Kellene a pluszbevétel az orosz költségvetésbe, de a Nemzetközi Energiaügynökség nem számít arra, hogy drágul idén a kőolaj a mostani szintről.
A piaci mozgások szerint sokan kételkednek benne, hogy az OPEC+ kitermelést csökkentő lépése tartósan képes megtámasztani a nyersanyag árfolyamát.
A világ egyik legsikeresebb energiakereskedője szerint Vlagyimir Putyin elvesztette az energiaháborút, Európa számára pedig véget ért a gáz- és áramválság legrosszabb időszaka.
Szijjártó Péter szerint az orosz gázszerződés árképlete sokkal kedvezőbb, mint a korábbi. Azzal az árképlettel azonban az elmúlt két évben több mint ezermilliárd forintot spóroltunk volna.
Jelentősen emelkedett a tengeri orosz szénexport azt követően, hogy az EU enyhítette az ehhez kapcsolódó szankciókat.
Az infláció letörésén dolgozó jegybankok lassan valamelyest célt érnek, a számtalan termék árába beépülő olajár mérséklődése várható.
A földgázpiacon nem látszik, hogyan vennék át az ázsiai vagy más importőrök Európa potenciálisan kieső fogyasztását.
Srí Lankának 78 millió dollárt kellene még ma törlesztenie, hogy ne következzen be az 1948-ban függetlenné vált ország első államcsődje, de erre lényegében semmi esély sincs.
A világ árgus szemekkel figyeli, hogy a világ egyetlen ármeghatározó szerepkörrel bíró exportőre mit lép a válságban.
Az olajkereslet úgy közelítette meg ismét a napi 100 millió hordót, hogy a légi forgalom még sehol nincs a járvány előtti szinthez képest. A kínálati oldallal viszont komoly gondok lehetnek.