiaügynökség (IEA), 2021. júniusi havi jelentés. A számok a lezárt iráni kutakat nem tartalmazzák

Úgy tűnt, minden szép és jó, csakhogy a háttérben lévő komoly feszültség felszínre tört, kicsit elsötétítve az OPEC-ről kialakított kollektív, pozitív képet.

Az Egyesült Arab Emirátusok és az OPEC, illetve Szaúd-Arábia közötti konfliktus nem új keletű. Ennek jelei már tavaly novemberben látszottak, amikor a kisebbik arab állam már egyszer döntési vétóval fenyegetőzött. A konfliktus részben a kőolaj-kitermelésről, részben a politikáról szól. Az előbbi alapja, hogy a korábbi befektetéseknek és a nemzetközi olajcégek (Total, OMV) beengedésének köszönhetően az Egyesült Arab Emirátusok kőolajtermelő kapacitása napi 3,8-4 millió hordóra emelkedett az elmúlt három évben, szemben a 2018. októberi 3,2 millió hordó/nap termelési volumennel, amely a mostani termeléscsökkentési megállapodás referenciaértéke. Az Egyesült Arab Emirátusok jelenleg napi 2,6-2,7 millió hordó kőolajat termel, ami a legnagyobb elmaradás a teljes kapacitáshoz képest az OPEC-en belül.

A legmélyebb vágás: a 2020. áprilisi szintekhez képest az Egyesült Arab Emirátusok csökkentette leginkább olajtermelését

Forrás: OPEC 2021. júniusi olaj jelentése

A politikai konfliktus pedig elsősorban a két testvéri szunnita arab ország, Szaúd-Arábia és az Emirátusok között feszül. Az utóbbi ország és vezetője, Mohamed bin Zájed szeretne távolodni a szaúdi vezető Mohamed bin Szalmántól az utóbbi ország erőszakos politikája és túlzott arab-öbölbeli befolyása miatt. Az Egyesült Arab Emirátusok ugyanis nem akar Szaúd-Arábia kistestvére lenni, politikájában is meg szeretné magát különböztetni az extravagáns és erőszakos szomszédos országgal szemben. Ez a törekvés és megkülönböztetés az energiapolitikára is rányomja bélyegét.

Azt gondolom, hogy a mostani helyzetet sikerülhet még megoldani a szaúdi politikának. Azonban az bizonyos, hogy ha az OPEC-et egyben akarja tartani a szaúdi vezetés, kezelni kell az Emirátusok ambícióit. Bin Szalmán korábbi politikája, a jemeni fegyveres konfliktus vagy Dzsamál Hasogdzsi megölése arra késztette a nyugat felé nyitottabb Egyesült Arab Emirátusokat, hogy távolodjon a szomszédos országtól. A szaúdi lépések a még nem túl demokratikus Közel-Keleten is kiverték a biztosítékot.

Valószínűleg az utolsó percben vagyunk, hogy a tavaly áprilisi keretmegállapodást átgondolja a kartell, de további keménykedéssel inkább csak azt éri el Szaúd-Arábia, hogy az 1967 óta tag és a kartellen belül a harmadik legnagyobb termeléssel rendelkező Egyesült Arab Emirátusok kilép az OPEC-ből. Ez senkinek sem az érdeke rövidtávon. Ráadásul a növekvő globális kőolajkereslet és az USA palaolaj-termelőinek lassú reakciója ismét az OPEC-et hozza befolyásoló pozícióba. Túl sokat veszíthetnek tehát az olajtermelők, ha felborul az egység. Emiatt lehet új megegyezés, de nyilvánvaló, hogy valamiben engednie kell az OPEC-nek, mert az Emirátusok saját útra léphet, ha nem fogadják el a többiek a törekvéseit.