Hírlevél feliratkozás
Avatar
2021. március 13. 12:30 Tech

Kemény évek várnak azokra, akik olcsó kisautót szeretnének vásárolni

A Smart 1998-as megjelenésével újjáélesztette a városi miniautó koncepcióját forradalmi újításával, a parkolásra optimalizált formatervezésével. A két- és négyszemélyes modelljei is népszerűek voltak egészen 2019-ig, ám 2020 nagy fordulatot hozott. A Smartokból 2019-ben még 107 ezret értékesítettek, míg 2020-ban már csak 35 ezret, ami 67 százalékos visszaesés. Ennek a legfőbb oka, hogy a korábban benzines hajtású Smartokat tavaly már csak elektromotorral lehetett újonnan megvásárolni.

Nem a Smart az egyetlen miniautó, amelynek tavaly megszűntek a belsőégésű hajtású modelljei. 2020-ban a Volkswagen-csoport által gyártott Skoda Citigo is már csak elektromos formában volt kapható. Emellett a Fiat 500 és a Mini is piacra dobott tavaly új elektromos modelleket, bár ezekből a belsőégésűek egyelőre maradnak.

Ha a tendencia így folytatódik, a városi miniautók kategóriájában néhány év alatt teljesen eltűnhetnek a belsőégésű modellek, amelyeknek helyét elektromos és hibrid változatok fogják átvenni. Ez azt is jelenti, hogy a legolcsóbb modellek el fognak tűnni az autópiacról, és egy környezetbarát, de egyelőre drága technológia fogja átvenni a helyüket, miközben az e-autók így sem kellően nyereségesek a gyártók számára. Emellett előállítási kvótájuk miatt a piaci keresletet sem tudják kielégíteni, hiszen továbbra is az akkumulátorok jelentik a szűk keresztmetszetet az elektromos autók gyártásban.

A jelenség hátterében az európai uniós szabályozás áll, amely szerint 2020-tól az EU-ban leszállított új személyautók szén-dioxid-kibocsátása nem haladhatja meg a 95 gramm/kilométeres értéket. De ez csak az átlag, az egyes gyártókra vonatkozó konkrét értéket rengeteg részletszabály árnyalja, akárcsak a határértéket be nem tartókra kiszabott büntetés összegét.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMinél nehezebb autót gyárt egy cég, annál többet szennyezhetAz autógyártók még a trükkös tesztekkel sem tudják teljesíteni az uniós követelményeket, kész szerencse, hogy egy sor számítási kedvezménnyel is élni lehet.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA nagy német autógyártók nyertek az uniós kibocsátási büntetésrendszerrelHa szigorúan számolunk, akkor a kisebb autók vásárlói fizetik meg a nagy, főleg német cégeknek adott kedvezményeket.

Mivel a szabályozás szempontjából a tisztán elektromos modellek nulla kibocsátásúnak számítanak, az autógyártók elkezdték növelni az ilyen autók arányát a kínálatukban, hogy meg tudjanak felelni a szigorodó elvárásoknak. Az egyelőre drágább technológia miatt azonban a fogyasztói ára is magasabb az elektromos autóknak.

Egy gyártó szemszögéből a modellpaletta két egymástól távoli szegletét a legpraktikusabb elektromosra cserélni. A prémium kategóriában a vásárlók kevésbé árérzékenyek, és az akkumulátor okozta árnövekedés egy nagyobb értékű autónál fajlagosan alacsonyabb lesz. Emellett a városi miniautók tudják legjobban kihasználni az elektromos hajtás előnyeit a hagyományossal szemben, mivel rövidebb távon az elektromos autók a legpraktikusabbak.

A kisautó kategóriában viszont kimondottan árérzékenyek a fogyasztók, az elektromos változatok pedig egyelőre jelentősen drágábbak. A legkisebb benzines Smarthoz 2019-ben hozzá lehetett jutni 4,3 millió forintért, míg 2020-ban már 7,25 millió forintos listaárról indultak a belsőégésű alternatíva nélkül maradt elektromos modellek.

A Fiat 500-nál a benzines modell 4,5 millió forintos árszintről indul, az elektromos pedig 8 millió forintról. A Mini Coopernél a benzines 6,4 milliótól indul, az elektromos 10,6-tól. A legolcsóbb elektromos autó 2020-ban a Skoda Citigo iV volt, melynek listaára valamivel 6,5 millió forint felett mozgott, míg egy évvel korábban ugyanennek a modellnek a benzines változatához akár 4 millió forint alatt is hozzá lehetett jutni. A több mint 2,5 millió forintos árkülönbség viszont sok fogyasztót eltántoríthat újautó-vásárlási szándékától.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKinyírják a kisautókat az unió környezetvédelmi előírásaiNem éri meg gyártani őket, mert olyan drágák lesznek, hogy eladhatatlanná válnak.

Az ártöbblet áthidalására az állam időnként támogatást kínál, ennek 2020-ban meghatározott maximális összege 2,5 millió volt, árkategóriától függően. Így az azonos képességű hagyományos benzines és modern elektromos autók közötti árkülönbséget akár félmillió forintra is le lehet csökkenteni. A bökkenő csak az, hogy a támogatási keret mindig nagyon gyorsan elfogy, tavaly júniusban például másfél nap után már nem lehetett újabb pályázatot leadni.

Aki nem elég gyors, abban bízhat, hogy mivel viszonylag új technológiáról van szó, a fejlődésnek köszönhetően az akkumulátorok előállítási költsége folyamatosan csökken, 2010 és 2020 között például egy kilowattórára vetítve 89 százalékkal esett vissza az áruk. A legfrissebb becslések szerint ez az érték a jelenlegi 137 dollárról 2023-ra 100 dollárra, 2030-ra pedig 58 dollárra csökken, ami már versenyképessé tenné az elektromos autókat a benzinesekkel szemben. Ennek bekövetkezéséig azonban a városi miniautók listaára átlagosan magasabb lesz a korábbinál.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkElhúzódó válságra készülhetünk az autóiparban?A koronavírus-járvány egy kihívásokkal teli időszakban találta az autóipart, amelynek jövőjét két szóval jellemezhetjük: bizonytalanság és romló kilátások.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech autógyártás autóipar autópiac elektromos autók Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Torontáli Zoltán
2024. október 10. 16:44 Élet, Tech

Úgy tiltották be az erkélynapelemeket, hogy nyitva hagytak pár kiskaput

Mi az erkély, a loggia és az előtető? Ez a kérdés kulcsa.

Torontáli Zoltán
2024. szeptember 27. 04:52 Tech, Világ

Mire jó az energiacímke, ha ekkora káosz van mögötte?

Itt egy A kategóriás mosógép, ajánlunk hozzá egy A+++-20%-os szárítót, tévéből viszont a G kategóriás a legújabb. Érthető? Nem csoda, ha nem, és erről nem a fogyasztók tehetnek.

Vermes Nikolett
2024. szeptember 1. 04:50 Élet, Tech

Kapzsi fiatalokat, hiszékeny időseket és céges profikat is csőbe húznak az online csalók

Egyre kifinomultabban és gyorsabban dolgoznak az online pénzügyi csalók; ha túl jó egy ajánlat ahhoz, hogy igaz legyen, akkor az átverés.

Fontos

Koczóh Levente András
2024. október 12. 05:23 Élet

Ez van az ingyenes padlásfödém-szigetelés ajánlatok mögött

Nem átverés az ingyenes vagy majdnem ingyenes ajánlat, de érdemes megérteni a dolog hátterét is - hívja fel írásában a figyelmet a Green Policy Center szakértője.

Al-Hilal István
2024. október 11. 04:41 Pénz

Hogyan lehet befektetni egészségügyi cégekbe, hogy az ne legyen dupla vagy semmi játék?

A tudományos eredmények előrejelzése helyett a megbízható alapokkal rendelkező minőségi vállalkozások azonosítás lehet a nyerő megközelítés.

Mészáros R. Tamás
2024. október 10. 04:40 Közélet, Világ

Kína egyik uniós hídfőállása lett Magyarország, de ki fog ebből hasznot húzni?

A magyarhoz hasonló stratégiák eddig nem sok haszonnal, cserébe viszont jelentős kockázatokkal jártak.