Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2021. január 11. 10:33 Vállalat

A versenyhivatal szerint nem problémás a Spar tulajdonrésze a Tescóban

Ahogy októberben megírtuk, a Tesco magyarországi leánycégében tulajdonrésze van a Spar Magyarországnak. Ez a részesedés egészen minimális, mindössze 0,000007 százalékos. A Spar ezzel mégis az egyedüli részvényes a legnagyobb magyar áruházláncban egy holland és egy brit bejegyzésű Tesco-cég mellett.

A Tesco-Global Zrt. részvényesei a tavaly leadott beszámolója alapján.

A Spar már több mint tíz éve a Tesco részvényese, ez egyáltalán nem volt titok, a Tesco éves beszámolóinak legelején rendszeresen fel van tüntetve. Versenyjogi szempontból azonban aggályos lehet, hogy Magyarország második legnagyobb kiskereskedelmi szereplőjének részesedése van a legnagyobb áruházláncban.

A Tesco nem nyilvános közgyűléseiről készült beszámolók alapján a Spar képviselője rendszeresen részt vesz ezeken, és jóváhagyja az üzleti beszámolókat, az osztalék mértékét vagy egy új igazgatósági tag megválasztását. Amikor ezzel kapcsolatban megkerestük a Gazdasági Versenyhivatalt (GVH) szeptemberben, kiderült, hogy éppen nyár végén kezdték el vizsgálni a Spar részesedését, saját észlelés alapján.

A GVH újbóli megkeresésünkre most azt írta, hogy decemberben lezárta a kérdéses panasz vizsgálatát. A versenyhivatal szerint az ügyben “nem valószínűsíthető jogsértés, így a GVH nem indított versenyfelügyeleti eljárást”. A rendelkezésükre álló információk alapján a Spar a “nyilvánosan elérhető adatokon túl szenzitív adatokhoz nem jutott, így versenyjogi szempontból értékelendő információcsere valószínűsíthetően nem valósult meg”.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTarol a Lidl Magyarországon, hamarosan második lehet a Tesco utánNagy növekedés mellett iszonyatos hatékonysági mutatókat produkál a német diszkontlánc. Ha ez így megy tovább, nagyobb lesz mint a Spar, és még a piacvezető Tesco sem elérhetetlen.

A Spar részesedésének története némileg homályos. Amikor szeptemberben megkerestük a két áruházláncot, az derült ki, hogy akkor kerültek a Sparhoz a részvények, amikor 2008-ban felvásárolták a Plus áruházláncot. Arról azonban nem volt tudomásuk, hogy a Plus mikor és hogyan jutott hozzá a részvényekhez.

Arra sem a Spar, sem a Tesco nem válaszolt korábban, hogy a közgyűlési részvételen kívül miben nyilvánul meg a Spar részesedése, illetve hogy miért nem számolták fel ezt az állapotot.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat gvh kiskereskedelem Spar Tesco Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Torontáli Zoltán
2025. április 25. 06:07 Közélet, Vállalat

Kevesebb pénzt adna a kormány a Demján Sándor Program nyertes cégeinek

Az 1+1-nevű részt az utolsó pillanatban 1,25+0,75-re módosíthatják, így a nyertes pályázóknak nem adnának annyi támogatást, amennyit ígértek.

Stubnya Bence
2025. április 23. 17:11 Vállalat

Magyarországi tervein is változtatott a BYD az európai terjeszkedésének kudarcai alapján

Több intézkedést is elfogadott a cég a hibáiból tanulva. Szegeden olyan mérnököket is alkalmaznának, akik az európai ízléshez igazítanák az autóikat.

Stubnya Bence
2025. április 22. 05:50 Élet, Vállalat

Jó a fizetésük és szeretik a munkahelyüket, épp ezért alapítottak egy saját szakszervezetet

Legkevésbé sem gondolná az ember, hogy épp a Bosch informatikusai alapítanak érdekvédelmi szervezetet, pedig nagyon is logikus, hogy ez történt.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. április 27. 06:06 Közélet

Csak árrésstoppos csirkeszárnyra futja, kiterjedhet a szerdai sztrájk a közszférában

Az önkormányzati köztisztviselők után kormányablakban dolgozók is sztrájkolhatnak, és máshol is ingerültek az alacsony fizetések miatt.

Bucsky Péter
2025. április 26. 06:06 Podcast

Kimarad a nagy európai hadiipari fejlesztésekből Magyarország, és ennek jó oka van

Európában rég nem látott hadiipari fejlesztések zajlanak, de Magyarországon nincsenek olyan cégek, amelyek ebből igazán profitálni tudnának.

Vámosi Ágoston
2025. április 25. 17:05 Közélet, Világ

Uniós forrásokat bukhat Magyarország az arcfelismerő rendszer miatt

Ha sikerül a kormánynak kiépíteni olyan rendszert, amely megfelel az uniós AI-szabályozásnak, akkor is sértheti az Alapjogi Chartát.