Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. április 13. 15:17 Világ

Az autóvásárlók a chiphiány legnagyobb vesztesei Amerikában

Alig akad már olyan a világ nagy autógyártói közül, amelynek nem kell megküzdenie a chiphiánnyal. Pár hónappal ezelőtt úgy tűnt, hogy az év második felében sikerül majd ledolgozni az emiatt felhalmozódó gyártási késedelmeket, mostanra ez azonban már nem az alap-, hanem a kifejezetten optimista forgatókönyvnek számít.

Nincs ez másképpen az Egyesült Államokban sem, ahol a General Motors (GM) múlt héten jelentette be, hogy leállítja vagy csökkenti a termelést abban a három gyárában, amelyet eddig nem érintett a probléma. A GM és a Ford is arról tájékoztatta befektetőit még februárban, hogy dollár milliárdos mértékben csökkenti a chiphiány az idei nyereségüket – és azóta a helyzet csak rosszabb lett.

A részvényárfolyamok alakulásán azonban ennek nem nagyon lehet felfedezni a hatását, aminek csak részben az az oka, hogy a befektetők úgy gondolják, a most el nem készülő autókat majd legyártják és eladják később. Ahogy a Wall Street Journal írja, szintén fontos, hogy az autógyártók mindent megtesznek annak érdekében, hogy a rendelkezésükre álló chipmennyiséggel nagyobb nyereségtartalmú modelleket gyártsanak. Ez az Egyesült Államokban leginkább a kisteherautókat (pickup) és a városi terepjárókat (SUV) jelenti, aminek a befektetők örülnek, a környezetvédők annál kevésbé.

Emellett figyelemre méltó a használt autó áremelkedése is, ennek márciusi 13 százalékos mértéke (év/év alapon) a leggyorsabb az utóbbi legalább négy évben. Ezen elsősorban a használtautó-kereskedők nyernek, de a folyamat kedvező a gyártóknak is: egyrészt így bátrabban árazhatnak, másrészt a lízingbe adással foglalkozó részlegeik is magasabb árakkal dolgozhatnak a lízing időszakának lejártakor.

Ezt valakinek meg kell fizetnie, aki természetesen nem más, mint az autóvásárló.

Akár azért, mert lejárt a lízingszerződése, akár azért, mert az előző saját kocsija már nem elégíti ki az igényeit, vagy esetleg eddig nem volt, de – mondjuk egy új munka miatt – már szüksége van rá. Az eredmény ugyanaz, mélyebben kell a zsebébe nyúlnia, mint az utóbbi pár évben bármikor.

Azt egyelőre nehéz lenne megítélni, hogy Magyarországon kifejezetten a chiphiánynak lesz-e ilyen hatása. Az új autók piacán az utóbbi egy-két évben nagy átalakulást okozott az új uniós kibocsátási limitek életbe lépése, emiatt eltűnt a kínálatból jó pár olcsónak számító, belső égésű motorral szerelt kisautó.

A használtautó-importot és -piacot tavaly és idén – az utazási korlátozások miatt – leginkább a járvány hullámai rángatták. Az idei első negyedében a Datahouse adatai szerint 18 százalékkal esett vissza a behozatal az egy évvel korábbihoz képest. Emellett pedig a honosítási szabályok idei szigorítása megnehezíti azoknak az idős autóknak a forgalomba helyezését, amelyek eddig az import meghatározó részét tették ki.

A Használtautó.hu online piactér adatai szerint tavaly a használt kocsik hazai átlagára 2,48 millióról 3,11 millió forintra nőtt, nem utolsósorban a forint gyengülése miatt. Az említett folyamatok pedig abba az irányba mutatnak, hogy az árak idén is nőhetnek, csökkenni legalábbis aligha fognak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKemény évek várnak azokra, akik olcsó kisautót szeretnének vásárolniLassan kihalnak a belső égésű motorral gyártott városi miniautók, az elektromos változatok pedig egyelőre jóval drágábbak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKözelharcot kell folytatnia a Volkswagennek, hogy autókat tudjon gyártaniBár nemrég még úgy látszott, hogy az idei első félévben megoldódik a chiphiány, most már inkább úgy tűnik, hogy a probléma egész évben megmarad.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA techszektor maga alá gyűrné, de minimum megcsapolná az autóipartAz autók kerekes számítógépek lesznek, az autós cégek pedig bérgyártókká válhatnak - már ha belemennek ebbe az előnytelen alkuba.

Világ autógyárak autóimport autóipar chiphiány egyesült államok general motors járvány Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2021. május 7. 11:26 Világ

Százezer forintnak megfelelő alapjövedelemről kezdtek beszélgetni Lengyelországban

A felmérések szerint a lengyelek 91 százaléka nem hagyna fel a munkával, ha megkapná az összeget.

Torontáli Zoltán
2021. május 7. 09:37 Világ

Egy év alatt átlagosan 700 ezer forinttal lettek drágábbak a használt autók Ausztriában

A járvány miatt sokkal kevesebb az eladó, és bizonyos szegmensekben jóval több a potenciális vevő.

Fabók Bálint
2021. május 5. 06:04 Világ

Szijjártó Péter barátja ki van tiltva az USA-ból “hírhedt korruptsága” miatt, de az uniós szankcióktól megmenthetjük

A magyar külügyminiszter azért utazott el Bejrútba, hogy kiálljon a Hezbollah fő szövetségese mellett, aki az uniós szankciók elől próbál kifarolni.

Fontos

Stubnya Bence
2021. május 8. 07:34 Podcast

Miért fogadták el csendben az ápolók, hogy az orvosok helyzete javult, miközben az övék még romlott is?

Hosszú távon a magyar betegek érdeke is az, hogy az egészségügyi reformból kihagyott ápolók összefogjanak a helyzetük javításáért - Szabó Imrével és Fabók Bálinttal erről beszélgettünk az e heti G7 Podcastban.

Jandó Zoltán
2021. május 7. 05:42 Vállalat

A magyar cég, amely kiszívja a hőt a Földből

A Mol nem csapott le az ötletükre, így végül úgy döntöttek, maguk csinálják meg a világszinten is egyedinek számító fűtőművet, amelynek külföldön is lehet piaca.

Avatar
2021. május 6. 16:27 Közélet

A módosított magyar költségvetés tele van átláthatatlan és trükkös számítással

A kormány a saját prognózisától is eltér az előirányzatokban, és még regionális összehasonlításban is gyenge a teljesítménye.