Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. február 2. 12:04 Vállalat

Százezernyi Volkswagent nem tudnak legyártani, pluszműszakokkal hoznák be a lemaradást

„A kuncsaft megrendeléssel fenyeget” – ezzel a viccel fejezte ki munkaadója furcsa helyzetét a Handelsblattnak nyilatkozva Bernd Osterloh, a Volkswagen szakszervezeti vezetője. A megfogalmazásra a chiphiány ad magyarázatot, amely miatt sok más autógyár mellett a Volkswagen-csoport sem tudja tartani a gyártási programját, ami természetesen a megrendelések teljesítését is érinti.

A félvezetők hiánya idehaza is problémát okozott, a kecskeméti Mercedesnél január 20. és 30. között szünetelt a termelés, a győri Audinál pedig január 18-tól a hónap végéig csak egy műszakban készültek járművek. A német lap tegnap arról írt, hogy a Volkswagennél lassan már javul a helyzet, ám a felhalmozódó elmaradás miatt az év második felében valószínűleg extra műszakokat kell majd beiktatni, hogy sikerüljön behozni a lemaradást.

Ennek persze az is feltétele, hogy a kereslet erős maradjon, de ezzel egyelőre nem látszik probléma. Noha a márkakereskedéseket a járvány második hullámában is bezáratták Németországban, ez nem törte meg az autóvásárlási kedvet.

A szakszervezeti vezetőtől származó információkat az újságnak névtelenséget kérő vállalati illetékesek is megerősítették. Szerintük már túl vannak a mélyponton a chiphiányban, bár ezzel együtt az év közepéig még időről időre előfordulhatnak nehézségek. Becslésük szerint a vállalatnál emiatt le nem gyártott autók darabszáma 100 és 200 ezer közé tehető. Ez az a mennyiség tehát, amelyet a második félévben be kell majd elvileg pótolni.

Ehhez persze az is kell, hogy a második félévben tényleg ne legyen gond a chipekkel, de egyrészt a gyártók fogadkoznak, másrészt a Volkswagen már közvetlenül is kapcsolatba lépett velük. Ez korábban nem volt gyakorlat, mert ezekkel a cégekkel olyan nagy Volkswagen-beszállítók tartották a kapcsolatot, mint a Bosch és a Continental. A BMW valószínűleg azért is a chiphiánnyal nem küzdő kevés autógyártó egyike, mert ők közvetlenül tartották a kapcsolatot a félvezetők beszállítóival, így nagyobb rugalmasságot tudtak elérni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkVilágszerte át kell szervezni a Volkswagen-csoport autóinak gyártásátJelentős problémát okoz a Volkswagen-csoport számára, hogy nem tud elég autóipari chipet beszerezni, ami miatt világszerte át kell alakítani a gyártási programját.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat audi magyarország autógyártás Volkswagen Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Nagy Zsolt
2024. március 26. 04:37 Vállalat

Dollármilliókat spórol a gyártóknak egy magyar fejlesztés, ami megmutatja, hogyan lehetnek extra hatékonyak

Az EPIC Innolabs adatelemzéssel és szimulációk készítésével segíti a termelés optimalizálását többek között olyan multiknak, mint az Audi vagy az Apollo Tyres.

Torontáli Zoltán
2024. március 20. 12:40 Adat, Vállalat

Egyre összetettebb problémát jeleznek a magyarországi munkaerőköltség, bér és árfolyam adatok

Gyors ütemben nő Magyarországon a munkaerő költsége, euróban nézve is, a dolgozók azonban még nagyobb béremelést szeretnének. Mi lesz így ebből?

Torontáli Zoltán
2024. március 14. 09:11 Vállalat

A Bookingot milliárdokra büntette a GVH pszichés nyomásgyakorlás miatt, mit fog csinálni most a Temuval?

A Booking nyomásgyakorlása piskóta a Temu gyakorlatához képet, sőt ez a fajta marketing a Temu működésének lényege. Ezt kaszálhatja el a magyar hatóság a magyar e-kereskedők panaszára indított eljárásban?

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.