Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2023. július 17. 17:12 Világ

Feje tetejére állt az olajpiac, Oroszországból vásárol a legnagyobb exportőr

Ha Szaúd-Arábiáról és a kőolajról van szó, szinte mindenki az exportra gondol, hiszen az ország régóta a legnagyobb exportőr. Ez azonban nem teljesen egyoldalú, mert szaúdi olajimport is van, olyannyira, hogy a királyság az utóbbi hónapokban rekordmennyiséget vásárolt Oroszországtól, a második legnagyobb exportőrtől.

Mint oly sok minden az olajpiacon, ez sem független az ukrajnai háborútól, a nyugati szankciók miatt ugyanis Oroszország szinte teljesen elvesztette nyugati ügyfeleit – Magyarország a kevés kivétel egyike –, így kénytelen volt új piacok után nézni. Ez a sokak által vártnál jobban sikerült, elsősorban Ázsiában, ám a szaúdi import ezzel együtt is meglepő, legalábbis a mennyisége.

Ahogy a Reuters pár napja írta, a királyság korábban is vásárolt az oroszoktól, elsősorban olyan magas kéntartalmú olajat, amelyet a nyári hónapokban erőművekben éget el, hogy el tudja látni az ország – légkondicionálásból fakadó – hatalmas áramigényét. De miért pörgették ezt most csúcsra?

Idén a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete és szövetségesei (OPEC+) több kitermeléscsökkentési akcióval igyekeztek megtámasztani a kőolaj világpiaci árát, de legutóbb már nem volt nagy lelkesedés az újabb kör iránt. Ezért Szaúd-Arábia – mint a szervezet hallgatólagos vezetője – önkéntesen vállalt a korábbiakon felül júliusra és augusztusra is napi egymillió hordós csökkentést. Közben azonban nem akar ilyen mértékben lemondani az exportbevételekről, itt jön képbe az orosz import.

A magasabb kéntartalmú orosz kőolaj kevésbé értékes a nemzetközi piacon, mint a könnyebben finomítható szaúdi, és most a nyugati szankciók miatt amúgy is diszkonttal lehet beszerezni. Ezért megéri több orosz olajat venni, azt elégetni az erőművekben, hogy több szaúdi maradjon exportra.

Ezt mutatja, hogy míg az utóbbi öt évben csak egyszer és rövid időre közelítette meg a havi 400 ezer tonnát az orosz forrásból származó szaúdi import, idén júniusban ez 910 ezer tonnára (ez napi 193 ezer hordónak felel meg) emelkedett. Tavaly az egész éves adat 1,63 millió tonna volt, idén viszont már az első félévben 2,86 millió tonna.

Erre már csak azért is szükségük lehetett, mert májusban közel 400 ezer hordóval csökkent a szaúdi olajexport, hétmillió tonna alá. Így érthető, hogy mindent megtesznek a további csökkenés elkerülése érdekében.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkCsapdák sora tartja fogva a magyar energiarendszert, nem úgy tűnik, hogy könnyen lehet szabadulni belőlükNem csak az orosz befolyás, a kormány populizmusa is fogva tartja az energiarendszert.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMegüzente az olajkartell, hogy nem szabad leírniAz OPEC továbbra is az árakat meghatározó szereplő szándékozik lenni a piacon. A drágább olaj miatt az infláció elleni küzdelem is nehezebb lesz.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSok ezer kilométeres kerülővel köt ki az orosz olaj európai kocsik tankjábanA jelentős részben orosz kőolajat feldolgozó indiai finomítókból már több üzemanyag érkezik Európába, mint Szaúd-Arábiából.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ kőolaj kőolaj-kitermelés olajár OPEC Oroszország Szaúd-Arábia Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Vámosi Ágoston
2025. július 10. 10:38 Világ

Hiába a Trump-barátság, 35 százalékos amerikai vámot kap a nyakába Szerbia

Ezt írta levelében Donald Trump, pedig a fia háromszor is járt Szerbiában az elmúlt évben, Belgrádban pedig a tervek szerint Trump-torony épül.

Hajdu Miklós
2025. július 7. 10:44 Vállalat, Világ

Nagy lehetőségek előtt áll az akkumulátoripar, csak el kéne szakadni a járműgyártástól

Amerikai vásárlóra talált a csődbe ment Northvolt lengyelországi üzeme, az ipari energiatárolók piacában ugyanis bőven van potenciál.

Jolsvai Zoltán
2025. július 5. 16:03 Világ

Az egész világpiacot befolyásolja egy olajmező, ahol korábban több ezer magyar dolgozott

A tengizi mező felfutó termelése is hozzájárult ahhoz, hogy az OPEC és szövetségesei a vártnál is nagyobb olajkitermelés-növelésről döntöttek.

Fontos

Stubnya Bence
2025. július 10. 12:55 Vállalat

Lezajlott az idei harmadik hazai sztrájk, és lehet még folytatása

Idén eddig alig voltak itthon sztrájkok, a győri autóipari beszállító Nemaknál szervezett lehetett a harmadik. Az Audi-sztrájk évében 12 volt.

Bucsky Péter
2025. július 10. 06:00 Közélet, Vállalat

Külföldi hitelek miatt akadt el az állam és Tiborcz István nagy vasúti üzlete

A jelek szerint túl nagy lendülettel adták el Lázárék a GYSEV Cargót Tiborcznak, miután kicsavarták az irányítást az osztrák tulajdonostárs kezéből.

Vámosi Ágoston
2025. július 9. 14:48 Adat

Ötször gyorsabbnak érzékeljük az inflációt a valósnál, és ez elég sok problémát okoz

Nehéz dolga van a gazdaságpolitikának, ha ekkora a különbség, de a tartósan stabil forintárfolyam például segíthet csökkenteni az eltérést.