Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2023. június 16. 19:04 Világ

Irán ismét a világpiacra bocsátja az olaját, ami kihathat a benzinárra

Öt éve nem exportált annyi olajat Irán, mint mostanában, a szállítmányok döntően Kínába tartanak. Ráadásul az amerikai szankciók miatt elszigetelődő ország egyre jobba erősödik a Bloomberg szerint: például élénkülnek a kapcsolatai a regionális vetélytársaival, sőt Washingtonnal is óvatos egyeztetéseket kezdett.

Miért fontos ez? A többletkínálat megingathatja az olajpiacot. A megtorpanó gazdasági növekedés és az olcsó orosz szállítmányok hatásait ellensúlyozva igyekszik a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) megtámasztani az olajárat – Szaúd-Arábia például mérsékli kitermelését –, ezt teheti még nehezebbé az iráni termelés felfutása.

Számokban: az iráni olajszállítások jócskán megnőttek tavaly ősz óta, májusban elérték a napi 1,6 millió hordót az érvényben lévő amerikai szankciók ellenére. A termelés pedig elérte a napi 2,9 millió hordót az országban, ami a legmagasabb szint 2018 vége óta.

Mi várható? Miután Donald Trump 2018-ban kilépett a Teheránnal kötött atommegállapodásból, a szankciók alá vont Irán válságos helyzetbe került. A fokozódó termelés és kivitel a javuló külkapcsolatokkal párosulva azonban megerősítheti a féktelen infláció, a riál árfolyamának gyengülése és a keményvonalas Ebrahim Raiszi elnök elleni zavargások által sújtott gazdaságot.

  • A benzinárak kordában tartására törekedhet az amerikai kormány bizonyos feltételezések szerint az élénkülő iráni olajexport hallgatólagos tolerálásával.
  • Az olajár alakulása mégis kérdéses: Kína fellendülése gyorsulhat a második félévben, így az ország felszívhatja az iráni szállítmányokat a Nemzetközi Energia Ügynökség szerint – a kereskedők ugyanakkor szkeptikusak a kínálat szűkösségére utaló előrejelzésekkel szemben.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA magyar 80-as évekbe csúszik vissza éppen egy olajnagyhatalomAz amerikai szankciók miatt nincs vevő az olajra, így nem tudják kifizetni az importszámlát sem Iránban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMár az oroszok is vizsgálják az olajárcsökkenés okait, mi várható a magyar kutakon?Jelentősen csökkent a héten a világpiacon meghatározó olajtípusok árfolyama, úgy néz ki, hogy egyelőre nem hatásos a globális olajkartell kitermeléscsökkentése.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKemény idők várnak a magyar autósokra a következő évtőlTavaly még hatósági árral védte a kormány az autósokat, jövőre viszont az egyik legmagasabb benzinárral találkozhatnak az autósok a magyar kutakon.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Irán iráni atommegállapodás kőolaj olajár Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Avatar Fazekas Dóra
2023. november 30. 16:11 Világ

A COP28 megrendezésével Dubaj kihívja maga ellen a sorsot

A fosszilis energiahordozók nagyobb hangsúlyt kaphatnak, mint bármelyik korábbi klímakonferencián.

Debreczeni Anna
2023. november 29. 09:57 Világ

Olajüzleteket kötnének a klímacsúcson a kiszivárgott iratok szerint

Az Egyesült Arab Emírségek a házigazdája a COP28-nak, de nem feltétlen a klímaválsággal foglalkozna Szultan Ahmed al-Dzsaber.

Mészáros R. Tamás
2023. november 28. 04:34 Világ

Makacs jelzálogok és megtakarítások miatt nem hat a kamatpolitika – kérdés, hogy meddig

A korábbi évtized alacsony jelzálog- és kötvénykamatai, a járvány alatti megtakarítások és az iparpolitika is ellentart.

Fontos

Torontáli Zoltán
2023. december 1. 04:34 Élet, Vállalat

Már nem igaz, hogy a munkaerőhiány miatt könnyű állást találni

Elég furcsa helyzet alakult ki a magyar munkaerőpiacon, mert a magas infláció miatt elkezdtek tömegével új állást keresni azok, akiknek egyébként van munkájuk.

Stubnya Bence
2023. november 30. 19:06 Közélet

Kamatstop-hosszabbítás, mini-Dubaj, reptérvásárlás – a kormányinfó legfontosabb bejelentései

Heteken belül megvenné az állam a ferihegyi repteret, konzultálnának a rákosrendezői beruházásról.

Stubnya Bence
2023. november 30. 13:23 Közélet

Zuhanórepülésbe kezdtek a kormánynak kedves demográfiai mutatók

Harmadik hónapja csökkent a születések száma, miközben az év első 9 hónapjában a házasságok száma is zuhant.