Messze van még a világ olajfogyasztásának csúcsa

(A szerző az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázpiaci elemzője. A Zéróosztó a G7 elemzői szeglete.)

2020-ban a British Petroleum akkori vezérigazgatója, Bernard Looney sokkolta az olajvilágot a kijelentéssel, hogy 2019-ben a globális olajkereslet már elérte a csúcsát, és soha nem fogunk visszatalálni erre a pontra, innen csak lefelé vezet az út a nyersolajfogyasztásban. A főnök nem maga találta ezt ki, az angol cég elemzőcsapata hosszan próbálta alátámasztani a tézist, amit azóta megcáfolt az élet: a 2023-as globális olajkereslet (102,2 millió hordó/nap) meghaladta a 2019-es mértéket (99,6 millió hordó/nap).

Készítettem egy számomra is érdekes eredményt mutató ábrát, mégpedig arról, hogy miként alakul az egy főre jutó kőolajfogyasztás a világban. Jól látható, hogy az olaj szerepe a világgazdaságban a 60-as évektől az olajválságig erőteljesen nőtt. A 70-es évek közepétől volt egy jelentős csökkenés, majd a 80-as évek első felétől kezdve stabilan beállt a globális fogyasztás a 4,5 hordó/fő szintre. Egy kivétel volt – a 2020-2021-es Covid-válság –, amikor a fogyasztás nagyot huppant, de 2022-2023-ra visszatértünk a rég megszokott átlaghoz.

A világ olajfüggése tehát közel 45 éve gyakorlatilag változatlan. A nyugati világban zajló zöldforradalom ellenére a kőolajat ugyanolyan ütemben fogyasztja a világ, mint korábban. Sőt, mivel nő a lakosság, ezzel párhuzamosan nő a kőolajfogyasztás is. Ezek alapján, ha hihetünk a demográfiával foglalkozó jósoknak, akkor az olajfogyasztás csúcsa is valahol 2050 és 2100 között lehet, mivel erre az időpontra várható az emberiség létszámának a tetőzése (az ENSZ jelenlegi állítása szerint 2086-ben lesz ez, 10,4 milliárd emberrel a Földön).

Nagyon érdekes a fogyasztás eloszlása, ami számomra megerősíti, hogy ez a 4,5 olajhordó/fő átlagos fogyasztási szint fennmaradhat. A következő ábrán látszik, hogy vannak nagyfogyasztók (USA, Európa), és vannak a sáv másik végén lévő országok (India, Afrika). De Kína is alatta van jelenleg a világátlagnak. Ha úgy fogyasztana, mint mondjuk az Európai Unió, az a mostani 15 millió hordó/nap fogyasztási szint triplázását jelentené. India pedig kilencszerezné a mostani 5 millió hordós napi fogyasztását.

Ez felvet olyan kérdéseket is, hogy tud-e a fejlődő világ olyan mértékben energiát fogyasztani, mint a fejlett, vagyis eljuthat-e mindenki legalább a 8-10 hordó/fő szintre. Van egy olyan érzésem, hogy nem – már a mostani szénhidrogén-kitermelési szint is mélyen kizsákmányolja a Föld erőforrásait, ennek a fogyasztási szintek a duplázása felgyorsítaná a természeti erőforrások hanyatlását. Ez geopolitikai oldalról sem vetít jó képet előre, mivel így fennmarad a késztetés, hogy katonai erővel szerezzünk erőforrásokat.

Az új technológiák megjelenése – főleg az elektromos hajtás – lassítaná a kőolajfogyasztás növekedését. Mindkét nagy ázsiai olajfogyasztó ország – Kína és India – jelentős importőr, nem véletlen, hogy nagyon keresik a kőolaj-felhasználás alternatíváit, legyen ez földgáz, kőszén vagy megújuló energia. De egyelőre kevés ilyen van, hiszen míg a kőolajfogyasztás 20-25 százalékáért felelős könnyűgépjárműveket lehet valamennyire, ha nem is teljesen, elektrifikálni, addig a vegyipar, nehézgépjárművek, hajók, repülés esetében kevesebb az alternatíva. (A földgáznak lehet ebben szerepe a vegyipar vagy a nehézgépjárművek esetében, lásd például a kínai LNG-használatot a teherautóknál). Emiatt joggal lehet gondolni, hogy

a kőolajfogyasztás és a lakosságszám közti összefüggés fennmarad, és még sokáig nem kell aggódnia az olajszektornak a kereslet eltűnése miatt.

Arról nem is szólva, hogy ha csökken is egy területen a kőolaj szerepe, ezt az értékes nyersanyagot más felhasználók örömmel fogják megvenni. Tehát önmagában amiatt, hogy a fejlett világ 10-20 százalékkal mérsékeli nyersolajfogyasztását, a globális összfogyasztás még egyáltalán nem fog feltétlenül csökkeni. Maximum annyit történik, hogy némileg olcsóbb lesz a termék, így a kevésbé tehetős országok is hozzáférhetnek nagyobb mennyiséghez, amit örömmel meg is tesznek, hiszen jólétük javul ezáltal. Nem hiszek ennek megfelelően abban, hogy csúcson lenne az olajkereslet: amíg fennmarad a fejlődő világ energiaéhsége, addig mindig lehet találni vevőt a kitermelt fekete aranyra.