Nagyobb a füstje, mint a lángja a Lukoil-ügynek: nem valószínű, hogy az orosz olajipari cég ukrajnai szankcionálása komoly gondokat okozna a hazai energiaellátásban.
Meglepően jó eredményeket hozott az első félév a tőkepiacokon, most érdemes megnézni, hogy mi várható az év második félévében.
Az egy főre jutó fogyasztás alapján a világ olajfüggése közel 45 éve gyakorlatilag állandó, és nem látszik, mitől változna ez meg belátható időn belül.
A szankcióknál is hatékonyabb út lehet az orosz olaj- és gázbevételek csökkentésére, ha sikerül a legnagyobb kikötők forgalmát ellehetetleníteni.
Olcsóbb lehetne az olaj, de valahogy mindig közbejön egy-egy újabb támadás valahol a Közel-Keleten.
A befektetők szempontjából jobb éve lehet a nyersanyagoknak idén, mint tavaly, részben a továbbra is fennálló geopolitikai feszültségek miatt.
Niger várhatóan januárban exportálja első olajszállítmányát a nemrég átadott, benini kikötőbe vezető vezetéken keresztül.
Egy friss jelentés szerint az orosz olajszállítmányok csaknem felét olyan tankereken szállították az elmúlt egy évben, amelyen nem szállíthatták volna.
Nem tudta magasan tartani az árat az olajkartell, ami Oroszországnak rossz hír, az autósoknak viszont annál jobb.
Az európai recesszió, Németország agóniája, sokkal fenyegetőbb rém, mint amit az olajpiac jelenthet.