(A szerző az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője. A G7 Ekonomi a G7 véleményrovata.)
A magyar autósok biztosan örülnek a mostani 300 forint körüli benzináraknak, azonban a globális olajkereslet jelenlegi – egyébként soha nem tapasztalt – összeomlása egy későbbi hatalmas olajár robbanásnak ágyazhat meg. Nem lennék meglepődve, ha 2023-ban dollárban háromszámjegyű olajárat és forintban ötössel kezdődő benzinárakat látnánk a kutakon.
Dráma. Talán ez a legjobb kifejezés, ami jellemzi ma a világ kőolajpiacát. A Brent a kétezres évek eleje óta nem látott szintre, 27 dollárra zuhant március 27-én, ráadásul egyelőre nem látszik az alagút vége, tehát további lejtmenet lehet az árakban.
A Nemzetközi Energiaügynökség vezetője, Fatih Birol szerint 20 millió hordó/napos keresletcsökkenés lehet a kőolaj iránt a közeljövőben, miután a koronavírus járvány hatására több, mint 3 milliárd ember kénytelen korlátozni a mozgását, ami közvetlenül és közvetetten a gazdasági visszaesésén keresztül 20 százalékkal veti vissza az olaj iránti világkeresletet. Soha ekkora mértékű fogyasztáscsökkenés nem történt ilyen rövid idő alatt, amióta (1861 óta) követni lehet a kőolaj történetét. Ez kilátástalan helyzetbe hozza az olaj és gázipart, mivel ennyire gyorsan egyszerűen lehetetlen alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez.
Mi tehetnek az olajvállalatok? Rövidtávon gyakorlatilag korlátozottak a lehetőségeik. Egyrészt igyekeznek letermelni a meglévő kutakat, amíg lehet, mivel ezzel tudják maximálni bevételeiket. Egy tradicionális olajtermelő esetében alapvetően két módon jelentkeznek a költségek. Van egy jelentős beruházási vagy fix költség a projekt elején, és a termelésnek is van egy változó költsége. Mivel általában az utóbbi nem túlságosan magas (szárazföldi termelés esetén általában egyszámjegyű költség dollár/hordóban, tengeri termelés esetén inkább 10-20 dollár/hordó), mindaddig érdemes termelni, amíg a változó költségek felett lehet eladni szállítási és egyéb költségekkel együtt a kitermelt szénhidrogéneket.
A mostani koronavírus járvány okozta keresletzuhanás és az orosz-szaúdi olajháború miatt azonban havi 600-700 millió hordó többlettermelés jelentkezik pillanatnyilag a fogyasztáshoz képest a világban. Ez az olaj a tárolókban landol. Ezek a kapacitások azonban végletesek, legalább is rövidtávon. Nincs tiszta képünk arról, hogy mennyi mennyiségű olajat tudnak befogadni a világban lévő szárazföldi depok, tengeri tankerek sokasága, valamint a finomítók és termék formájában a fogyasztók, de a becslések szerint ilyen sebességgel számolva 1-3 hónap alatt megtelik a világ. A tárolók elfogyásával pedig tovább zuhanhat az ár, nem véletlen, hogy a bécsi elemzőcég, a JBC például mindössze 16 dolláros átlagárral számol a második negyedévre.
Ez az ár már a legdrágább tradicionális termelők, például a mélytengeri fúrások, a kanadai olajhomok vagy a venezuelai nehézolaj esetében a változó költség alatti, vagyis ezek a szereplők minden egyes kitermelt hordó olajon közvetlen, pénzbeli veszteséget termelnek. Az ebben a kategóriába tartozó, mintegy 8-12 millió hordó/nap mennyiségű olajat felszínre hozó vállalatok egy-két hónapig tartó változó költségszint alatti árak mellett egyszerűen abbahagyják a tevékenységet: lefojtják a kutakat, visszaadják az olajfúró tornyokat a kölcsönadó cégeknek, elbocsátják az embereket, bezárják a boltot. Egyszerűen olyan olcsóvá vált a kőolaj, hogy nincs értelme folytatni a termelést, csak a veszteségünk nő.
Hasonlóan szenvednek a nem-tradicionális, amerikai palaolaj termelő vállalatok, akiknél ráadásul a költségek gyakorlatilag csak fixek, és termelés elindítása előtt jelentkeznek. Az USA palaolaj szektorának legalább 50 dollár/hordó WTI árra és 2 dollár/MMBTu gázárra lenne szükség, hogy nullszaldós legyen. Nem véletlen, hogy egyes becslések szerint a jelenleg közel 10 millió hordó/napos termelés akár 2,5-3 millió hordó/nap mértékben zuhanhat az év végéig, ha a mostani állapot érdemben nem változik.
Nos, ezek alapján 2020 végig akár napi 15 millió hordó termelés is eltűnhet a piacról, ami hatalmas szám, a teljes világtermelés 15 százléka. A helyzet érdemben nagy valószínűséggel a második és harmadik negyedévben nem fog változni, sőt pesszimista forgatókönyvek szerint akár 2021 végéig is maradhat a gazdasági bizonytalanság, a karanténhelyzetek ki és bekapcsolása, attól függően, hogy a politikának a járvány elfojtása vagy a gazdaság üzemeltetése a fontosabb szempont.
Ez a vállalatokat arra készteti, hogy ne ruházzanak be, a legdrágább költségű kutakat pedig zárják be végleg.
Na de mi történik, ha 2022-ben és 2023-ban rendeződik a helyzet és a kieső 20 millió hordó/nap keresletből mondjuk 15 millió hordó/nap visszatér a piacra. Lesz elegendő olaj hirtelen? Aligha. Az olajipar ugyanis lassan tud csak reagálni: egy új projekt legalább 3-5 év, vagyis ennyi idő kell ahhoz, hogy egy tervből kézzelfogható szénhidrogén termelés legyen. Még a palaolaj szektor esetében is 6-12 hónap kell egy projekt lebonyolításához, ha pedig korábban szélnek eresztettük az embereket és a fúróberendezéseket, akkor évekre van szükség, hogy újra elérje a kapacitások azt a szintet, amit a válság előtt láttunk. A korábban elfojtott mezők és kutak esetében pedig újra kell építeni a kapacitásokat, amihez szintén évekre van szükség. Az olajkutak nem úgy működnek a legtöbb esetben, mint az otthoni vízcsap, hogy bármikor be és ki lehet kapcsolni őket. A termelés csak lassan futtatható fel.
Úgy tűnik tehát, hogy 2-3 év múlva könnyen kialakulhat egy olyan szituáció, hogy a koronavírus utáni helyzetben a világnak kőolajra lenne szüksége, de ez nem áll rendelkezésre elég mennyiségben. Megindulhat az árharc, melynek eredménye egy akár dollárban háromszámjegyű olajár lehet, amit ha a hazai kutakon tapasztalt árszintre akarunk lefordítani, nos, az 500 forintos benzinárat hozhat. Az évtized második felére helyreállhat a rend, de az alacsony árak okozta pusztítás akár néhány évig tartó rendkívül magas szénhidrogén (földgáz és kőolaj) árakat hozhat magával. Ez visszaveti a növekedést, és emiatt könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy a 2010-es évek aranyidők voltak a most következő évtizedhez képest.
