Szokatlan közjáték borzolja a kedélyeket múlt hét óta az olajexportáló országok szervezetén belül, illetve az OPEC tágabb szövetségesi körében. A koronavírus-járvány miatt az olajárak zuhanórepülésbe váltottak – az év elejéhez képest nagyjából ötödével estek –, ezért az OPEC legfontosabb állama, Szaúd-Arábia kezdeményezte, hogy az érintett országok vállaljanak az eddigieken felül is kitermelés-korlátozást az árak stabilizálása érdekében.
Az utóbbi években hasonló esetekben ez általában meg is történt, így az amerikai palaolaj-felhozatal dinamikus növekedése ellenére nagyjából sikerült a kitermelő országok számára elfogadható szinten tartani az árakat. Pedig ez sokszor nem volt könnyű, egyebek mellett Szaúd-Arábia és Irán rivalizálása miatt. Volt rá példa, hogy csak az úgynevezett OPEC+, azaz a szervezet tágabb köréhez tartozó Oroszország fellépése nyomán sikerült dűlőre jutni.
Éppen ezért okozott meglepetést, hogy ezúttal abban sem sikerült megállapodni, hogy egyáltalán előre kell-e hozni az egyébként március 5-6-án esedékes csúcstalálkozót, ahol a szokásos menetrend szerint döntenek a kitermelés csökkentéséről vagy növeléséről. Mégpedig a hírek szerint az oroszok miatt, márpedig nélkülük sok értelme nem lenne erről tanácskozni.
Oroszország ugyanis mára olyan helyzetben van, amiben a korábbi évtizedekben csak Szaúd-Arábia és még egy-két közel-keleti állam. Miután a Szovjetunió összeomlott, Azerbajdzsán és Kazahsztán függetlenné válása miatt Oroszország sokáig nem tudta megközelíteni a közös birodalom korábbi kitermelési szintjét, amely az 1983-as csúcs idején napi 12,4 millió hordó volt. Az utóbbi pár évben azonban sikerült, és a körülbelül 11,25 millió hordós napi kitermelés mellett még mintegy félmillió hordós tartalék kapacitása is van, így önmagában is képes befolyásolni a világpiaci árat.
Az oroszok váratlan húzódozására máris sokan sokféle magyarázatot találtak. A Bloomberg szerzője például egészen a 80-as évekig ment vissza a Szovjetunió és Szaúd-Arábia rivalizálásának felidézésében. Miután a Szovjetunió második világháborút követő, az erőforrások egyre növekvő felhasználásán alapuló extenzív növekedési szakasza a 70-es években egyre inkább kifulladt, az 1973-as és 79-es olajválságok által generált olajárrobbanás segített a víz felszínén tartani a birodalmat, ahol ekkoriban állítottak termelésbe sok új olajmezőt. Bár az olaj egy részével a közép-európai csatlós államokat kellett segíteni, így is hozott annyi keményvaluta-bevételt, hogy a szovjetek fizetni tudták az ekkor már szükséges gabonaimportot és az 1979-ben elkezdett afganisztáni háborút.
Ezt áttételesen az tette lehetővé, hogy – a magas árak megtámasztása érdekében – Szaúd-Arábia majdnem kétharmadával csökkentette a saját kitermelését. Ami már csak azért is furcsa szituáció volt, mert egyébként a királyság jelentős összegekkel finanszírozta a szovjetek ellen Afganisztánban harcoló mudzsahedeket.
Ahogy a 90-es évek orosz gazdaságpolitikusa, Jegor Gajdar megállapította később,
a Szovjetunió koporsójába 1985. szeptember 13-án verték bele az egyik szöget,
amikor Szaúd-Arábia felhagyott a kitermelés korlátozásával, mert úgy ítélte meg, hogy a legkisebb kitermelési költségű országként nyugodtan kockáztathat. Ez be is jött, és bár természetesen sok egyéb tényező is volt, de az évi 20 milliárd dollárnyi olajbevétel kiesése alaposan hozzájárult a Szovjetunió összeomlásához.
Ha előreugrunk a jelenbe, azt látjuk, hogy ugyan a szaúdi kitermelési költségek még mindig alacsonyak, de közben annyira belejöttek a költekezésbe, hogy csak 85 dolláros olajár mellett lenne egyensúlyban a költségvetésük, míg az oroszoknak megfelelő az az 50 dollár is, ahol most nagyjából van a jegyzés. Oroszország gabonaexportőr, Szaúd-Arábia viszont 88 százalékban külföldről szerzi be az élelmiszerét, és még egy olyan költséges háborút is vív Jemenben, amely párhuzamba állítható a Szovjetunió katasztrofális afganisztáni hadakozásával. (Az oroszok is jelen vannak Szíriában, de ennek mértéke sokkal kisebb, jelenleg leginkább csak a légierő bevetéseire korlátozódik.) Az adósságállománya ugyan egyik országnak sem nagy, de a szaúdi intenzív növekedési pályán van, ami hosszú távon nem fenntartható.
Persze ezzel együtt sem túl valószínű, hogy az oroszokat az mozgatja, hogy visszaadják a szaúdiaknak a 35 éves kölcsönt. Elképzelhető, hogy kevésbé súlyosnak vagy csak átmenetinek gondolják a koronavírus-járvány miatti keresletcsökkenést, így nem tartanak szükségesnek új intézkedéseket. Mindenesetre, ha a megvárják a márciusi ülést, erről több információ lesz, mint most. Egyébként az sem példátlan, hogy nagyvonalúan kezelik az általuk tett kibocsátás-csökkentési vállalásokat, már csak ezért is óvatosak lehetnek az újabb ígéretekkel. Ráadásul, ha újabb és újabb vágásokkal sikerül feljebb tornászni az olajárat, az segíti az amerikai palaolaj-termelőket, éppen akkor, amikor a sokáig türelmes befektetők profitnyomása kezdi őket kellemetlen helyzetbe hozni.
Világ
A Marshall-tervnél is nagyobb az új német kormánykoalíció költségvetési csomagja
Ukrajnának máris megszavaztak egy katonai segélycsomagot.
Megbukott Ausztriában az a modell, hogy az ételfutárok alkalmazottként dolgozzanak
A Lieferando elbocsátja az összes alkalmazottját, a futárok csak szerződéses vállalkozóként dolgozhatnak tovább.
Életünk végéig dolgoznunk kell, ha a társadalom ennyire elöregedik
Az öregedő országokban egyre több 65 éven felüli dolgozik és a relatív szegénységben élő idősek aránya is nő.
Fontos
Ne támogassuk tovább a gazdagokat!
Közvetlenül és közvetve is sok pénzzel támogatja a földgáz, a benzin és a gázolaj felhasználását az állam, ami növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket.
Az ellenzéki győzelem esélye esztelen állami költekezéshez vezet
A kormány természetének megfelelően saját politikai hatalmának biztosítására törekszik, a társadalmi jólét tartós emelésére csak a látszat szintjén.
Kitörési lehetőséget is látnak a magyar beszállítók az autóipar válságában
A szűkülő piacon nehéz alkalmazkodni az elektromos átálláshoz, de nem lehetetlen, ilyen most a magyar járműipar alulnézetből.
